Platschu

Shrek Forever - Shake Your Groove Thing

2011-01-08T00:55:00.004+01:00

A Shrek negyedik részét még csak most láttam és abban szerepel ez a dallam, ami totál megragadt pár napra a fejemben. Aztán megnyugodtam, hogy a hozzám hasonló elvetemült ízlésű emberkék még léteznek szerte a világban.

A szerzői jogok miatt tükrözött jelenet:

"When someone tooties that flutey I've got to shake my booty."

Ez pedig az eredeti Peaches & Herb - Shake Your Groove Thing dal:

Thousand-Hand Guan Yin

2011-01-01T01:09:00.001+01:00

Az új év első napját végül itthon internetezéssel töltöttem. A YouTubeon néztem meg pár videót, miközben felváltva nézegettem az általam látogatott oldalakat. Ekkor szúrtam ki véletlenül ezt a kínai tánccsoportot.

A csoport érdekessége, hogy állítólag a táncosok többsége hallássérült. Engem totál lenyűgözött ez a köztük lévő harmónia, ahogy mindenki tökéletesen tudja a koreográfiában betöltött helyét. Kínába való látogatásról már egy ideje álmodozok, de ez megint megerősített benne, hogy egy nap majd el kellene oda is látogatni.

Szilveszter 2010

2010-12-31T01:40:00.002+01:00

A szilvesztert is lengyel barátaim társaságában töltöttem. Tervbe volt véve, hogy elmegyek Londonba a tűzijátékot megnézni.Aznap még dolgoztam is este 6-ig, tehát bőven lett volna idő az óránként menő vonatok egyikével az angol fővárosba jutni. Ám a menetrendet itt leellenőrizve csak reggel 8-kor jött volna vissza az első járat. Aztán a kolleganők sem javasolták annyira, hogy egyedül bóklásszak az ilyenkor extrán garatra felöntő fiatalok között, így teljesen spontán szerveződve végül kikötöttem a fent említett lengyel családnál.

A tűzijátékot itt lehet megnézni, amibe legalább annyi pénzt beleöltek, mint a mi augusztus 20.-i shownkba:

Gyönyörűen néztek ki a London Eyeról körkörösen fellőtt rakéták, illetve a hajókról indított pálmaágszerű aranyló töltetek, mert ilyet és főként ekkora mennyiségben még nem is láttam.

Ez pedig még a tavalyi, ha valaki nem érte volna be az előzővel:

Boldog új évet kívánok mindenkinek! 2011!

Colin McRae : DIRT - Trailer

2010-12-27T01:30:00.000+01:00

Szolid három éves fáziskéséssel végre játszhattam ezzel a játékkal is.Otthon leptem meg magam ezzel a teljesen magyarított verzióval, bár igazából a "bal négy, jobb öt, majd bukkanó" szöveg ment volna angolul is. A játékot még nem vittem ugyan végig, de jó pár pálya iszonyat hangulatosra sikeredett a spanyolországi élményeim után. A következő részt is be fogom zsákolni az Amazonról.

Madagaszkarácsony

2010-12-25T01:20:00.003+01:00

Karácsonykor itthon pihentem, így volt időm megnézni a DreamWorks által gyártott Kung Fu Panda és Madagaszkár karácsonyi részeit.

Amíg még fent van, érdemes megnézni ezt a mesét.

Ez a Julian kellően őrült és a szinkron megint zseniális:

"Julianuár 88. napján az én nagy szerelmeeeem, ajándékot küldött nekeeeeem! Óh Amália, érezted már úgy valaha, hogy elsorvadsz?"

A rénszarvasok orosz akcentusa is annyira bejött (pl. "Pingvinek nyem repulnek."), hogy utána a Skypeon én is utánoztam.

Ez pedig már egy totál agymenés, de iszonyat hangulatos volt az ünnep napján:

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Megasztár 5 finálé - Presser Gábor egyveleg

2010-12-17T15:00:00.000+01:00

Otthoni tartózkodásom alatt láthattam a tehetségkutató verseny döntőjét, ahol ezt a kiváló mixet adták elő a korábbi szériák énekesei.

Spartacus : Gods Of The Arena

2010-11-21T23:44:00.005+01:00

A Spartacus sorozat jövőre egy hat részes előzménysorozatban folytatódik, amelynek az ajánlóját nézhetitek itt meg.

Harry Potter and the Deathly Hallows - part 1

2010-11-20T23:46:00.006+01:00

Éppen most tértem haza a moziból, így frissen megosztanám a látottakat a lehető legkevesebb spoilerrel. Az első film, amit Angliában láttam az Inception (Eredet) volt, aminek a kritikájával még mindig adós vagyok. Ott akartam volna az angol élményeimet megosztani, de egyszerűbb, ha itt mesélek erről is.

A HP hatalmas marketingkampánya nem múlt el nyom nélkül, mert még a konditeremben látott tévéadásokban is rendszeresen tűntek fel különböző trailerek. Már az elővételben eladott jegyekből rekordbevétel várható. Elvileg pénteken akartam volna az új filmet megnézni, de már nem volt a premierre jegy csütörtökön, így egy napot várnom kellett. A jegyárus hölgy még említette is, hogy hamar érkezzek, mert valószínűleg telt ház lesz, de mindenkinek lesz ülőhelye. A három termes king's lynn-i mozi úgy néz ki, mintha egy régi színházból lenne átalakítva. Van egy két részes karzat, ahová lépcső vezet fel a földszintről, miközben az egész épület ódon hangulatú. A jegyek ára általában 6 font, ami azért is érdekes, mert a legtöbb DVD-t már meg lehet venni 15 fontért eredetiben, így nem is tudom, hogy egy párnak érdemes-e élőben elmenni megnézni bármilyen filmet. Ezért a pénzért egyébként nem kapunk fix helyet, mert ez a jegyre is rá van nyomtatva (seats are not allocated). Az első filmet is majdnem premier időpontban néztem, így akkor is tele volt a terem. Ma is a 19:45-kor kezdődő filmre már 19:15-re odamentem, mert a tapasztalatok alapján erre szükség van. Itt ugyanis aki kapja, marja alapon ülnek le a baráti társaságok. A HP7 pedig igazi sikerfilm még ebben a kisvárosban is, mert külön táblák terelték a nézőket, mintha legalábbis birkák lennénk vagy csak féltek, hogy a másik két terembe megyünk be. Szóval megérkeztem időben, erre a terem már majdnem hogy tele volt. Aztán megkezdődött az össznépi "ide ülök, majd mégsem, felállítok mindenkit és odaülök" című angol játék, majd a többség már megette a popcornt is mire a film elkezdődhetett volna. Tényleg telt ház felé tartottunk, mert a jegy ellenőrök elkezdték ültetni az embereket, hogy az 1-2 kimaradt szék helyére is a sorok üljenek beljebb. Ennek nem feltétlenül örült mindenki, de addigra már előkerültek a táskákból a mindenféle rágcsálni valók. Amin az Inception esetében meglepődtem, hogy nem csak kólát, hanem csapolt sörnek látszó itókat is simán behoztak. Amíg az első alkalommal volt ugyan pár reklám, de utána mindenféle előzetes nélkül csak simán elkezdődött a film. Ma volt legalább 15 perc reklám és három kiváló trailer (Tron, Mega Mind és Green Lanthern), aztán végre elkezdődött a filmes élmény. Ami szokatlan még itt Angliában, hogy a filmet teljesen a legelejéről kezdik leadni, tehát a legelején még a rendező aláírása és a kópiaszám is szerepel a gyártó cég logói előtt.

A Warner Bros logó meglepő módon elkezdett rozsdásodni, amit igazából nem tudtam hová tenni. Vajon a porosodó szériára utaltak? A leamortizált varázslóvilágra? Ki tudja? Én azt vártam, hogy felbukkan majd a HP logó, de helyette a Minisztériumban indultunk, majd Shape (Piton) pár jelenetét láthattuk a legelején. A kamera szépen ráérősen követi effektekkel fűszerezve a sokak által utalt roxforti tanárt, majd Nagini lakomája után bukkant csak fel a HP logó, hogy így már értsük, hogy a mesevilág valóban átfordult erős horrorba, ahogy az első kritikák is dicsőítették. Amit hiányoltam, hogy nem hangzott el a klasszikus HP fődallam vagy csak a fészkelődő tömeg miatt nem hallottam. Pedig korábban beígérték, hogy visszatér John Williams is, mint zeneszerző, de lehet őt az utolsó filmre tartogatják. A

A következő jelenet hűen követik a könyv eseményeit és annyi régi szereplő visszatért legalább egy rövid cameo erejéig, mintha áttekintettük volna hirtelen az összes korábbi filmet. Rowling is úgy írta meg a befejező részt, hogy a világát megkoronázta azzal, hogy minden helyszínt végigjárnak újból és szinte mindenkit visszahoztak a regényciklusban mozgatott több tucat karakter közül. Kicsit olyan érzésem lett már ekkor is, mintha egy osztálytalálkozóba csöppentem volna, ahol kedves ismerősöknek örülhetünk újból.

Magát a történetet nem szeretném lelőni. Stílusában követi az előző két filmet, tehát sok lassú jelenetből építkezik pár akció betéttel, de legalább volt idő mindent kifejteni. A korábbi filmek látványvilága is visszatér, ami azért nagy szó, mert a különböző rendezők elképzeléseinek megfelelő elemek is visszaköszöntek. Maga a regény első fele csak a tervezgetésből áll, ami filmben is picit unalmas, mert csak sátoroznak és sátoroznak és sátoroznak, így az igazi akció orientált nézők csalódni fognak. A film vége is jól sikerült, de egyben ugyanolyan mellbevágóan elvágott, mint amikor a LOTR első részét moziban láttam.

Amit külön kiemelnék a filmben, az nem más, mint a három testvér meséje, ami mese a mesében. Nagyon jól oldották meg az animátorok ezt a 2-3 perces betétet, ami számomra a film csúcspontja. A bulvár persze a Harry-Hermione csókot emelte ki, amire nem is emlékeztem a történetből, de az a jelenet is remekül sikerült.

A rendező egyébként imádja a gyors snittekből álló visszaemlékezéseket, amiket tényleg úgy villantanak fel, mint a tovaszálló gondolat a szereplők fejében. Itt is volt jó pár visszautalás a korábbi filmekre, ami után a néző tényleg úgy érezheti, hogy ez a világ összeállt és egészet alkot. Közben ezt úgy teszi, hogy Roxfortot egyetlen képkockában is látjuk, ami valószínűleg tervezett volt, hogy még nyomasztóbb legyen főszereplőink vándorlása. A fakó színekkel is remekül érzékeltették ezt a hatást a film alatt, ami egyedül a pár természetben forgatott vágókép tudott csak feldobni.

A színészi játékról csak a legmagasabb szinten tudok beszélni, mert mindenki odatette magát abban a pár jelenetben a szakma krémjéből, amit kaphatott. A három főszereplő is velünk együtt nőtt fel (és gazdagodott meg), de ők is brillíroztak.

Kicsit sajnálom, hogy a negyedik kötetet nem sikerült ilyen mélységben feldolgozni, de legalább most az utolsó és egyben legvastagabb kötetnél nem követtek el olyan hibát, hogy kihúztak volna fontos részeket. Úgyhogy nagyszerű film ez, amit minden rajongónak érdemes a moziban megnéznie, de csak a második felével alkot egészet. Éppen a hossza miatt így is van bennem egy olyan kettős érzés, hogy bár így mindent elmeséltek, de azért ennek a filmnek az otthoni élvezetéhez rengeteg szabad időre van szükség, mert nagyon-nagyon lassan, de legalább biztosan haladunk a végső összecsapás és egy korszak lezárása felé.

Karácsonyi kivilágítás

2010-11-19T18:55:00.000+01:00

Már hetek óta tart a "vásárolj, vásárolj, vásárolj" című össznépi mulatság, amit máshol karácsonyi ajándékvásárlási rohamnak hívunk.S mivel már csak alig 5 hét van hátra a nagy eseményig, így King's Lynn is díszbe borult. A pár nappal korábban kiállított fenyőfákat végre feldíszítették, illetve a sétálóutcán is kihúztak keresztbe egy csomó világító fűzérsort. Itt-ott még a fák is kaptak kivilágítást, így nem lehet mondani, hogy spóroltak volna. Ami igazán szembeötlő, hogy mindenhol kék izzókat használtak, ami ugyan egységesíti a városképet, de egyben olyan érzésem is lett este munkából hazajövet, mintha állandóan a rendőrség kék fényében úsznánk. Majd kimegyek kattintani pár fotót, mert azért elmesélve ez mégsem ugyanaz.

Pudsey day

2010-11-19T15:44:00.000+01:00

Itt lassan minden hétre jut valamilyen bolondság, így a múltkori rózsaszín helyett a patika Pudsey színvilágába borult.

Pudsey valójában egy mackó, aki távoli rokonságban áll csak Micimackóval. Egy színes kötéssel el van takarva a fél szeme, erről lehet a legkönnyebben felismerni. Valójában ez a nap a rászoruló gyerekeket támogató alapítványról szólt (Children in need), akiknek országos gyűjtést szervezni. A BBC is szép tévékampányt indított és este fel is sorolták, hogy melyik cég mennyivel támogatta az eseményt. A honlapjuk szerint 18 millió font jött össze, ami nagyon szép teljesítmény.

A patikában nálunk ez nem volt akkora siker, mint reméltük. Szerintem mindenki adakozott más helyeken is, mert a városunk számos pontján gyűjtöttek pénzt. Így is sok-sok merchandise terméket láttam a városban, így Pudsey pólók, bögrék és még pótfülek is figyeltek rám pár kirakatból. Mi pár lufit kaptunk, ami feldobta a patikát. A lányokon nagy kék pólók voltak, amiken szintén mackó koma figyelt, míg én a nyakkendőmre tettem ki egy nagy kitűzőt.

Flash játék - Bubble Boom

2010-11-14T19:38:00.000+01:00

Igazából ehhez a játékhoz sem kell túl sok kommentárt fűzni.Az elmúlt napokban egész jól elszórakoztam vele, így csak az utókor számára akartam a blogban is az oda vezető linket megőrizni (KATT).

Poppy Appeal

2010-11-11T19:40:00.002+01:00

A Halloween, majd az általam újrakeresztelt Guy Fawkes Night után máris itt egy újabb angol ünnep, a Poppy Appeal. Úton-útfélen veterán katonák és idős nénik gyűjtöttek pénzt, miközben papír pipacsvirágokat osztogattak az adományért cserébe. Aztán az utcán és a tévében is egyre több illetőn láttam a virágot. Az angol nyelv szépségeihez hozzátartozik, hogy sem az internetes szótáram, se a nyomtatott középszótáram nem adott arra választ, hogy akkor a poppy most akkor pipacsot vagy mákot jelent. Mákot nem igazán láttam virágozni, míg ez a papír virágok számomra inkább pipacsra emlékeztettek.

A családunkban van is egy hagyomány, hogy mivel a bátyám júniusban született, így anyám mindig azt mondogatta, hogy ha a pipacs virágzik, akkor már közeleg az ő születésnapja. Aztán így mindig nagy öröm volt látni a búzatáblák mellett az út szélén lévő piros virágokat a nyár hírnökeként.

Tehát a virág eldöntésén túl már csak azt kellett volna kitalálnom, hogy mégis minek hordják egyfajta "angol kokárdaként". Aztán a Royal British Legion wikis honlapja meg adta a választ, hogy a világháborúban és azután elesett katonákra emlékeznek így, ami általában a veteránok napján, a Remembrance Dayen (november 11.) ér véget, de gyakorlatilag bárki bármikor hordhatja. A szimbólum egyébként az In Flanders Field című versből ered.

Csík - Most múlik pontosan

2010-11-07T23:37:00.000+01:00

Ez sem friss szám, de csak most figyeltem rá, ahogy megint ajánlották a Megasztár kapcsán.

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
míg ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torz tükör
szentjánosbogarak fényében tündököl...

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen,
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen,
nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem...

How to train your dragon

2010-11-06T12:19:00.009+01:00

A sárkányok mindig is közel álltak a szívemhez, így már alig vártam, hogy végre láthassam a DreamWorks legújabb remekművét. A történet önmagában véve nem egy nagy durranás, mert a legtöbb filmkritika is azt emelte ki, hogy gyakorlatilag ki lehet találni majdnem minden csavart. Túl sok karaktert sem mozgat a film, mert a lényeg úgyis a főszereplő srác (Hiccup - Hablaty) és házi sárkánya (Toothless - Fogatlan) barátsága, amit nagyon hihetően építettek fel. Az animációk terén a DreamWorks megint felülmúlta önmagát, mert többszöri megnézéskor is mindig apró részletekre jobban tudok koncentrálni :
- Hiccup ahogyan a levegőt veszi és próbál bátorságot meríteni, ahogyan a tőrt tartja
- ahogyan Toothless visszaböfögi a halat, majd kérdően néznek egymásra, majd bólogat és aztán még mutatja, hogy nyelje is ám le a falatot
- vagy amikor a titkuk kiderül és közli "tadam... we are dead" és erre egy olyan semleges fintort vág, amin nem lehet nem nevetni
- a szöveges részeknél az tetszik, amikor említi repülés közben a dugóhúzó manőver után, hogy "thank you for nothing, you useless reptile"

De ez így megy végig a filmben, mert az animátorok felülmúlták önmagukat. Minden apró részlet él és olyan háttereket varázsoltak (sarki fény, napfelkelte, éjjeli égbolt, átszűrődő lombok közötti fények, éjszakai tábortüzek) a történetbe, hogy a néző azt kívánja, hogy bár Berkben élhetne. Egy csomó olyan rész is van a filmben, ami egyértelműen a 3D hatás miatt került be, de még anélkül is nagyon élvezhető, ahogy a parti sziklák között repkednek, mint egy viking Anakin Skywalker.

A főszereplő azonban mit sem érne, ha nem lenne mellette a fekete sárkánya, ami leginkább egy kutya-macska-denevér-kobra keverék. Az egész filmben nem szólal meg, de a pupilla nagyságából, illetve sziszegésekből és morgásokból mindig lehet követni, hogy mire is gondolhat. Amikor rajzol neki, majd hagyja magát megérinteni, az is az egyik legszebb jelenet a filmben.

Úgyhogy én sem lőném le a filmet, de a Shrek óta az egyik legszebb animációs élményemet köszönhetem a DreamWorksnek. Pár év múlva jön a folytatás is. Közben itt rábukkantam a könyvszéria összefoglalójára is, de ez a film inkább csak előzménynek fogható fel.

Itt van az egyik legszebb dallam is az OST-ből, amikor együtt repülnek Astriddal (kis Aladdin de ja vu) :

Ez pedig magának a filmnek az ajánlója:

A YouTubeon pedig még olyan extrákat is meg lehet nézni (KATT), amiben a sárkányok elleni harcról oktatnak minket.

Szerk. Itt pedig meg lehet nézni a Legend Of The BoneKnapper Dragon című bónuszfilmet is, amely a történet rövid folytatása.

Guy Fawkes Night

2010-11-05T22:40:00.004+01:00

Pár nappal ezelőtt figyeltem fel egy plakátra, amely erre a napra össznépi tűzijátékos mulatságot ígért a parkba.Ezt abból is le lehetett mérni, hogy még éppen csak lecsengett a halloweenes erősen mesterkélt kripta hangulat, de vele párhuzamosan már mindenféle pirotechnikai eszközöket is árultak, mintha legalábbis szilveszterre készülnének.

Aztán a kollégák is kérdezték, hogy megyek-e arra az XY Day-re? Annyira gyorsan elhadarták, hogy nem is jegyeztem meg a fickó nevét. Dióhéjban összefoglalták ugyan a sztorit, hogy valaki fel akarta robbantani a parlamentjüket és ennek sikertelenségét azóta tűzijátékkal ünneplik. Valahogy ráasszociáltam, hogy biztos valami IRA vagy valamilyen egyéb XX. századi terrorcselekmény-kísérlet lehet az egész felhajtás apropója, de aztán említették, hogy mindez még 1606 november 5.-én történt. Valami még rémlett is, hogy mintha a törikönyvben lett volna erről egy kép, de nem vgyok óla meggyőződve, hogy az nem a Bastille ostroma volt, így alulművelt énemet wikipédia lapozgatásra fogtam.

Kezdetben nem lettem sokkal okosabb, mert próbáltam 1606 Union Jack címen megtalálni, hogy mégis minek örülünk, de itt csak zászlók néztek rám vissza. Aztán csak a legfontosabb kulcsszavakat : gunpowder plot és Guy Fawkes. ő volt az, akit emlegettek és valójában minden 1605-ben történt, így elsőre ezért is navigáltam magam félre. Igazából nem volt időm annyira belemélyedni a témába, mert sok egyéb tennivalóm volt, de az sem volt világos, hogy most annak örvendeznek, hogy nem sikerült végrehajtani a tervét vagy annak, hogy megpróbálta. Ez azért nagyon nem mindegy, de majd végigolvasom és türelmesen foltozgatom szótárazással a hiányzó lexikális tudásomból és emberi gyarlóságomból fakadó lyukakat.

A történelmi része az eseménynek úgysem izgat ma már senkit, mert gyakorlatilag az egész egy augusztus 20.-i tűzijáték angol kiadásáról szól. A parkban szépen összegyűltek az emberek a szemerkélő eső ellenére. Csináltak egy szép nagy máglyát, míg a többség a vidámparki attrakciókkal szórakoztatta magát, hogy este 8 után elkezdődjön a fél órás show. Én magyar barátaimmal dagonyáztam a felázott füvön, majd megpróbáltam pár pillanatképet és videót is csinálni. Ezek után a tömeg elvonult, de gyakorlatilag egész hétvégén hébe-hóba lehetett látni házi tűzijátékok fényeit, aminek gondolom az összes kutya rettentően örült és őrült. Én jól éreztem magam, bár állvány nélkül a képek többsége sötét és erős alkoholelvonásban szenvedő egyén tüneteit mutatta a kezem remegése miatt.

Az imageshack egy idő után törölni fogja őket, de talán ezek még a legjobbak:

http://img59.imageshack.us/i/20101106007.jpg
http://img41.imageshack.us/i/20101106019.jpg
http://img600.imageshack.us/i/20101106044.jpg
http://img834.imageshack.us/i/20101106046.jpg
http://img573.imageshack.us/i/20101106047.jpg
http://img707.imageshack.us/i/20101106048.jpg
http://img208.imageshack.us/i/20101106049.jpg
http://img822.imageshack.us/i/20101106051.jpg
http://img526.imageshack.us/i/20101106053.jpg

Szerk. Azóta kiderült, hogy nem is Jack Union Day ennek a kis éves mulatságnak a neve, hanem Guy Fawkes Night vagy csak simán Bonfire Night.

Norton 2011 reklámok

2010-11-01T15:19:00.005+01:00

Az Abydos Gaten linkelte be Mollem ezeket a jópofa reklámokat.

A kapcsolódó videókban vannak további amerikai hírességek és a fentieknek a párja is, amikor Dolphot és Davidet legyőzi az unikornis és a ventilátor.

Pink Day

2010-10-29T19:53:00.002+02:00

Kivételesen itt most nem az énekesnőről van szó, hanem a mellrák szűréséről és kezeléséről szóló alapítványnak való gyűjtés kapcsán a patika rózsaszínbe borult. A kolléganők két nappal előtte szóltak, hogy majd vegyek már fel valamilyen rózsaszín holmit pénteken, de hogy is mondjam, valahogy a Barbie (vagy T-Mobile) rózsaszín nem igazán férfias szín, még ha divat is az utóbbi időben. Még próbáltam is valamilyen rózsaszín pólót keresni King's Lynnben, amin kezdetben én, majd az eladók is pirultak. Ám még mielőtt felfedezhettem volna feminin énemet, addigra az egyik kollégám elrendezett mindet. Kaptam egy rózsaszín nyakkendőt és egy virágot, majd még egy stáb fotó kedvéért egy rózsaszín boát is rám akasztottak. A patikában is lufikat fújtak fel, illetve az adományokat gyűjtő dobozkát is betekerték színes papírral, illetve még tettek rá tollakat is, így már-már úgy éreztem, mintha a Moulin Rougeba kerültem volna. A lányok igazán élvezték, hogy végre nem az egyenruhát kell hordaniuk. A betegektől végül sikerült 42 font adományt összehoznunk, amit a munkáltatóm nagyvonalúan megduplázott.

Oláh Ibolya - Baby

2010-10-26T14:50:00.002+02:00

Tünde ajánlotta ezt a remek nótát, amelyet leginkább egy lánybúcsúban tudnék elképzelni.

Te Baby! Te Baby! Te Baby! Jár nekünk a boldogság!
Oh annana...
Baby! Te Baby! Te Baby! (Hát) rúzsozd ki a szád!

Mit ér egy nő, mondd?!
Áldozat a léte.
Miért a férfi
kényszeríti térdre?
S mit ér egy férfi,
(ha) nélkülünk senki?
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

Kevés vagy, Ádám!
Nálam van az alma.
Mit ér a kígyód,
(ha) nulla a hatalma?!
Ma éjjel végre
győzni fog a nőnem.
Beléphet bárki
a party-ra csak ők nem.

RÉG EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK, HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A
LUBADUBA-LABADABA
JAJ ISTENEM SOK A RIZSA!

Bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy.
Bármit kérsz,
az ára az túl nagy.
Okosnak, szépnek,
szajhának kell lenni.
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

Kevés vagy, Ádám!
Nálam van az alma.
Mit ér a kígyód,
(ha) nulla a hatalma?!
Ma éjjel végre
győzni fog a nőnem.
Beléphet bárki
a party-ra csak ők nem.

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A...

Tudom, hogy visszafog a társadalmi morál.
Elég, egy görbe est, a város máris subi-dumál.
Nekik meg bármit szabad, kis etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

Vokál: Szééép!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A

Élj csak így,
ha neked ez jó!
Viszont az én szerelmem
nem eladó!
A Nő az Nő,
és így az egál,
ami egy hímnek,
az nekem is jár.

Hát táncolj, tombolj
ruhát kigombolj!
Táncolj,
ameddig úgy jó!

Táncolj, tombolj!
Magadra gondolj!
Táncolj!
Egy nő nem eladó!

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A

Tudom, hogy visszafog a társadalmi morál.
Elég, egy görbe est, a város máris subi-dumál.
Nekik meg bármit szabad, kis etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

Vokál: Szééép!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

BonBon - Viva España

2010-10-18T14:55:00.001+02:00

A nyaralás után itt egy kis spanyolos életérzést idéző régi nóta.

Jól ment a bolt,
Az asszonynak mondtam: ollé!
Rám nézett s gyorsan pakolt,
Húztunk is már dél felé.

Nézd! Hét nyelven beszél
Itt minden őrült spanyol.
Ám semmit sem ér,
Én csak magyar tudni jól!

Viva Espana!
Nanananananana
Érted élek!
Viva Espana!
Nanananananana
Visszatérek!

Nézd, itt egy szép, nagy bazár.
Száz múzeummal felér.
Jó, valóban nem kultúrál,
De jól jár ki egyszer betér.

És bármit veszel:
Kávét, vagy szép bőrcipőt,
Félisten leszel
Otthon a szomszéd előtt.

Viva Espana!
Nanananananana
Érted élek!
Viva Espana!
Nanananananana
Visszatérek!

Viva Espana!
Soha nem felejthetsz el,
Én se téged!
Viva Espana!
Ne örülj, hogy mennem kell,
Mert visszatérek?

Nyaralás - Andalúzia (2010)

2010-10-17T15:02:00.023+02:00

Mielőtt belekezdenek a legújabb kaland bemutatásába, azelőtt mindenki hozzon itókát és ennivalót, mert egy kisregény következik.

Előzmények
Az angol munkáltatómnál hat hónappal előre be kell jelenteni a szabadságigényt, így a lehetséges időpontok közül botor módon októberben pipáltam ki két hetet, mert akkor áprilisban még azt hittem, hogy majd valamilyen társas utazást meg tudok arra az időpontra szervezni vagy találni. B-tervnek pedig eleve ott a hazalátogatás lehetősége. Aztán a hetek alatt jártam utazási irodában és szembesültem vele, hogy októberben nem igazán szerveznek utakat a cégek, mert a Közel-Keletre is inkább október végén vagy novemberben visznek csoportokat, amikor a klíma még elviselhetőbb. Az angol cégek is eléggé maximális haszonkulccsal dolgoznak a helyi kereseteket is figyelembe véve. Közben hetek alatt jelentős anyagi kiadások is közbejöttek (pl. bútor, bicikli, hűtő, mosógép, majd számítógép vásárlás, telefon- és internet bekötés), így várakozó álláspontra helyezkedtem és jó szokásomhoz híven ez gyakorlatilag majdnem az utolsó utáni időpontot jelentette.

2010. 09. 28. Kedd
Végre megint kaptunk fizetést és a munkáltatóm is kifizette az elmaradt bér egy jelentősebb részét, így munka után már el is kezdtem szemezni az interneten a lehetőségekkel.

2010. 09. 30. Szerda
Erről a napról majd még mesélek talán külön is. Peterboroughba kellett utaznom egy szakmai továbbképzésre a szakadó esőben, így az egész nap elment ezzel.

2010. 09. 31. Csütörtök
Ezen a napon szabad voltam, így végre sikerült érdemben is foglalkozni a vasárnap után már küszöbön álló szabadság optimális felhasználási módjának kifundálásával. Miután a céges szervezésű utazásról letettem és István is lebeszélt a török kalandozásról az időfaktor miatt, így másik terv lépett életbe, amellyel korábban is szemeztem. Spanyolország déli tartományát tűztem ki célnak, mert ott a Google Maps szerint is sok, jelentős történelmi múltat felmutató város van egymás közelében. Ám még estig is csak méláztam, hogy mi legyen, így még este drága jó anyám is csak aggódva kérdezte a telefonban, hogy mégis mire várok még? Úgyhogy ezek után a tettek következtek és lefoglaltam az Easyjetnél a London, Luton - Málaga, illetve vissza a Madrid - London, Luton repülőjegyet, amely még meglepően jó árban jött ki. Közben kocsit is foglaltam a kapcsolódó Europcaros oldalukon.

2010. Október 1. Péntek
Ezen a napon megint dolgozni kellett, de ebédidőben elrohantam a könyvesboltba, hogy megvegyem a korábban kifigyelt Rough Guide - Andalúcia könyvet, amelyben egy csomó hasznos tippet és várostérképet láttam, ahogy belelapoztam. Ezek után még mindig az egy óra alatt az esőben elmentem eurót kiváltani a helyi Barclays bankfiókba. Munka után a szállás megtalálása volt a következő projekt, amit meg is találtam Antequerában és le is foglaltam egy hétre. A terv ugyanis az lett volna, hogy egy hét Andalúzia, majd egy hét Madrid és környéke. Közben őszintén szólva kicsit bepánikoltam ettől az egész vállalkozástól, ahogy megláttam Madrid környékén a kisebb autópálya erdőt az internetes térképeken. Így miután beláttam, hogy túlvállaltam magam, ezért némi felárért megváltoztattam a madridi visszautat Málagára és a kocsi leadását is módosítottam, hogy mégis csak azon a reptéren adnám le, ahol kiváltom. Ez azzal is járt, hogy a szállást is megint módosítani kellett két hétre. Én sem így terveztem, hogy ennyire kapkodva kell mindent szervezni, ennyi módosítással és kavarással. A történet folytatása, hogy pakolás és foglalás miatt még éjjel fél háromkor kerültem ágyba, miközben még várt rám egy utolsó szombati műszak.

2010. Október 2. Szombat
A patikában majd elaludtam, de egy éjfekete tea ébren tartott és a kolléganőm is nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Ebédidőben még vettem egy-két apróságot az utazásra, majd a munka után elindultam, hogy megvegyem a vonatjegyemet. A járatom ugyanis reggel 06:00-kor indult, de hogy ezt elérhessem, ezért be kellett vállalnom, hogy a két utolsó vonat egyikével (fél kilenc vagy fél tíz) elindulok Londonba, mert onnan már félóránként megy a másik irányba, a lutoni reptérhez vonat. Hajnalban viszont nem lehet eljutni King's Lynnből Lutonba, így eleve az éjszakát ott kell majd töltenem a csomagjaimmal. Ha ez ilyen könnyen ment volna!

A munka után valóban elmentem a jegyemet megvenni és kezdetét vette az agyvérzés. A pénztáros hölgy közölte, hogy a kártyámat "declined", tehát nem lehet vele fizetni. Én csak azt hittem, hogy valamilyen műszaki hiba lehet, így gyorsan elkerekeztem a bankfiókhoz, amelynek a falában van két automata is. Az egyenleget látni lehetett, de pénzt felvenni nem. Gyorsan hazasiettem, majd az éppen fent lévő ausztrál barátnőmnek Skypeon előadtam a problémát, miközben a bátyámat is felhívtam, aki még csak akkor hallotta az egész nyaralásról. Mindketten nyugtattak, hogy minden rendben lesz. Felhívtam a tanácsára a bankkártyámon lévő telefonszámokat, de hiába csörgött ki, semmi válasz. Aztán nagy nehezen sikerült egy ügyintézőbe botlani. A fickónak alig érhető indiai akcentusa volt és amikor elmondtam a nevem, a rövid és a hosszú bank kódomat, erre közölte, hogy nem lát a rendszerben és majd hétfőn menjek be intézkedni a helyi bankfiókba. Hiába mondtam neki, hogy hajnalban megy már a gépem, gyakorlatilag lerázott. Újabb telefon haza, ahol a bátyám tanácsát követve elmentem más bankok automatáihoz. Három bank, három bank egyenleg. Sehol nem volt egyforma a pénzem, ami roppant gyanús volt. A tesóm ugyanis még kérdezte is, hogy mennyi volt a repülőjegy, a hotel és a kocsi, de már annyira ideges voltam, hogy már abban sem vagyok biztos benne, hogy az online vásárlások létre jöttek, pedig mindegyikről kaptam megerősítő emailt, amiket ki is nyomtattam. Aztán úgy okoskodtunk, hogy a péntek éjjeli-szombat hajnali fizetés miatt lehet túlterheltem a kártyám napi keretét és ez lehet a gond. A neten is próbáltam a honlapról valamilyen információt találni, de mivel nem voltam a netbanknál regisztrálva, így hiába túrtam fel kapkodva az egész lakást a papírok miatt, így arról letettem végül, hogy ott kérjek segítséget, mert az óra ellenem dolgozott. Végül a bátyám azt tanácsolta, hogy induljak el vonattal, aztán hajnalban még mindig megnézhetem, hogy a tiltás rajta maradt-e a kártyámon, mert vasárnapra fordulva hátha megszűnik a korlátozás. Végső esetben még mindig visszavonatozhatok King's Lynnbe, hogy lefújva a foglalásokat legalább a pénzem egy részét visszakapjam.

Szerencsére a csomagok már össze voltak készítve, de mivel nincs szoba mérlegem, így csak blikkre dobáltam össze a holmikat két hétre, mert változékony időre számítottam Spanyolországban. Még gyorsan felszaladtam erdélyi barátaimhoz, hogy egy kis angol-magyar szótárt visszakérjek, majd továbbmentem az állomásra, ahol szembesültem azzal, hogy már nincs ott a jegyárus, így csak az automatával lehet fizetni a jegyemért. Igen ám, de Angliában erre csak bankkártyát lehet használni, amit a gép nem fogadott el. Így felhívtam Tündiéket, akik szerencsére nem messze laknak és 21:15-kor az ő bankkártyájukkal már sikerült is jegyet vennem. Közben még aggódtak is értem, hogy komolyan gondoltam ezt a kocsikázást spanyol területen?

Aztán csak elindult a vonat és London felé közeledve szakadt az eső. Cambridgeben rengeteg fiatal szállt fel a szombat esti buliból hazafelé tartottak. Londonban is nem csak simán esett az eső, hanem mintha a héten végig monszunt idéző időjárást akarták volna a természeti erők megkoronázni, egyszerűen csak ömlött az égi áldás. A London-Luton vonal már ismerős volt, de annyi megázott és fáradt embert együtt már rég láttam együtt éjfél után. Ugyanis ki hitte volna, hogy ilyen éjszakai élet van azon a járaton? A reptérre való kijutás a szokásos módon zajlott, hogy a vasútállomásról még buszi viszi át az utasokat a kb. 2-3 kilométerre lévő terminálhoz. Egyedül itt nézték meg a vonatjegyemet, de sem a King's Crosson, sem a St. Pancrason nem érdekelte őket.

2010. Október 3. Vasárnap - 1. nap - ANTEQUERA
A reptérre megérkezve velem szembe éppen egy Barclays bankautomata vigyorgott a sarokban, így megint megnéztem a kártyámat. Egyenleget látja, tehát csak nem raboltak ki a neten. Aztán gondoltam egyet és feltöltöttem a mobilomat pénzzel, ami szintén sikerült. S mivel volt nálam elég euró, ezért készpénzt már nem vettem fel, mert azt hittem, hogy minden rendben van. A hit pedig hegyeket mozgat meg, mint tudjuk. A hajnali bejelentkezésre való várakozás mp3 hallgatással telt. Próbáltam ugyan sétálni, de aztán nagy nehezen találtam ülőhelyet. Szivacs nem volt rajta, így szép lassan ráfagytam a fém székre. Próbáltam kicsit szundikálni is, de aggódtam a bőröndömért és a hátizsákomért. Végül az idő csak telt és hajnal 04:00-kor már legalább legalább a poggyászt le tudtam adni, ami 22.7 kg lett a szemmértékemnek köszönhetően, de nem szóltak érte.

A repülőn igyekeztem úgy leülni, hogy bal oldalt legyek, mert térben elképzeltem a gép útvonalát és látni kívántam a napfelkeltét a felhők fölött. Induláskor ugyanis még korom sötét volt Lutonban és a felszállás után én magam is elbóbiskoltam, így már csak arra riadtam fel dereng az ég, majd a nap tényleg megjelent a horizontnál. Az ablakom annyira nem volt tiszta, hogy a pillanatot megörökíthessem normálisan, mert az alvás miatt a legelejéről le is maradtam, másrészt a Nappal szembe fotózás túl sok volt a fényképezőgép lelki világának. Aztán megint szunyókáltam egy kicsit, majd pár fényben úszó víztározót és hegyeket fotóztam. Gyönyörűek voltak a hegyek és a dombok, ahogyan megint egy új ország fölött suhantunk. Spanyolországban ugyanis alig vannak erdők és a sok-sok olívabogyó ültetvény miatt szabályos sorokban álló bokrokat és fákat lehetett látni többnyire. Aztán a Sierra Nevada hegylánc is ott volt a távolban, ahogy a gép alatt kibukkant Málaga és a tenger. Délre tettünk egy kört, majd a stewardessek kikapcsoltatták velem a fényképezőgépet, hogy ne zavarjam a leszállást. Ez érdekes pillanat volt, mert soha senki nem mondta, hogy egy elemmel működő fényképezőgép is képes lenne összezavarni a berendezéseket.

A megérkezési utáni útlevél-ellenőrzés, majd csomagfelvétel után elindultam a táblákat követve az autóbérléses cégekhez a földszinten, ahol gyakorlatilag mindenkinek volt egy standja. Be is álltam szépen sorba az Europcarhoz, ahol aztán közölték, hogy a foglalásomat nem tudják elfogadni, mert a bankkártyával gondok vannak. Elmondtam nekik, hogy már tegnap is gondok voltak vele, de azt hittem, hogy a bank idő közben ezt rendezte. Felhívtak egy ügyintézőt és standnál állva próbáltam a biztonsági kérdésekre válaszolni, ahol sikerült azon elhasalnom, hogy nem tudtam, hogy a "water supplier" szó mit is jelent. Hirtelen totál lefagytam és nem ugrott be, pedig a nő még arra volt kíváncsi, hogy betűzzem le a vízszolgáltató cégemet nekik. Ezek után előadta, hogy most buktam meg a második körben is, erre visszakérdeztem, hogy mikor volt az első? Az indiai pali lett volna? Aztán mivel a sort feltartottam, így már a mobilomról kellett hívnom őket és röpke 35-40 perc alatt már mindent sikerült megoldani. Legalább a nemzetközi hívás ingyenes volt, de elképzelhetitek, hogy milyen ideges voltam. Csak azért kegyeskedtek szóba állni velem, mert mondtam nekik, hogy már kint vagyok Spanyolországban. Az ügyintéző nő csak nyomta a szokásos bankos rizsát, hogy most kivételt tesz, megkérdezi a managerét, de ha nem tudok válaszolni a harmadik körre sem, akkor zárolják a kártyámat, mert nem hitték el, hogy én vagyok én. Én jól bepipultam, mert még vissza is kérdeztem, hogy minden kérdésre válaszoltam, tehát mégis mit akarnak még? Mert hogy olyan kérdéseket is feltett, amire nem lehet meg nekik a válasz nekik. Ilyen volt pl. hogy milyen korábbi magyar munkáltatóim voltak és felsoroltam nekik a cégek nevét, amit gondolom le se tudott volna írni. Aztán olyan kérdéseket is kaptam, hogy hol szoktam vásárolni, milyen banki átutalásokat intézek általában havonta, jövő ilyenkor hány éves leszek stb. A vízmű volt a csúcspont. Úgyhogy a nő végül habozva és várakoztatva közölte, hogy feloldják a tiltást a kártyámról. A gond ugyanis az volt, hogy nem jelentettem be hivatalosan a cég üzleti szabályzata szerint a külföldi tartózkodásomat. Oké, hogy az én érdekemben cselekedtek, de nekem ezt honnan kellene tudnom? Miért nem lehet a kártya tulajdonosát is értesíteni? Pláne úgy, hogy még a valutát is náluk vettem és említettem, hogy megyek külföldre. Úgyhogy a kedvenc angol bankom megint lejáratta magát és fogadkoztam is, hogy panaszlevelet fogok írni az egész eljárás miatt, de a végén már örültem, hogy 10-15 perc átfutás után a kártyám megint aktív lett. Mentségükre szóljon, hogy legalább ez a második ügyintéző normális volt, de tényleg nem kívánom ezt a tortúrát senkinek sem.

Utána bescannelték a jogosítványomat, ami miatt szintén izgultam egy kicsit, mert emlékeim alapján egyetlen szó nem jelöli idegen nyelven, hogy tényleg jogosítvány. Aztán az útlevelemet is megnézték, majd 45 eurót kicsengettem a teli tank benzinért (bankkártyával), hogy aztán a papírok és a kulcs átadása után a kis járgányomat megtaláljam a három szintes parkolóházban. Egy Kia Picantót kaptam, ami hű társam lett erre a két hétre. Kezdetben a váltást gyakoroltam egy kicsit körbe-körbe haladva, majd a lámpánál kértem még segítséget két helyi taxistól, mert nem találtam sehol a műszerfalon, miközben csak az indexnek a végét kellett volna elcsavarni. Nem mintha Spanyolországban bárki is nappal lámpával utazna, mert annyira erős a napsugárzás, hogy csak estefelé van szükség a tompított fényszóróra. A parkolóházban már megismerkedtem a sok-sok fekvőrendőrrel is, amelyet imádnak használni Andalúzia minden területén, majd kihajtottam a parkolóból egy új kaland felé...

A reptérről kifelé tartva öt perc után már az autópályán voltam. Az egyik kijáratnál leálltam egy parkolóban és onnan hívtam fel a családomat és angliai barátaimat, hogy minden rendben van most már és a kocsiban ülök. Tanulmányoztam a térképet, majd elindultam Antequera felé indultam. A Málaga-Antequera szakasz egy folyóvölgyben megy végig, majd pár alagút közbeiktatásával gyakorlatilag át kell kelni egy kisebb hegyen, majd a másik oldalon egy hatalmas völgyteknőben kibukkant Antequera.

Erre a városkára esett a választásom, mert emellett több autópálya kereszteződik és innen, Andalúzia majdnem mértani közepétől lehetett a legkönnyebben elérni a kitűzött célokat : Granada, Sevilla, Córdoba, Gibraltár és Málaga. Ezeket a városokat szerettem volna mindenképpen megnézni, de annyira már idő sem volt a neten a maradék napokra programot sasolni, de szerencsére a remek útikönyvemet végigolvasva sikerült mindig valami érdekeset találni. Sejtettem, hogy a tenger melletti drágább szállodákba felesleges lett volna befészkelni magam, mert bár az idő csodálatos volt (24-28 C), de a tenger a feltételezéseim szerint ilyenkor már hideg. Egyelőre azonban már annak is örültem, ha végre megérkezek a szobámba. A felfedezés izgalma teljesen magával ragadott és annyira nem éreztem magam fáradtnak. Egyszerűen hihetetlen élmény volt ez az egész oda utazás, pánik, probléma megoldás, hogy aztán spanyol rádiót hallgatva már kamionokat előzzek a forgalmas málagai kivezető szakaszon, ahol kopár sziklák és bozótok néztek vissza rám. Ekkor tudatosult bennem, hogy tényleg megérkeztem és a nyaralás elkezdődött. Rám tört egy kis eufória, mert ilyen nyaraláson még sosem vettem részt, hogy immáron enyém az irányítás és oda mehetek, ahová csak szeretnék. Ez a fajta szabadságérzés volt talán a legjobb az egészben.

Antequeráról tudni kell, hogy mint a spanyol városok többsége, rengeteg szűk és többnyire egyirányú utcából áll. Nem volt nálam GPS, de aztán pár bónuszkör után csak eltaláltam a szállodához. Angliában még beszéltünk is arról, hogy vajon meg fognak-e érteni, de mivel a turistákból élnek (nem, nem a Pikk szalámiról van szó :) ), hogy angolul tudniuk illene. Pár szót tudtak is, de aztán elmutogattam, hogy mit akarok, miközben elővettem a hotel foglalásomat igazoló papírjaimat. Itt történt egy kis malőr, mert a recepciós lány felvezetett egy kétágyas szobába és még sajnálkozva elő is adta, hogy mosdó csak a folyosón lesz, ami azért annyira nem tetszett, de aztán öt perccel később kiderült, hogy az egyágyas szobát kértem. Az eléggé apró volt, de legalább szépen berendezték terrakotta csempékkel, szép barna fabútorokkal. Egy kicsit pihentem, majd máris a szép időben elindultam sétálni.

Felfedeztem a hoteltől kb. 50 méterre lévő élelmiszerboltot, ami a törzshelyemmé vált, amíg két hétig spanyol lettem. A városban elindultam a vár, az Alcazaba felé. Gyönyörű volt látni a sok templomot és a rengeteg fehér házat. Nyáron ugyanis itt annyira meleg van, hogy másképpen nem is lehetne elviselni a forróságot. Ami szokatlan volt Spanyolországban, hogy néhány városban nyitottak voltak a bejárati ajtók, amik mögött márványpadlós és szép, egyedi csempés kis belépőszobák voltak láthatóak, ahol az igazi bejárat volt látható. Ezekben sem fogas, sem lábtörlő nincsen, tehát tényleg csak dekoráció mellett, egyfajta "légzsilip" lehet a spanyol otthonokban az utcai forróság közvetlen kizárására. Így is az utcákon egy picit keveselltem a virágokat, de a legtöbb spanyol házban van bent egy központi árkádos udvar, ahová igyekeznek egy kis zöld területet létrehozni maguknak, mint egykoron a rómaiak. A csobogókat és szökőkutakat is imádják, ami nagyon pozitív, mert Angliában ez annyira nem megszokott, pedig a szárazság miatt éppen az ellenkezőjét vártam volna. Persze voltak ám itt is társasházak, ahol mindez nem megvalósítható. Az is imponált, hogy több helyen Spanyolországban láttam olyan csempékből kirakott igényes szentképeket, amelyeket egyedileg kellett mindenhová elkészíteni.

A város legmagasabb pontjára felérve gyönyörű kilátás nyílt Antequerára. A távolban ott volt a Peña de los Enamorados, ami angol keresztségben a Lovers' rock, azaz a "Szerelmesek sziklája" nevet kapta. Ez a város egyik jelképe, amit volt szerencsém mindennap, mindenféle időjárási körülmény között látni. A sziklák egy arcot formálnak, ahol állítólag egy családjuktól megcsömörlött keresztény-muzulmán Rómeó és Júlia öngyilkos lett.

Andalúzia esetében azt is ki kell emelnem, hogy gyakorlatilag minden településen van egy legalább egy lakótorony vagy régi mór romvár. Ám amikor visszafoglalták a móroktól ezt a területet kb. 600 éve, akkor szinte mindent kiraboltak, letaroltak vagy átalakítottak. Így tehát Antequerában is van egy vár, az Alcazaba, de az most éppen vasárnap este zárva volt, de később sikerült pótolni.

A dombról egy másik úton lesétálva megcsodáltam Antequera takaros kis főtereit, majd a főutcával párhuzamosan kisebb utcák védelmében ismerkedtem a várossal, hogy aztán kilyukadjak a helyi mozi és Burger King mellett a város egyik legszebb körforgalmához, ahol egy nagy boltíves régi városkapu állt. Mellette volt az aréna is és még gondolkodtam is rajta, hogy mi is annak a helynek a neve magyarul, ahol a bikákat öldösik? Amfiteátrum? Aréna? Bika gyilkoló közintézmény? Aztán talán még az aréna adja a legjobban vissza a nevét a spanyol torro-nak. Ez a kör alakú épület az egyik legrégebbi Spanyolországban, mivel kb. 160 éves. Úgy nézett ki kívülről, mint egy színház és mivel az első vasárnapomon sikerült bemennem ingyen, így belülről is megcsodálhattam. Tényleg olyan, mint egy színház, mert a porond körül vannak a filmekben is látható biztonsági falak, ahová a macho legények visszahúzódhatnak, majd még van fából is kerítés és körbe a lelátók. Aznap éppen ünnepeltek valamit, mert ugyan bikaviadalt nem láttam, de a tagadhatatlan spanyol életérzésben részem volt. Középen a ponyva alatt főzőcskéztek a népnek valamilyen babos-húsos ételt, amiből mindenki a lelátón eszegetett a lelátón. Én nem álltam be potyázni, mert a babot nem igazán szeretem. Azt sem értettem, hogy miért volt mindenki pirosba és kékbe öltözve, mintha két csapat találkozott volna a lelátón. Aztán amikor éppen nem ettek, akkor bohóckodtak egy sort. Középen a srácok eljátszották, hogy virtuális bikával harcolnak és imitálták egy kendővel vagy éppen a levett pólójukkal a mozdulatokat, amiket már ismerhettek. A közönség lelkesen ollézott mindenre és valami hihetetlen jó hangulatban telt a délután, hogy tapsolták és ünnepelték a bátor hősöket. Aztán még együtt is énekeltek dalokat, ami szintén imponált. Egy elkezdte, majd egyre többen becsatlakoztak, miközben mindenki mosolygott és tapintható volt a boldogság és nyugalom a levegőben. Ez már az első nap varázslata volt, amiért érdemes ellátogatni Spanyolországba, mert átélni és elmesélni azért korántsem ugyanaz.

Én eléggé fáradt voltam ekkorra már, mert csak a reptéren és a repülőn való szundikálásnál pihentem, így még sötétedés előtt visszaballagtam a szálloda felé. Az egyik plakáton is volt egy lovagról szóló kép, amelyre alá volt írva, hogy Antequera 1410-2010. Ám a város ennél jóval ősibb, ha fellapozzátok a wikipediát. Én az angol útikönyvemből értesültem róla, hogy a környék eleve egy átjáróház volt a civilizációk mezsgyéjén, így minden korból maradt valami ebben a városkában. Este a szobámban olvastam tovább a könyvemet, ami elég jól összefoglalta a régmúlt és közelmúlt főbb andalúziai eseményeit.

* * *

2010. Október 4. Hétfő - EL TORCAL DE ANTEQUERA
Korábban meséltem, hogy az egész utazás nagyon hirtelen lett szervezve, de azért a fantáziámat Andalúzia egy ideje már kísértette. Amikor eldőlt végre az indulás előtt, hogy Antequera lesz a főhadiszállás két hétig, akkor rákerestem a googleval a nevére és ekkor láttam egy roppant érdekes sziklát. Úgy nézett ki, mintha palacsintákat pakolt volna egymásra a természet. Mondanom sem kell, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerült kinyomozni, hogy a helyet El Torcal de Antequerának hívják, ami gyakorlatilag az új lakhelyem melletti hegyek övezte csúcson van. Mivel a második napot pihenésre szántam a tegnapi hosszú ideutazás és reptéri bankos kalamajka után.

Reggel egy kis elemózsia vétele után el is indultam az otthonról hozott Google térképemet követve. Antequeráról tudni kell, hogy gyakorlatilag 7-8 út fut be a szélrózsa minden irányából és a két hét alatt gyakorlatilag nem voltam olyan úton, amin nem lehet a településre bejutni. A nemzeti park is szép barna alapú táblákra ki volt ugyan írva, csak a városszerkezet nem mindig követte ám a jelzéseket, de aztán mentem toronyiránt, amerre a belső GPS-m vitt. Régen is így utaztunk, tehát csak az elmúlt években lett ez a külső segítség ennyire elterjedt.

A város határában még megálltam fotózni a várat és a háttérben az "arcalakú sziklát", majd a szerpentin egyre magasabbra vitt. Szegény kis bérelt járgányomat tényleg meghajtottam, mert tudtam, hogy kb. 1020 méterre fel kell kapaszkodnia. Hihetetlenül élveztem ezt a hegyi vezetést, ahogy többször 180 fokos hajtűkanyarok vittek egymásra, miközben sopánkodtam, hogy a panorámát sofőrként nem tudom megörökíteni, mert teljesen más volt, amikor a buszos körutazásokon szándékosan hátul ültem, hogy tudjak hátrafelé is fotózni.

Az időjárás azonban megoldotta ezt a problémát, mert egy hegygerincen átérve már olyan magasra feljutottam, hogy a felhők nekiütköztek a hegyeknek, így minden ködös és párás volt. Aztán meg is álltam a park bejáratánál, hogy a tájat fotózzam végre, illetve a kocsinak is adtam egy kis szusszanásnyi időt. Aztán az út is összébb szűkült és hatalmas kőtömbök mellett haladt az egy sávosra szűkült aszfaltcsík. Kísérteties volt, hogy alig tíz-húsz méterre lehetett előre látni, mert a felhőfoszlányok annyira kitakartak mindent és csak egy-két kiálló csíkos szikla jelezte, hogy jó irányba tartok. Közben nem véletlenül volt kitéve a 10% emelkedő tábla, mert féltem tőle, hogy a kocsi most adja meg majd magát, mert mintha éreztem volna égett szagot, mintha az ékszíj égett volna. Aztán addigra már be is futottam a parkolóba, így leparkoltam és próbáltam rájönni, hogy mi lehetett ez a szag, de aztán nem jöttem rá.

A park az ingyenes volt. A látogató központ mellett volt egy kiszögellés a lustábbaknak, ahol le lehetett nézni nem csak a völgyre, de az egyik lenti falura is. Azt már az útikönyvből is tudtam, hogy több túraútvonal van, de én a középsőt, a sárgát választottam. Érdekes módon a parkban a sziklák egy része valóban sárgás okkerfestékkel fel volt festve, mint az Ózban. Aztán ahogy haladtam előre a völgyteknőben, akkor realizáltam, hogy a táblák mind a parkoló felé mutatnak, tehát éppen ellentétesen haladtam az ösvényen. A lustaság győzött és nem mentem vissza, mert így legalább mindenki velem szemben jött és nagyobb biztonságban éreztem magam, hogy nem tép szép valami spanyol vadállat. Oké, nem vártam medvét vagy farkast, de ez nem Magyarország, így simán el tudtam képzelni valami ragadozót a bozótban. Magában a parkban még azért könyörögtem, hogy tisztuljon már ki végre az ég, mert a fényképezőgép szokás szerint megbolondult a barnás-szürkés kőfalaktól és az eget hófehérrel állította. Aztán a Nap csak megérkezett, majd szépen tisztult az idő. Itt-ott eléggé összeszűkült az ösvény, néhol ténylegesen 50-60 centiméteres repedéseken kellett átpréselnem magam, hogy tovább mehessek. Közben azt is felmértem, hogy roppant bölcs ötlet volt vászonnadrágban elmenni hegyet mászni, mert a felázott sáros sziklákon egy kicsit megcsúsztam és a térdem alatt minden koszos lett. De egyáltalán nem tudott érdekelni, mert lenyűgöztek a sziklafalak, de valami mégis hiányzott. Western filmekben látható álló kőcsodák mellett haladtam el, de magát a palacsinta alakú köveket sehol nem találtam. Kicsit csalódott is voltam, amikor visszaértem a parkolóba. Aztán ott is rám tört a frász egy pillanatra, mert a kocsi nem volt sehol. Bosszankodtam, hogy csak én lehetek ilyen peches, hogy már a második napon a járgánynak lába kél. Aztán kiderült, hogy csak abból a szögből, ahol álltam, éppen egy velem szemben parkoló kis mikrobusz takarta kis a piros kis járművemet. Bánatomat, majd örömömet diétásnak egyáltalán nem nevezhető fánkszerű sütibe folytattam. Aztán úgy gondoltam, hogy gyalog visszasétálok még az aszfalt úton, ahol reggel feljöttem, mert az idő olyan szép lett. S milyen jól döntöttem!

Kb. egy fél kilométerrel odébb ott voltak azok a kövek, amit minden Antequera-i képeslapon és a neten is látni lehetett. Egyszerűen elmentem mellettük kocsival reggel, mert a ködben nem láthattam őket. Aztán ahogy közelebb értem, egyszerűen nem tudtam betelni velük, mert jobbról, balról, fentről, lentről le lett minden kismilliószor fotózva. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik és nem csak egy összeragasztott turistacsalogató móka ez az egész, de aztán egy spanyol táblán még mutatták is, hogy keletkeztek ezek az Európában is egyedülálló sziklaformák.

Aztán tettem egy kis kitérőt, hogy lelássak végre a völgybe. Gyönyörű idő volt és egy kicsit megálltam mp3-t hallgatni és napozni. Aztán a távolban ott volt a kopár Sierra Nevada hegység pár csúcsa is, majd hallottam egy kecskenyáj kolompjait. Ezen annyira már nem lepődtem meg, mert amikor ugyanis a kövek felé tartottam, akkor láttam egy kecskeszobrot egy lapos sziklán. Még néztem is, hogy mi a fenének tesznek oda egy ilyet, aztán megmozdult és kiderült, hogy élő hegyi kecske volt. Nagyon vicces volt, ahogy a saját kis hülyeségeimen elszórakoztattam magam, mert legutóbb anyám járt így egy holland macskával. Szerencsétlen jószág ott ült egy függöny nélküli ablakban és mi jó magyarok módjára csak sétálgattunk a kertvárosban, amikor anyám rácsodálkozott erre a plüss állatra. Aztán úgy hátrahőkölt, amikor a macsek pislogott, majd megunva a bámulást lelépett a napfürdőből. Ez a szituáció rá emlékeztetett.

A völgy megtekintése után tovább sétáltam még az úton pár egészen extrém alakú sziklát megnézni, majd visszamentem a kocsihoz. Bementem a látogatóközpontba is, hogy egy kicsit "fésülködjek", ahogy túrázó szlengben mondják, majd vettem egy képeslapot is a biztonság kedvéért. Az egyik ott dolgozó hölggyel ékes angolsággal megbeszéltem, hogy lehet Rondába tovább menni, de csak ugrattam egy picit, mert szegény azt hitte, hogy még aznap akarok oda is elautózni, ami azért jócskán odébb volt Antequerától.

A városba visszavezető 15-20 kilométeres út már könnyedén ment, mert ha üresbe teszem az autót, szerintem simán le tudtam volna gurulni a hotelig. Így is megállítottak egy francia lakókocsis baráti társaság, hogy merre van a park és hogy fent van-e parkoló. Ekkor kezdetét vette egy bábeli nyelvzavar, mert ő beszélt még ugyan olaszul és spanyolul is, de angolol éppen nem. Megmutattam a fényképezőgépemen a parkolóról és a központról készített fotóm egyikét, így már megértette, hogy lesz hely fent bőven. Aztán egy kis bűntudatom is volt, mert ahogy tovább haladtam, eszembe jutott, hogy mintha lett volna egy olyan tábla is, hogy nem lehet fent kempingezni, így lehet majd lezavarják őket a hegyről.

A szállóba visszatérve felfedeztem egy olyan sarkot, ahol mindenféle turistáknak szóló térkép volt odakészítve. Nagyon imponált ez a lépés, hogy ha már belőlünk élnek, akkor minden megyéről és főbb városról volt külön térkép és leírás. A szobában fedeztem fel csak, hogy ott a megyéknek nincs önálló neve, hanem a megyeszékhelyek nevével jelölik őket, így történhetett meg, hogy az egyik felmarkolt térképen nem a város, hanem maga a megye ajánlója szerepelt. Másnap ezt a hibát kiküszöböltem és magamhoz vettem még párat minden típusból, ami éppen elérhető volt.

2010. Október 5. Kedd - Córdoba
2010. Október 6. Szerda - Sevilla és Osuna
2010. Október 7. Csütörtök - El Chorro, Ronda és Olvera
2010. Október 8. Péntek - Tarifa, Algecira és Gibraltár
2010. Október 9. Szombat - Lucena, Cambra, Zuheros és Priego de Córdoba
2010. Október 10. Vasárnap - Málaga
2010. Október 11. Hétfő - Tabernas és Almeria
2010. Október 12. Kedd - Granada I
2010. Október 13. Szerda - Granada II
2010. Október 14. Csütörtök - Antequera II és Járdin de la Concépción (Málaga)
2010. Október 15. Péntek - Jaén, Baeza és Úbeza
2010. Október 16. Szombat - Málaga tengerpart
2010. Október 17. Vasárnap - Málaga-London, Luton repülőút

Folytatása következik...

Glee 1. évad

2010-09-25T19:40:00.016+02:00

Ez a tipikusan az a sorozat, amit meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Egyik április este a hotelben a tévét bambultam, amikor az öt csatorna kínálatából véletlenül belekapcsoltam egy fekete-fehér Madonna számba. Ám az előadó más volt és nem is értettem elsőre, hogy ez most mi is volt? Aztán leesett, hogy a sorozatjunkien emlegették ezt a Glee című sorozatot, amely egy iskolában játszódó musical sorozat. Ennek az egyik epizódja a "The power of Madonna". Ebben a részben csak Madonna dalokat dolgoztak fel és egészen hihetetlen tánckoreográfiákat adtak rá elő. Most végre sikerült megnéztem más részeket is és azt kell mondanom, hogy rendkívül igényes és szórakoztató. Sok tánc és dal szerepel a showban, miközben még a karaktereket is eltalálták és a színészek valóban tudnak játszani. Kár, hogy Magyarországon ez is leszerepelt (Glee - Sztárok leszünk! címen fut), de talán 1-2 részt még el tudtok csípni az RTL Klubon. Nekem viszont annyira bejött az életigenlő, Mamma miát idéző musical stílus, hogy lehet gyári DVD-n is megveszem, mert a Spartacus : Blood and Sand mellett az évad második legkellemesebb meglepetésébe botlottam. Nem is csodálkozom, hogy a sorozatból kiadott zenék is ennyire sikeresek, mert nagyon klassz énekhangokat is sikerült összeválogatniuk a producereknek.

Az első évad ajánlója:

Az első évad táncjeleneteiből egy mix:

Itt pedig pár nóta:

A sort még így is hosszan lehetne folytatni, de inkább nézni kell ezt a sorozatot. A színvonal is tovább emelkedik a 2. évadban, mert egyre nagyobb neveket lehet hallani, hogy vendégszereplők lesznek (pl. Britney Spears, Gwyneth Paltrow). Valami tehát megmozdult az emberekben és remélem sokáig tart még ez a varázs. Az éneklés szeretetét jobban átadja, mint akármelyik X-faktor vagy Megasztár.

Azóta találtam itt és itt egy remek wikipedia oldalt, amelyben a számokat felsorolják.

Trailer - Harry Potter and the Deathly Hallows part 1

2010-09-24T18:48:00.008+02:00

Egyre jobb és jobb ajánlók jönnek ki az utolsó Harry Potter könyv filmváltozatához. November 17. a mágikus dátum.

Hihetetlen látványosnak ígérkezik a végjáték felvezetése, még ha a blogmotor most is rakoncátlankodik a videó méreteivel. Az egyik car boots vásárban meg is vettem a hetedik részt is, amiből a kedvenc jeleneteimet elolvastam angolul. Így is nagy élmény, hogy a King's lynnből érkező vonat mindig a King's Cross állomásra fut be és onnan is kell visszatérnem. Szegény épület eléggé lerongálódottnak és kiszolgáltnak tűnik a mellette lévő nemzetközi állomás, a St. Pancras (pancreasról meg lehet jegyezni) mellett. Most viszont az egészet felújítják és építenek mellé az olimpia miatt egy kupolás várótermet, illetve gyalogos felüljáró is lesz az épületen belül. Még azt a bizonyos falszakaszt is sikerült lefotóznom (KATT), ami valójában a harmadik és a negyedik vágány között található.

Egy Norvasc mind fölött

2010-09-23T19:10:00.002+02:00

Ma végre találtam egy olyan gyógyszert a patikában, aminek a magyar doboza volt átcímkézve. Itt ugyanis nem ritkán görög, spanyol, skandináv vagy lengyel gyógyszerekre is rá lehet bukkanni, mert feltételezem az EU-n belül trükköznek a szállítással. Behozzák Angliába, ahol kap egy szép matricát és egy angol nyelvű betegtájékoztatót és már viszik is a patikákba. Azért a szívem nagyot dobbant, amikor az ISTIN márkanév alatt felsejlett a magyar szöveg. A kollégáknak persze bedobtam, hogy olvassák már fel a gyógyszer szót. Hehe.

Petula Clark : Downtown

2010-09-22T19:29:00.003+02:00

Ettől a daltól mindig jobb kedvem lesz, még akkor is, ha éppen viharfelhők gyülekeznek.

A számot régebbről is ismertem, de amíg a LOST 3. évad nyitórészében nem hallottam, addig nem kerestem rá az előadóra. A szövegkönyvet is érdemes elolvasni, mert még kapcsolódik is az itteni életformámhoz.

Petula Clark - Downtown

When you're alone
And life is making you lonely,
You can always go downtown
When you've got worries,
All the noise and the hurry
Seems to help, I know, downtown

Just listen to the music of the traffic in the city
Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty
How can you lose?

The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares and go
Downtown, things'll be great when you're
Downtown, no finer place for sure,
Downtown, everything's waiting for you
(Downtown)

Don't hang around
And let your problems surround you
There are movie shows downtown
Maybe you know
Some little places to go to
Where they never close downtown

Just listen to the rhythm of a gentle bossanova
You'll be dancing with 'em too before the night is over
Happy again

The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares and go
Downtown where all the lights are bright,
Downtown, waiting for you tonight,
Downtown, you're gonna be alright now
(Downtown downtown)

Downtown
(Downtown)

And you may find somebody kind to help and understand you
Someone who is just like you and needs a gentle hand to
Guide them along

So, maybe I'll see you there
We can forget all our troubles, forget all our cares and go
Downtown, things'll be great when you're
Downtown, don't wait a minute more,
Downtown, everything's waiting for you

Downtown (downtown) downtown (downtown)
Downtown (downtown) downtown (downtown)
(repeat and fade out)

Trailer - Stargate : Universe season 2

2010-09-21T19:22:00.001+02:00

Szeptember 28.-án indul az új évad. Az MGM ki is adott egy szép kis trailert, amiben röviden összefoglalják az első évadot is, majd utána kezdődik a tényleges ajánló.

Az első évadot meg is vettem pár héttel ezelőtt születésnapi ajándékként magamnak, amiről majd később fogok értekezni.

Itt van az ősz, itt van újra

2010-09-19T12:31:00.001+02:00

Az újra szó talán így erős ebben az összefüggésben, mivel nekem ez lesz az első angliai őszi évszakom itt a kontinens másik végében. Az idő elég változékony lett és próbáltam a végsőkig húzni, de tegnap egy erősebb lehűlést követően ismét felavattam a május végén még használt, car boot vásárban begyűjtött olajradiátoromat. Meglepően kellemes volt mellette ülni és a neten bóklászni, miközben a hátamnál középre húzva melegítette a szobát. A villanyórám is valószínűleg hálásan pörgött, bár mióta felszereltem magam pár energiazabáló géppel, egy rossz szava nem lehet. Az ablakokat is már hetek óta tartom leszigetelni, hogy a hatékonyságot növeljem, de mindig valami mással foglalkoztam éppen. A hétvégén most csak élveztem a világgal való kapcsolattartást, ami azért enyhíti a távolságot.

A távolságtartás szintjei

2010-09-17T00:36:00.003+02:00

Az angolokról szóló egyik sztereotípiák egyike, hogy hűvösek és távolságtartóak. De vajon ez igaz? Itt vagyok már majdnem öt hónapja, de még most sem értem őket, de talán lássuk a főbb különbségeket.

1. How are you?

Az egyik legkedveltebb kérdésük, a "How are you?", amire én udvariasan csak "Thanks, I am fine." választ szoktam adni. Aztán a hetek alatt sokat gondolkodtam ezen a kérdésen is. A legtöbb esetben úgy érzem, hogy ez igazából csak az üdvözlési forma egy része, mint egy jól begyakorolt udvariassági forma, de igazából egyáltalán nem érdekli őket, hogy örülök- vagy bánt-e valami. Ezt a legkönnyebben abból tudtam leszűrni, hogy a választ olykor meg sem várják, hanem csak elsétálnak mellettem. Valahogy én magyar fejjel ezt eleve tolakodásnak is érzem, mert ha panasznapot akarok tartani, akkor majd a bizalmamra érdemes illetőkkel úgyis megteszem, de minek kell nyaggatniuk? Ám cáfolatként arra is volt példa, hogy totál ismeretlen emberek - akár a patikában a betegek - is kérdezték ezt a kedves kérdést, így még mindig nem tudom, hogy hová is soroljam. Amit még megfigyeltem, hogy az emberek ennek ellenére milyen kedélyesen el tudnak csevegni egymással a patikában a gyógyszerekre várva, pedig kétlem, hogy mindenki mindenkit ismerne.

2. Kézfogás

Meglepetésként ért viszont, hogy nem igazán rajonganak a kézfogásért. Az ember azt hinné, hogy az a nép, aki a fogadásokban éli ki magát, ott a férfiak úton-útfélen így üdvözlik egymást, de ez nem így van. Lehet üzletkötésnél kezet ráznak a frissen bemutatott vagy éppen megállapodott felek, de itt meg a srácok között ez egyáltalán nem alakult ki. Rólam tudni kell, hogy apám sose volt az a kézfogós típus, így mi, a fiai is nem igazán használtuk ezt az üdvözlési formát, de aztán egy idő után megszoktam az egyetem alatt, holott a gimiben olyan túlzott felnőttes gesztusnak éreztem. Itt pedig csak nemektől függetlenül simán köszönünk egymásnak.

3. Keresztnevek és családnevek

A munkatársaimmal a keresztnevünkön szólítjuk egymást és utálnám is, ha Mr. Novaki vagy magyarul Nováki úr lennék, mert ezt én egy kicsit régimódinak gondolom. Ami itt meglepett, hogy együtt dolgoztam velük, de valahogy a családneveket senki nem mondta végig, így amikor néha a telefonban kértek valakit, akkor csak néztem körbe, mint egy kisbirka.

A betegeknél, azaz az ismeretlen embereknél éppen ellentétes ez a folyamat. Ott az udvariasság része, ha Mr., Mrs. vagy éppen Ms. X-nek hívod őket (nem mintha közük lenne hozzá, hogy egy hölgy férjes-e vagy sem) miközben a legelső keresztnév néha, míg a középső név szinte mindig csak lerövidítve szerepel a levelekben. Valahogy mintha már egy belsőségesebb kapcsolatot feltételeznének azzal, hogy elárulják, hogy hogyan is hívják őket. Ezt is elfogadom, mert én sem örülnék, ha a még mindig meg nem kapott névkártyámról leolvasva mindenki Ákosozna, de nem is haragudnék érte, mert hallgatok én már a sima "gyere ide" szókapcsolatra is. Ugyanakkor azon kiakadtam, amikor egy beteg telefonon a segítségemet kérte és megkérdeztem az adatait, hogy árulja már el a családnevét és a lakcímét. Ám ha direkt még a keresztnévre is rákérdeztem (ld. sok-sok egyforma családnév miatt), akkor néha megsértődtek és volt olyan idősebb beteg, amelyik még a telefont is kinyomta dühében. Tényleg nem értem, mert a számítógépen vagy a vényen úgyis látom az adatokat és eleve ők kérik az én segítségemet és nem fordítva.

4. Családi állapot, gyerekek

Azt is megfigyeltem, hogy nem igazán beszélnek önként a magánéletükről a munkahelyen. Több hétnek kellett eltelnie, mire kiderült, hogy bizonyos kolléganőimnek hány gyereke van vagy hogy férjnél van-e. Lehet csak előttem nem tették, de aztán a kezdeti jég megtörése után néha ilyen témák is szóba kerültek. Ettől azonban még a munkatársi és a baráti kapcsolat eléggé szét van választva, de ez lehet egyénenként és közösségenként is váltakozik.

5. Egyéb testi kontaktus

Munka közben nem igazán szeretik, ha hozzájuk ér bárki is, nem mintha direkt csináltam volna. Az intim zóna úgy tűnik itt sokkal nagyobb és jobban "őrzött", mint otthon, mert se pacsi, se simogatás, se ölelés, se vállon veregetés, gyakorlatilag semmilyen kapcsolat nincs a munkatársak között. Ha véletlenül egymáshoz értünk valami miatt (pl. pakolás közben), akkor már nagyon zavarban voltak. Egyszer viccesen az ajkammal csücsörítve mutattam, mintha megpuszilnám hálából az egyik kolléganőmet a segítségéért, erre megemlítette, hogy neki van ám férje és pirulni kezdett, mint az őrült... Aha, a lényeg, hogy a "poén" nem esett le neki, csak simán elgurult valahol... Tanultam az esetből, mert itt nagyon óvatosan kell ám viselkedni az ellenkező nemmel, mielőtt még félre nem értik és szexuális zaklatási per nem lesz belőle...

6. Telefonszám

Itt úgy éreztem, hogy amíg a földi számukat szívesen osztják meg vagy kérik el egymástól, addig a mobilszám megadása már bizalmi kérdés. S itt nem csak randizási szempontokról beszélek, hanem munkahelyi kapcsolattartásról is. Oké, én sem kértem az övéket, míg ők sem az enyémet, de fogjuk rá, hogy ez annak is köszönhető, hogy szigorúan csak munkatársak és nem barátok vagyunk.

7. Búcsúzás

Az egyik férfi kollégám a harmadik vagy negyedik hét magasságában rám szólt, hogy elbúcsúzáskor ne a "bye, bye" formát használjam, hanem a "see you"-t. Erről nekem a mindig az Avatár jut eszembe, de azóta a "see you" és a kicsit szlengesen "j" hanggal kiejtett "szia" ötvözésével szoktam búcsúzni, aztán hadd örüljenek. Ám még ismerősök vagy munkatársak között ilyenkor sincs se puszi, se kézfogás. Lehet csak én nem mozogtam eleget még az angol körökben és szűk csoport viselkedési formáiból próbálok következtetéseket levonni, de néha nem értem, hogy egyszer túl nyitottak, máskor pedig falakat emelnek maguk köré. Bízom benne, hogy majd lakva jobban megismerjük egymást a következő másfél évben.

Telefonközelben

2010-09-13T11:28:00.008+02:00

Ma voltak beszerelni a telefont és az internetet, de szokás szerint önhibámon kívül ez se ment egyszerűen. A múltkor már meséltem a Talk-talkról, hogy a hölgy milyen kedvesen felolvasta nekem kvázi a teljes szerződést és ugyanazt megkérdezte ötször 27 perc alatt, erre két nappal később kaptam egy designos kis nyomtatott brosúrát, amin az állt, hogy "Akos, welcome to Talk-talk" Aztán belül leírták az új földi angol számomat és az internetes elérhetőségeket.

Közben felfedeztem, hogy a Talk-talk sem kivétel, mert a korábbi hivatalos levelekhez hasonlóan nekik is sikerült elírni a családnevemet és így a Novakiból Lovaki lettem. Csak amiatt aggódtam, hogy akkor a bekötési díj levonása a banknál simán menjen, mert ha a név nem egyezik, akkor vissza fogják dobni. Fel is akartam őket hívni, hogy bejelentsem a hibát, bár a múltkori borsos beszélgetés után egyáltalán nem vágytam rá. Az ügyfélszolgálaton a menüben már elakadtam, mert arra kértek, hogy üssem be az új talk-talk számomat. Ám ekkor még nem fedeztem fel a kiküldött levélben, hogy a számom már benne van, így végül az emailes megoldást választottam.

Szépen leírtam, hogy ki vagyok és mit kértem és hogy a nevemet cseréljék át L-ről N-re. A válasz másnap befutott, amiben elnézést kértek és mivel elég sok adatot megadtam, így az ügyintéző elfogadta a módosítást. Én ostoba erre írtam nekik egy köszönő levelet, amire ők megint reagáltak, hogy akkor minden adatomat küldjem már el nekik. Aztán lett még egy harmadik levélváltás is, mert valamit még mindig hiányoltak, de aztán elvileg megoldódott a névcsere.

Ma meg is jött a szerelő, aki BT szerkóban és kártyával érkezett. Még rá is kérdeztem, hogy akkor ugye a Talk-talknak dolgozik? Azt válaszolta, hogy igen, de dolgoznak mindkét cégnek. A nevemre rákérdezve még mindig Lovaki vagyok. Oké, kit érdekel? Szépen bekötötte a frissiben dobozból kivett Philips vezeték nélküli telefonomat, aztán közben beszédbe elegyedtünk erről-arról. A telefon ugyanis még nem aktív, mert ő nem aktiválhatja. Remek. Aztán kinyögte, hogy routert azt nem hozott, mert azt a Talk-talk futárral szokta küldeni külön. Ekkor azért már morcosabb lettem és még mondtam is neki, hogy én csak ma érek rá, mert honlaptól megint dolgozok. Aztán magyarázott, hogy este biztos itt lesz és ne aggódjak, de muszáj voltam megjegyezni, hogy itt Angliában soha semmi nem megy egyszerűen, hanem bónuszköröket kell beépíteni egy egyszerűnek gondolt és letárgyalt folyamatba. Úgyhogy ez a telefonbekötés is méltán kerül be az "angol ügyintézés" rovatba...

Most tehát van is telefonom és nincs is. Az internetet eleve 24 órával később lehetett volna csak használni az aktiválás után, de bízom benne, hogy ma ez az ügy ma megoldódik.

13:10

Szóval már csörgettem magamat és még mindig halott a vonal. }gy gondoltam, hogy elmegyek a postán feladom a szavazáshoz kitöltött papírt, illetve kiváltom azt a csomagot, amiről az értesítőt még péntek este találtam a lakásban. Itt ugyanis a legtöbb helyen nincsen postaláda Angliában, hanem az ajtókon vannak nyílások, amiben szépen bedobják a leveleket. Ennek speciel annyira nem örülök, mert éppen az egyik műsorban mutatták, hogy egy teleszkópos bottal és némi mágnessel simán lehet az előszobákat fosztogatni, miközben a tulaj otthon éppen alszik. Tehát ott tartottam, hogy elmentem a postára, feladtam az ingyenes válaszlevelet, majd közölték velem, hogy a csomagot már pedig egy másik postai kirendeltségen kell felvennem. Miközben arra sétáltam látom a címzést, hogy kézzel írva Lovaki szerepel rajta. Ekkor eset csak le, hogy valószínűleg a routert küldte ki a Talk-talk, amit ha időben kiváltok, akkor a szerelő már össze is rakhatta volna a telefonnal együtt. Most itthon kibontottam és bár első blikkre kicsit bonyolultnak tűnik, de majd megbirkózok vele. Az internet úgyis csak holnaptól fog elvileg élni, így majd ráérek akkor aggódni, ha nem fog menni...

16:20
Minden rendben van. A telefon aktiválódott egy órája és most egy SMS-t is kaptam, hogy a broadband is aktív lett. Ami kicsit furcsa, hogy semmit nem kellett állítgatni, mert összedugtam, install CDt beraktam és már minden megy is. Nem is kért azonosítót vagy kódot. A Talk-talkos kis dobozkán pedig a hozzám hasonló képességű felhasználóknak bolondbiztos módon minden kontroll led világít. Szóval, ez így meggyőző, ha már a szervezés egy kicsit körülményes volt.

Csináltam egy kis gyors sebességtesztet is, ami egész meggyőző:
Letöltés - 11.88 MBit/s (1.4 MB/s)
Feltöltés - 786.4 MBit/s (96 Kb/s)

17:15
Azért hogy valami kis üröm is vegyüljön az örömbe, elsőnek nem tudtam a magyar rokonságot felhívni, mert 0636-tal próbálkoztam, aztán a "+" jel hiányára fogtam, de aztán Radu besegített és elárulta a titkot, hogy 0036-tal kell kezdeni a telefonálást. Mára talán ennyit.

Lakcím kérdezési technika

2010-09-11T18:00:00.000+02:00

A patikában egy visszatérő probléma volt, hogy rossz technikával kérdeztem meg a betegek lakcímét.A gyógyszereken szépen le szoktam ellenőrizni, majd a zacskóba rakás után még teszünk egy zacskót lezáró szignatúrát is, amin már csak a neve és a címe szerepel. Ilyenkor ki szoktam menni hozzájuk és az egyik kezemben a vény, a másikban a zacskó van, majd megkérdem:
- Could you tell me your address, please?
S erre a mondatra a reakció általában egy olyan elszúró és ledöbbent tekintet, mintha legalábbis sorozatgyilkos lennék vagy éppen kirabolni készülném őket. Szerintük miért kérdem, viccből?

Aztán egy idő után meguntam ezt a meglepődést és ellenállást, ezért már én tettem fel a lakcímet is magába foglalva a kérdést, de néha olyan litván, lengyel, spanyol vagy orosz betegek is betérnek, akik mindenre bólogatnak, mert alig tudnak angolul. Ez sem járható út tehát.

Az egyik kolléganőmet viszont hallgatva már elsajátítottam egy kifejezést:
- Could you confirm your address, please?
Úgy tűnik ez a kis igeváltás ajtókat tár ki, mivel mióta így kérdezem őket az elmúlt napokban, azóta hajlandóak válaszolni is. Ki érti ezt?

Az már megint egy másik történet, hogy amikor a nevükön hívom őket, akkor néha totál más jön oda, csak azért, mert ránéztem. Honnan kellene tudnom, hogy ki a beteg, ha én nem találkoztam vele a vény elvételekor? S ezt naponta többször is eljátsszák, mintha minden névre hallgatnának. Néha totál le tudok ezen döbbenni, amikor férfi jelentkezik a női névre, de aztán már nem izgatom magam rajta.

A telefonban is vonakodnak elárulni a keresztnevüket, mintha ezzel már az intim zónájukat virtuálisan karistolnám. Elárulják a családnevet és a címet, de többet már nem. Volt olyan betegem, aki szépen lecsapta a telefont, amikor a keresztnevét meg mertem még kérdezni, mert a lakcímét még kevésbé értettem, annyira akcentussal beszélt. Szerencsére ez azért nem mindenkire jellemző, de az a napi pár eset éppen eléggé le tud lombozni.

A vény kitöltésének tortúrája is érdekes. Régebben az idős embereknek nem kellett aláírnia a vényt és amikor most megkérem rá őket, akkor volt, amelyik megtagadta, hogy ő nem fogja aláírni, mire mi egy kis kriksz-krakszot szoktunk ilyenkor rákanyarítani az NHS-nek. Olyan is előfordult, hogy szegény öreg bácsi már alig tudta fogni a tollat, akkor én restelltem a kérésemet.

A CCTV ereje

2010-09-10T23:59:00.002+02:00

Ma visszatekerve a biztonsági kamerákat elkaptunk egy patikai szarkát.A kedves hölgy észrevett, majd elvett egy kozmetikumot, aztán elfelejtett fizetni. Valószínűleg már unjátok, hogy állandóan a rablást emlegetem, de éppen az ilyen esetekre találták fel a biztonsági kamerákat, amely szépen - vagy többnyire szemcsés és alig kivehető minőségben - rögzíti az ilyen nem kívánatos eseményeket. Magyarországon is minden bolt tulajdonosnak tudnám javasolni, még ha sokba is kerül, de a legtöbb főnök úgysem fog önként kifizetni 200-250 ezer forintot egy ilyen kütyüért. Néha csak álkamerákat szerelnek fel. Az angolok azonban nem szívbajosak, mert a terek is be vannak kamerázva a terrorista mizéria miatt, de nálunk a patikában eleve sok lecsúszó félben lévő egyén is bejön ezért-azért, így észnél kell lenni, hogy mit is művelnek. Tegnap nem volt szerencsénk, mert ketten voltunk a kolléganőmmel és amíg a benti részben serényen ügyködtünk pár recepten, addig az alkalom megszülte a tolvajt. Az illetőt ráadásul ismerjük és ma még egy kebelbarátján keresztül sikerült neki üzenni, hogy vagy visszahozza vagy megy a rendőrségre a felvétel. A csapat is kapott egy kis fejmosást, de az ilyet nem tudom, hogy még a legtudományosabb módszerek alapján sem lehet másként kivédeni, hacsak valaki nem marad mindig a betegekkel, ami ilyen létszámnál szintén kihívás. Most már az üres dobozokat tettük ki eléjük, mint ahogy otthon a Vichy és Eucerin krémekkel kellett tenni néhány patikában.

Aztán, hogy tanuljunk együtt egy kis angolt, meg is kérdeztem tőlük, hogy a CCTV mégis minek a rövidítése? Mert a köztereken is plakátokon szerepel. S mi történt? Nem tudták rá a választ, mert én "camera controlled" szókapcsolatra gondoltam, de aztán a wikipedia besegített : closed-circuit television (CCTV) Ha minden nap megtanulnék egy ilyen kifejezést, akkor az angolom csak javulna már valamit pár hónap után.

100. bejegyzés

2010-09-10T23:33:00.003+02:00

Elértem a 100. bejegyzést. Hihetetlen, de igaz?! Aztán majd az utókor ítélkezhet, hogy volt-e értelme ennek a kísérletnek, mert ez az egész tényleg csak szárnypróbálgatás volt a részemről. Amint láthattátok, volt itt szó mindenről, de elsősorban az utazás, gyógyszertár, filmek, hobbik és idealista tervek megbeszéléséről szólna a kicsiny blogom. Így is lehetne még látványosabb és még tematikusabb, de egyelőre érjétek be ennyivel a szűkös lehetőségek miatt. Találkozzunk az 1000. bejegyzésnél!

Kísérleti konyha blog

2010-09-10T01:29:00.004+02:00

Nagy Róbert (BeatBull) az egykori Csillagkapu moderátor és főszerkesztő társam a scifi világok után a főzőtudományban éli ki magát. A népszerű gasztroblogját, a Kísérleti konyhát mindenkinek csak ajánlani tudom, bár én magam nem vagyok rendszeres olvasója, mert csak megéhezek a látványtól. S be kell vallanom, hogy lusta is lennék ennyit játszani egy étellel, még ha néha beszéltük is a patikában otthon, hogy egy jó gyógyszerész nem csak gyógyászati, hanem ehető alapanyagokkal ugyanúgy el tudna játszadozni. A megvásárolt - és néha beszerezhetetlennek tűnő - alapanyagok áráról már nem is beszélve, de talán egyszer nekem is lesz egy olyan konyhám, ahol mindenféle fűszer előfordul. Ám Robi szép sikereket ért el, amire a TvPaprika is felfigyelt, így készített vele egy gasztrobloggerekről szóló műsorsorozat részeként egy interjút is, ahol mesélt magáról és persze főzőcskézett is az érdeklődőknek. Gratulálok és sok sikert!

Az itteni viselkedési kultúráról

2010-09-09T16:00:00.000+02:00

Ma éppen jövök haza a konditeremből, ahová elkezdtem járni pár hete, amikor egy kisebb incidens zavarta meg a kerékpározásomat.A kivilágított parkban előttem megy öt cicababa és egy srác, amikor hátulról látják, hogy előzöm őket, erre az egyik lány elkezd előre futni, akkor hirtelen pördülésből háton vág teljes erőből a retiküljével. Az első reakcióm egy "nagyon vicces" válasz volt magyarul, de a fülemben lévő fülhallgató miatt csak azt a foszlányt hallottam, hogy arról beszélnek, hogy nem is angol vagyok. Szívem szerint megálltam volna, hogy megkérdezzem, hogy mi a helyzet, mert lehet ez itt az ismerkedési modell része. Aztán csak simán tovább tekertem, mert a korábbi tapasztalatok alapján ismét belebotlottam a tanult ügyvéd oktatóm által csak "agyilag szerényen bútorozott" emberkéknek nevezett galeribe.

Korábban is értek hasonló atrocitások, de gyógyszerészként most nyilván nem ugrálhatok térfigyelő kamerák erdejében. A múltkor egy közeli telefonfülkéhez igyekeztem, amikor két velem szemben jövő lány szégyentelenül leszólított, hogy "nem akarnék-e velük együtt sétálni". Én úgy meglepődtem, hogy ott is csak tovább mentem, mert várt a család. Egyik barátom figyelmeztetett, hogy az angol lányok nem szívbajosak, ha kalandokról van szó és egy piáért bármit megtesznek, kellően nyitottak és befogadóak lesznek... Most lehet én vagyok nagyon konzervatív, de akkor már nem csodálkozom, hogy miért van itt ennyi lányanya, de az is megér majd egy külön bejegyzést.

Aztán a biciklis incidensre visszatérve nem csak a lányok, hanem a srácok is kattantak egy csöppet vagy csak a falka szellem uralkodik. Akkor is tornázni mentem, erre velem szemben jött egy társaság. Szépen a mobilról mp3-t hallgattam, erre mikor kielőzöm őket, az egyik jómadár odafordul és teljes erőből rám üvöltött és én meg összerezzentem, mert megijesztett. Erre a csapat kárörvendően vihogott rajtam egy sort, majd mindenki ment a dolgára.

Ugyanezt az ijesztgetős mókát telefonálás közben is legalább négyszer-ötször eljátszották. Állok a fülkében, erre vagy teljes erőből rácsapnak az üvegre, amikor nem figyeltem, de az egyik addig ment, hogy kinyitja az ajtót, majd erőből bevágja. Nos, akkor nem túl nemes szókapcsolatok is elhagyták a számat, de nem mentem ki cirkuszolni. A távolban meg a haverok már ott vihogtak a bátor hősüket látva.

A legdurvább eset az volt, amikor Tündivel, új erdélyi magyar barátommal eszegettünk volna a főutcában lévő McDonaldsban. Várnunk kellett a pitéjére és addig együtt neki láttunk a nekem vett sült krumplinak. Közben magyarul csevegtünk, erre a másik asztalnál lévő három srác közül az egyik hozzánk szólt és elkezdett nyaggatni, hogy milyen nyelvet beszélünk. Tippre orosznak, majd lengyelnek néztek, de aztán amikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, akkor kb. az értelem szerény szikrája sem pislákolt. Erről majd szintén tudnék mesélni, hogy a földrajz nem az erőssége az angol iskolarendszernek. Még azt is kiszedte belőlünk, hogy mivel foglalkozunk, mert halvány reménysugár élt bennem, hogy talán leszáll rólunk, ha hallja, hogy gyógyszerész vagyok, de nem hatotta meg. Aztán magánéleti vonalon is tudakolta, hogy együtt vagyunk-e, aztán hirtelen csak átváltott egy agresszív stílusba. A srác faggatott, hogy utalunk-e haza pénzt a családnak? Erre próbáltam viccesen elütni a kérdést, hogy "önzőek vagyunk és mindent megtartunk magunknak". Aztán csak folytatta, hogy a külföldiek elveszik a munkát előlük és kilopjuk pénzt az országból és csak az adókedvezmények miatt vagyunk itt. Szerencsére után a rendelt kaja megjött, de mi jobbnak láttuk, ha gyorsan lelépünk, mielőtt a félig piásnak tűnő társaság jobban felhergeli magát. Tündi eléggé megijedt és valahogy vártam is, hogy ez a diszkriminációs dolog előbb-utóbb már minket érintően is feljön, de ennyire testközelbe tapasztalni azért picit félelmetes volt. A rablás óta bármit el tudok képzelni, ami velem megeshet.

A tavaszi választásokkor is a nacionalista pártok szépen hergelték a külföldiek a helyieket. Az ausztrál kvótarendszerhez hasonló megszorításokat ígértek. Én ezt is megérteném, mert sok-sok külföldi kijön ide, dolgozik legálisan 6 hónapot, majd bekerülve a szociális hálóba szépen segélyeken eltengődik. Kapnak juttatásokat és ingyen gyógyszereket stb. A munkanélküliség is szépen megugrott, talán ha jól emlékszem, akkor kb. 18-20% körül tartanak. A tankötelezettség itt 16 évesen véget ér. A lányok többnyire szülnek, míg a srácok elmennek kétkezi munkásoknak. Páran így is elkallódnak, mert többre lennének szellemileg képesek, de szinte megfizethetetlenek a jobb felsőoktatási intézmények. Nehéz ügy, de remélem több ilyen inzultus nem fog érni. A patikában éppen elég az általános nyafogást és követelődzést hárítani és kivédeni, de civil emberként minek kötnek belém ezek a galerik? Vagy mást is így szórakoztatnak? Ilyenkor mintha a balekjelzőm villogna a fejem fölött, mert lehet pár ízesebb káromkodásból értenének, de mint mondtam, nem lehet, helyesebben nem szabad őket provokálni, mert csak én látnám kárát. De azért az indokolatlan ugratást sem értem, hogy mire jó, de ahogy egy másik magyar gyógyszerész blogjának szállóigéje lett, "mi magyarok ezt nem érthetjük". Nem mintha a mi fiataljaink szentek lennének, de azért nem is vágják táskával hátba a másikat a biciklin csak úgy...

YouTube to MP3

2010-09-08T21:05:00.005+02:00

Kis fáziskéséssel egy barátomnak köszönhetően én is feltaláltam a spanyolviaszt.A legkedvesebb, leggyakrabban hallgatott YouTube videóm hanganyagát szerettem volna magamnak és az utókornak megőrizni, erre ő ajánlott egy könnyen kezelhető játékszert. KATT Arról mondjuk már nem szól a fáma, hogy ez most mennyivel legálisabb, mint egy torrent. Tény, hogy egy jobb mixet még ha rosszabb minőségben is, de könnyebb így lementeni.

A tegnapi keresgélésben bukkantam rá teljesen véletlenül erre :

Két idegen, egy utazás

2010-09-08T20:53:00.006+02:00

Ma jól indult a napom, mert a legkedvesebb és egyben egyetlen unokahúgom, Orsi nyert a Bumeránggal egy tunéziai nyaralást.A bátyám küldött egy SMS-t, hogy nézzem meg a Bumeráng tegnapi adásáról szóló honlapot, pedig tudja, hogy nem vagyok oda a két műsorvezetőért. Azt hittem, hogy az a poén, hogy ma Nyíregyházán voltak, mert a templomról van fent egy kép, erre visszalapozva Orsiról láttam egy fotót. Nem akartam hinni a szememnek, azt képzelhetitek, de nagyon örültem a "sikerének", mert nagyon megérdemli ezt a kis jutalom üdülést. Nagy mázlista, mert ilyen biciklis malőrrel még sosem nyert senki utat. A műsorban való részvételét mp3-ban is meg lehet hallgatni egy darabig. Gratula! :D

Flash játék - Ice Breaker

2010-09-07T17:01:00.006+02:00

A tegnapi kis ujjgyakorlat után itt van egy sokkal nehezebb játék.Ez ötvözi a varázsceruzás játékot egy kis viking hangulattal. Egy idő után nagyon nehéz, de a 29. pályáig sikerült eljutnom első neki futásra, majd egy kis pihenő után be is fejeztem. A játék lényege, hogy vonalakkal lehet jeget vagdosni és ezzel a harcosokat megmenteni, miközben mindenféle felfuvalkodott Brünhildák, lufiként használható sólymok, gyilkos kőzetek, vulkanikus gázokat kiengedő kőzetek és a tenger mellett agresszív macskák segítik vagy éppen akadályozzák őket a hajóba juttatásban. Az ötletes pályák mellett legjobban a levágott síkidom fizikája tetszett, mert egyre több ilyen flash játék használja ezt a mókát, amiről már korábban áradoztam. Néhány helyen vannak fixen rögzített forgóra erősített jégkockák, ahol a súlypontokat is szépen figyelembe kell ám venni a szeletelés előtt. Jó szórakozást!

Itt van a folytatás, a Red Clan is...

Flash játék - Centum

2010-09-06T14:00:00.002+02:00

Ezt a rendkívül egyszerű flash játékot tegnap fedeztem fel.Régen az iskolában szórakoztunk azzal, hogy egy 10x10-s mezőt lóugrásban haladva le lehet-e fedni és emlékszem sok próbálkozás után sikerült is. Itt majdnem hasonló a feladat, de meglepő módon elsőre sikerült 97-t csinálnom, de aztán a kezdők szerencséjének oda is lett. A matekban jártasok biztosan ki tudják kalkulálni a 100%-os lefedettséget is, míg én csak igyekeztem csigavonalban, majd átlósan és ismételten csigavonalban haladva a táblát befejezni. Érdemes legalább egyszer kipróbálni ezt a törökök által írt játékot.

Tomb Raider : Anniversary

2010-09-05T21:47:00.005+02:00

Az új számítógépemmel végre működőképes formában is láthatom ezt a játékot. A de ja vu nem kifejezés erre a játékra, mert valami elképesztő nosztalgiát áraszt magából, ahogy azokon a pályákon haladok szépen sorra, amit több, mint tíz évvel ezelőtt oly sokszor végigvittem. Néhány helyen még arra is emlékeztem, hogy honnan fognak ellenfelek jönni vagy hol lesznek az első segélycsomagok. Lara Croft semmit nem veszített a varázsából, bár a grafika elképesztő változáson ment át. Emlékszem a legendás első rész szenzációja volt, hogy már Pentium75 kellett hozzá, miközben az átlag magyarok akkor még a 386-486-s gépeket nyüstölték kis fáziskéséssel. A nagy felbontású mód is csak éppen állóképekre volt elég, mert annyira nem bírta a második PC-m a terhelést. Aztán erre az évfordulóra is várnom kellett pár évet, mert immáron a harmadik PC-men sem akart futni az új változat, de végre a gondok elhárultak.

Lara mozgáskombinációt egy kicsit szoknom kellett, mert hiányoltam az oldalra lépés lehetőségét. Néha a kamera sem úgy követ, ahogy szeretném és elég nehéz, hogy két kézzel játszok a billentyűzeten, majd még az egérrel is néha lőni kell és irányba állni. Ugyanakkor nagyon tetszik, hogy automatikusan elkapja a kiszögelléseket, mert már rég nincs olyan, hogy batár nagy kockákon kellene ugrándoznunk. Lara apró párkányokon közlekedik és immáron tud oldalra is ugrani kapaszkodás közben, a lasszó vagy csörlő kombinációjával lengeni, leereszkedni és falon futni, illetve rudakon pörögni, lecsúszni vagy éppen felmászni. Néha még oszlopok tetején is egyensúlyoznia kell, de ilyenkor trükkösen az egérrel gyorsan irányba állítom a kamerát, aztán már csak az előre ugrás gombot kell megnyomni. A későbbi részekben ugyan még többre volt képes (világító rudak használata, kötéltánc, motorozás), de így is változatos mozgásokat hoztak össze neki, mert néha ázás után szárítja magát vagy éppen a peremeken megtorpan.

Amivel nem tudtam megbarátkozni, a Mátrixot idéző adrenalin mód, mert egy csomót szerencsétlenkedtem a T-Rex ellen a harmadik pályán. A másik pedig az úszás, mert külön gomb van a merülésre, emelkedésre és gyorsúszásra, de egy idő után ezt is begyakoroltam. Szükség is volt rá, mert emlékeim alapján krokodilok is lebzseltek a kisebb tavakban és medencékben. A hangeffektektől így is kiver a víz vagy csak én éltem magam bele nagyon a sírrabló hangulatba. A játékmentést is még szoknom kell, mert néha idegesítően messze vannak egymástól a visszatöltésre alkalmas ellenőrző pontok.

A legszebb az egészben mégis a hangulat. Ismerem a pályákat, a titkos kamrákat, de mégis olyan pazar új ötleteket vittek bele, hogy jó párszor tapsikoltam örömömben. A széria negyedik része tetszett volna az Egyiptom miatt, de az nem jött be, hogy a pályák átjárhatóak voltak, míg egy csomó ellenfél halhatatlan volt. A Múmia című film komor hangulata is nekem is sok volt abban a játékban. Így ha még aktiváltuk is a pályaugrató csalást, a megfelelő tárgyak nélkül nem is igazán lehetett előbbre jutni, pedig az egyiptomi élményeim miatt szívesen játszanék megint Gizában. Az ötödik részben nem jött be a gyerek szál és a sok különálló történet, míg a hatodikat már kedvem sem volt végig játszani, mert a harmadánál meguntam a kezelhetetlen felületet. A két újabb részről (Legend és Underworld) viszont csak jókat hallottam és mivel most már egész emberi áron be lehet őket szerezni az Amazonról (kb. 800-1500 forint/db), ezért Lara még sokáig a gépemen fog vendégeskedni.

A neten fent vannak videók formájában a komplett végigjátszások, így akár gép nélkül moziszerűen is átélhetjük Lara legelső kalandját.

KATT

Hazai Tomb Raider oldal

Óh mondd, te kit választanál?

2010-09-05T18:50:00.001+02:00

Vasárnap egy ismeretlen hölgy csengetett be hozzám és a kezembe nyomott egy borítékot, amelyben az itteni helyhatósági választásokra kérnek be a lakóktól adatokat.Azt tudtam, hogy otthon nem fogok tudni szavazni, de azt nem sejtettem, hogy itt meg igen. Még meg is kérdeztem a hölgyet, hogy magyar vagyok és ekkor is szavazhatok? Erre a válasza ennyi volt: "Magyarország az Európai Unió része?" Khmmm, nyeltem egyet, helyeseltem, de már meg sem lepődtem, hogy azt se tudják, hogy esznek vagy isznak minket. Erről majd mesélek még, mert az alapműveltség vagy csak azon belül a földrajz egy csöppet kimaradt az életükből. Én magam szkeptikus vagyok, hogy beleszólásom lenne az itteni polgármesteri székről szóló szavazásba, de ki tudja? Kitöltöm az okmányokat, ahogy a hölgy kérte, aztán majd meglátjuk, hogy tényleg EU konform lettem-e én magam is.

A végén csak egy maradhat

2010-09-01T12:53:00.005+02:00

Elkezdtem pótolni az ékezeteket az eddigi angliai bejegyzésekben, de nem is hittem, hogy ez ilyen fárasztó munka.A szóismétlésekért bocsánat, de a "végre", "végül", "végső soron", "mondanom sem kell", "erre" szavak halmozottan fordultak elő. Pár aggasztó helyesírási és elgépelési hiba is kijavításra került.

Az is nagy meló lesz, mire mindent kiírok magamból. A fényképezőgéppel minden egyes általam vett cuccról készült fotó, mert a rögzített dátummal egyfajta naplót akartam magamnak csinálni. Ezekről azért nem fogok mesélni, de a kirándulásokról, az angol szokásokról, az angol nyelvről és a kinti melóról igen. A türelem bejegyzést terem.

Az idővonal

2010-08-31T10:51:00.004+02:00

A scifiben gyakran használják ezt a kifejezést és én is sorrendben akarnám tenni a bejegyzéseket, de hiába dátumozom vissza, a blog motorja ezt hol végrehajtja, hol nem.Remélem tudnak a még okosabbak valami épkézláb megoldást nyújtani. Úgy tűnik, hogy valaminek mindig történnie kell itt.

Azóta megvilágosodtam szerdán. Mivel éjszakába nyúlóan meséltem, így végül úgy dátumoztam vissza a bejegyzéseket, hogy 23:59, de mivel más időzónában vagyok, ezért a fórummotor úgy érzékelte, hogy az már mindig a következő naphoz tartozik. Hehe.

London - St. Paul, Tate Modern és Notting Hill Carnival

2010-08-30T22:50:00.004+02:00

A munkaszüneti nap örömére visszatértem a fővárosra, hogy újabb attrakciókat pipáljak ki a képzeletbeli listámon.Korán reggel kellett kelnem a rendkívüli zord hidegben, hogy elérjem a 7:12-or induló vonatot. Mivel King's Lynn a végállomás ezen a járaton, így az a veszély nem áll fenn, hogy lekésnék bármiről is, de ezen a National Rail Enquiries oldalon utána lehet nézni a dolgoknak. Most is szerencsém volt, mert még tart a hétvégi és ünnepnapi városlátogatási akció, így még a 30%-os vasúti kedvezménykártyával együtt az oda-vissza jegy egy napos korlátlan utazásra szóló travel carddal együtt csak 18,5 font volt. Ez csak azért is számít relatíve olcsónak, mert Nyíregyházáról Budapestre a Csillagkapu találkozókra több pénzért utaztam el.

Hamarosan a Harry Potteres állomáson, a King's Crosson találtam magam, majd a vele szembe lévő ikerpárján, angol nevén St. Pancras állomás (újmagyar általam végezett átkeresztelésben csak pancreas néven futó vasútállomásból neki vágtam London újbóli felfedezésének.

Az állomáson magamhoz vettem a metróhálózat térképet (tube map), de már emlékeztem rá, hogy a sárga jelzésű "The Circle" (azaz a Kör) pont a St. Paul közelébe fog vinni, ha elszállok a Masion House nevű állomáson. Volt is egy kis de ja vum, mivel egy éve, amikor Andreával találkoztam, akkor éppen ugyanott jöttem fel a metróból és két sarokkal arrébb már ott tornyosult előttem a Szent Pál katedrális roppant méretű épületegyüttese. Akkor sikerült beslisszani ingyen a templomba, de most kedvesen legomboltak rólam 12,5 fontos, amit én sokallok bármilyen templomért. Tavaly a Westminster is 15 font volt, de nem értem, hogy minek kell ennyire megvágniuk a turistákat. Magyar nyelvű leírás természetesen nem volt, amiért pironkodva elnézést kért a jegyszedő, míg bent fotózni sem igazán lehet, ha nem akarom, hogy a teremőrök touchdown jellegű rám vetődéssel földre vigyenek. A kupola alatt tényleg iszonyú picinek éreztem magam és nem véletlen, hogy a St. Paul a világ legnagyobb templomai között van számon tartva.

Mielőtt a mennyezeti mozaikokkal ékesített főoltárhoz mentem volna, elindultam a kitűzött cél, a torony megmászására. Kezdetben csak széles és enyhén emelkedő csigalépcsők vittek a kupola közepéig, ami a Whispering gallery ("Suttogó galéria") néven fut. Mivel legalább 8-10 emelet magasságot kell elképzelnetek, addigra már kellően szédültem, míg fent már rám tört a tériszony, ahogy próbáltam a kupola freskóiban gyönyörködni. Így is rossz volt nézni, ahogy páran a korlátnak dőlve néztek lefelé, mert valahogy egyáltalán nem tűnt stabilnak. Pár rakoncátlan látogató próbált fotózni, ami miatt a teremőrök újból sipítozó üzemmódba váltottak.

A következő szintre feljutás már sokkal szűkebb csigalépcsőkön át vitt fel, ahol külön fülkék voltak kialakítva a megfáradt vándoroknak. A szabadba kiérve gyönyörű panoráma fogadott a Stone gallery ("Kő galéria") szintről, de onnan még magasabbra fel lehetett menni acélból készült csigalépcsőkön a Golden gallery ("Aranyozott galéria") szinte. Kicsit most puskázok a prospektusból, de idáig 528 lépcső vezetett fel és 85 méter magasan voltam a padlóhoz képest. Elvileg van egy még magasabb szint, de az turistáknak nem látogatható, de csak érdekességnek elmondanám, hogy az már 111 méter magasan van. Menet közben volt egy lyuk lefelé, ami pont a kupola középpontja és onnan le lehetett nézni a mélységben lévő hatalmas sokágú iránytűre emlékeztető szimmetrikus mozaikra.

Fent lett egy kisebb tömegnyomor, ahogy a szűk karzaton mindenki mindent próbált lekapni. Szépen ráláttam a Temzére, a távolban a szivar alakú Sears Towerre, a Tower Bridgere és a London Eye-Parlamant-Westminster Abbey csoportra. A reggeli hideg ellenére most már verőfényes napsütéses időnk lett, de mivel melegem volt a vonaton, így levettem a kabátomat a hátizsákba téve, de fent meg már nem nagyon volt lehetőség a szélben újból elővenni. Az elemek is kezdték beadni az unalmast, mert meggondolatlanul elfelejtettem a mai kalandra feltölteni őket. Szerencsére a tartalék három párból az utolsóban még volt némi energia, így én is szép panorámaképeket tudtam készíteni.

A lépcsőzés lefelé már könnyebben ment, ami után lementem az altemplomba, hogy megnézzem Nelson admirális sírját. Kicsit ironikus is volt, hogy tavaly láttam az "HMS The Victory" nevű vezérhajóját Portsmouthban, ahol meghalt a trafalgari csatában, míg most a végső nyughelyét is láthattam. A lenti sírok között volt egy vendéglő is, ami roppant perverz ötletnek tűnt, de a nottinghami templomból lett kocsma után már nem nagyon tudnak meglepni. Fent tettem pár kört, de zavart, hogy nem lehetett fotózni, de a roppant dimenziók miatt úgyse lehetett volna ezt a gyönyörűséget lencsevégre kapni. A főoltár teljesen a római másolatának tűnt, ahogy a négy csavart oszlop egy timpanont tartott.

A St. Paul újbóli kivesézése után átsétáltam a Millenium Bridgen, majd bementem a Tate Modern nevű múzeumba. Kívülről szerintem ez borzalmasan ocsmány azzal a kéményszerű toronnyal, de mint kiderült régen valamilyen erőmű volt, pedig a belső csarnok alapján hajószerelő üzemnek gondoltam volna. Szerencsére a kiállítások ingyenesek voltak, de maradjunk annyiban, hogy a modern művészetek nem lesznek a kedvenceim. Láthattam két színű festményt, amibe tuti bele lehetne magyarázni valamit, de emellett 1-2-3 alakzatból álló kompozícióból is volt kiállítva több tucat, aminél őszintén szóval bármelyikünk képes jobbat csinálni. Aztán volt még vászonra fröccsentett vörös festék, ami a szerző elborult állapotát egyértelműen tükrözte a számomra. A csúcs talán az volt, amikor utcán használt burkolóanyagok voltak felhasogatva műtárgyként, de volt itt egy olyan kompozíció is, hogy egy asztalon lévő konyhai eszközök alatt felváltva lámpák gyulladnak ki. Borzalmas. A szürrealista részleg már egy fokkal jobban tetszett, míg Picasso erotikus tárlata egy kicsit merész volt. Mert hogy azokon a fekete-fehér rajzokon táncosnők mutatják mindenüket eléggé kitárulkozó pozíciókban. Úgyhogy köszönöm szépen a lehetőséget, de egy Picasso és befejezetlennek tűnő Monet kép mellett a többségre kár még a villanyt és a teremőrök bérét is rászánni.

Ezután egy kicsit sétáltunk és a London Eye mellett elhaladva és a Parlamentet érintve felszálltunk a metróra. A következő program ugyanis a Notting Hill Carnival volt, amiről egyébként 24 órával ezelőtt még csak nem is hallottam. London nyugati részében egy össznépi utcabálnak hirdették, ahol a riói karneválhoz hasonlóan táncosok vonulnak fel pár utcán. Már az odajutás sem volt egyszerű, mert pár állomást lezártak. Az egyik megállón így is hirtelen felszállt rengeteg fiatal, ami a legszebb debreceni tömegközlekedési emlékeimet idézte fel, ahogy reggel passzírozott szardíniák módjára próbáltunk az egyetemre eljutni. A tömeg végül leszállt pár megállóval később és mi velük tartottunk. Egy gyors McDonaldsos étkezés után a séta mellett döntöttünk, de a zenebona alapján lehetett sejteni, hogy hol zajlik móka. Ami kicsit aggasztó volt, hogy a rendőrök száma egyenes arányban emelkedett a dél-amerikai kisebbségek számával. A hangulat nem volt rossz, mert mindenki sípolt és dudált, de végül néhány sarkon nagyon bedugult a tömeg és ott meg már lépni se nagyon lehetett. A karneválnak elkaptuk az elejét és a végét egy másik utcában, ami tényleg jól nézett ki az óriási méretű díszek miatt, de az összes többi egy kicsit nyomasztó volt. Minta egy Love Parade jellegű buliban lettünk volna, de közben mindenki szétdobált minden szemetet, mint egy háborús ütközetben. A sör és valószínűleg a kábítószer is fogyott ám rendesen. A palik simán pisiltek az utcán, míg pár méterre tőlük a nép az árusoktól extra drágán vett sült husit eszegették. A legrosszabb mégis a tömegnyomor volt, mert néha abszolút egymást lökdösve próbáltak haladni. El se tudom képzelni, hogy mi történne ezen a több tízezres rendezvényen, ha pánik törne ki, mert nem lett volna lehetőség a tömeget terelni. Zárszóként tehát érdekes volt, de azt hiszem ez nem az én világom és jövőre ezt már kihagyhatom.

Az este már majdnem eseménytelenül telt. A sok sétától gyarapodtam pár vízhólyaggal, majd a vonaton elnyomott az álom. Aztán Cambridgeben felriadtam, mert át kellett szállni egy másik vonatra, ami már King's Lynnig elment. Ezen kicsit ugyan morogtam, mert a kijelző szerint ez a kis esti izgalom nem volt benne a programban.

szerk. Kedden fel is töltöttem este pár képet a városról, hogy is néz ki a St. Paul tetejéről:
London képek

Talk-talk ... tényleg bírnak beszélni

2010-08-29T22:00:00.000+02:00

A mai napon feltöltöttem a British Museumban tett látogatásomról szóló képeket és pár korábbi angliai kirándulásról szólót, illetve a memóriakártyáról letöltöttem és alkönyvtárakba rendeztem az elmúlt négy hónapban lőtt összes képet a winchesteremen. Aztán mivel nem tudtam megállni, hogy a rengeteg műkincsről szóló képeim egy részét ne mutassam meg, így a "3" hálózat máris küldött üzenetet, hogy az 1 GByteos adatforgalmi határ 80%-t máris feléltem három nap alatt. Nem akartam elhinni, mert egyrészt nagyon drága volt szerintem (közel 30 font a kütyüvel együtt), másrészt még egy videót nem néztem meg, csak szörföltem kb. 15-20 órát összesen a két este és a teljes vasárnap alatt.

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy követve a terveket a tettek mezejére lépek és megrendelem a Talk-talk nevű telefon+internet kombinációt. A neten akartam lebonyolítani a dolgot, ahol felfedeztem ezt a nemzetközi hívásokról szóló extra csomagot, amely szerint havi két fontért korlátlanul lehet hívni 26 országot, többek között Magyarországot is. A döntés tehát megszületett, de a gond ott kezdődött, hogy nincs angol földi számom, így amikor felhívtam az ügyintézőt, akkor máris a 18 hónapos hűségnyilatkozatból 24 hónapot csináltak. Tettem fel pár kérdést, hogy el lehet-e majd költöztetni másik lakásba, ha váltanék stb. Itt Angliában imádják húzni az időt a protokoll betartásával, így szépen eldiskuráltunk majd lebetűztem a nevemet, a postacímemet, az email címemet és a mobilszámomat, majd a vonal ezután diszkréten megszakadt, mert nem volt már több pénz a mobilomon. Nem adtam fel, mert elkerekeztem a hatalmas szél ellenére a majd később elmesélt okok miatt hírhedt-híres helyi Barclays bank fiókhoz, hogy feltöltsem (angolosan top-upoljam) a mobilom. A lakásba visszatérve megnéztem az emaileket, de csak nem kaptam semmit sem tőlük. Aztán megint felhívtam őket és kis naivan azt hittem, hogy az előbb már mindent megbeszéltünk, de aztán a másik ügyintéző csak beszélt és beszélt és beszélt. Elmesélte kötelező jelleggel az akciót, az árakat, a munkám miatt elnapolt bekötés idejét, a lemondási lehetőséget, majd megkérdezte komolyan mondom, hogy 4-5 alkalommal az adataimat újból. Aztán a bankkártyám adatait is bekérte, hogy fizethessem a beszerelési díjat és ami fura volt, hogy még a háromjegyű biztonsági kódomat is kérte a hátoldalról. Még vissza is kérdeztem, hogy ezt miért is kellene megadnom, de hablatyolt valamit elég hosszan, hogy ez kell az átutaláshoz. Nem szeretem az ilyet. Feltett még vagy 10-15 kérdést, amivel határozott igenekkel kellett válaszolni, hogy képes voltam felfogni a vállalt anyagi kötelezettségeket, majd a végén megint összefoglalta az egészet, mint a dedóban. A történet lényege, hogy végül a kedves leányzó 27 percen (!) át szórakoztatott és a frissen feltöltött 20 fontomból a mobil meg is evett rögtön 7,5 fontot. Úgyhogy máris lett egy remek véleményem lett a Talk-talk cégről, hogy nem bírtak egy ingyenes zöld számot csinálni, de az árak tényleg korrektnek tűnnek, így végül szeptember 13.-án talán már be is fogják tudni kötni a vonalat és másnaptól az internet is aktív lesz. Hurrá.

Bank holiday előtt

2010-08-28T22:00:00.000+02:00

A mai napon ismét dolgoztam, ami egész jól telt. A metadon méricskélés vette el elég sok időmet, mert bár pénteken neki kezdtem, de még így is bőven maradt mit csinálni szombaton. A metadon egy zöldes színű lötyi és többnyire a masszív heroin alkalmazók leszoktatására vagy legális hozzájutására használják itt a drogambulanciák. Mivel hagyományos "magikat", azzal készített kenőcsöket, kúpokat vagy oldatokat nem is készítünk itt Angliában így a ritkán előforduló szirup mérés mellett egyedül a metadon mérésében élhetem ki magam. A helyi drogambulanciával is szoros kapcsolatban állunk, mert elég sokan visszaesnek a hétvégi vad dorbézolás miatt, így aki nem veszi fel az adagját három napig, azoknál mindenképpen hívni kell a kezelőorvost. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy itt sokkal több ilyen beteg van, mert otthon közforgalmú patikában nincs is metadon kiadás. Itt azonban a magasabb életszínvonalból fakadó pénzforrás és a nyitottabb felfogás miatt a kábítószer-használat sokkal elterjedtebb. Jó páran agyilag teljesen kilúgozták magukat, mert majdnem hogy beszédre és munkára alkalmatlan zombik is vannak köztük. Néha totál úgy jönnek be, hogy őrülten verejtékeznek és már sík idegek, ha nincsenek azonnal mindent félredobva kiszolgálva, hogy mikor kaphatják meg végre a napi adagjukat. Mit ne mondjak, nem valami lélekemelő, de ők még mindig a jobbik kategóriába tartoznak, mert legalább próbálnak a szenvedélyük ellen tenni valamit. Sokan csak az ingyen tűkért és fecskendőkért jönnek be, míg néhány metadonos betegünk is eleve kér, tehát eszük ágában sincs meginni otthon, hanem majd beszúrják maguknak. A betegek egy része viszont annyira megbízhatatlan, hogy előttünk kell meginniuk az adagjukat, amiért legalább a patika kap egy kis plusz pénzt, ha a dokumentációt kitöltjük normálisan. Nekik naponta kellene, hogy betérjenek hozzánk és már mindenkit név szerint ismerek. Ilyenkor szombatonként megkapják a vasárnapi adagot is külön kimérve, míg a hétfői bank holiday miatt még egy adagot kaptak. S mivel a patikában igyekszünk egy nappal előre dolgozni, így még a keddi dózisokat is ki kellett mérni. Ami érdekesség itt, hogy fél év munkaviszony után mindenki bekerül a szociális hálóba, így jogosult nem csak adókedvezményre, támogatásra, hanem még bizonyos gyógyszerekre is. Ennek is köszönhető, hogy a metadonos csipet-csapat harmada nem is angol. Néha eltűnődök azon is, hogy vajon ki tudnak-e ebből az ördögi körből valaha is törni, ha 1-2 dózist kihagynak vagy ivás helyett vénásan beadják maguknak, de szerencsére van pár pozitív példa is, akiknél már lehetett az adagot csökkenteni. A többség kedves ugyan, de a hangulati ingadozás ott van a levegőben és a velük való bánásmódról majd tanácsot kérek egy hazai drogambulancián önkéntesen dolgozó kedves pszichológus barátomtól. Mivel nap, mint nap látom őket és néven szólítva hívom őket magamhoz, mert ugyebár tudnotok kell, hogy néhányan annyira felfokozottan izgágák, mint a mérgezett egerek és nem bírnak két percet egy helyben állni vagy kimennek még dohányozni egy picit, hogy nem szabad abba a hibába sem beleesnem, hogy túl kedves vagy barátságos vagyok velük. A lejárt recepteknél, kihagyott dózisoknál és az ebéd- vagy zárási idő be nem tartásánál ugyanis nincs pardon. Próbálom az egyensúlyt tartani a szigorúság és megbízhatóság között, mert már többen megörültek, hogy állandóan velük vagyok a hét négy napján az ismeretlen arcok helyett, de józan ésszel tudom, hogy bármikor veszélyesek is lehetnek és az ominózus rablás óta eleve gyanakvóbb lettem. Azzal is tisztában vagyok, hogy a rövid csevegéseink ellenére egyáltalán nem érdekli őket a gyógyszerész személye, amíg hozzájutnak legálisan az újabb napi cucchoz. Ám ez az ő döntésük volt, így ezt a saját magukkal szembeni harcot nekik kell megvívniuk.

Este pedig a netről töltöttem le pár létfontosságú programot (pl. Firefox, Windows Comander, Skype), mert ezekre később még mindenképpen szükségem lesz. Annatarnak köszönhetően sikerült kiküszöbölni a z-y cseréből fakadó problémákat a magyar billentyűzetemen. Köszönet érte itt is!

Újból a hálózat csapdájában

2010-08-27T22:44:00.003+02:00

Végre visszatértem az új "3" mobilinternettel a világhálóra. Pár napja vettem számítógépet is, így hamarosan exkluzív - s publikus - részletekkel szórakoztatlak benneteket itt a blogomban. Lesz mit bepótolni, mert a hosszú és kemény hónapok alatt is az utazás és felfedezés tartotta bennem a lelket, így ellátogattam pár helyre : Nottingham, Ely, Hunstanton, Heachham, Norwich, Cambridge, Sandringham, Cromer, Fakenham és persze London.

Mennyi?! 30!

2010-08-13T14:29:00.005+02:00

Igen, elérkezett a nagy nap, hogy elhagyjam a huszonévesek világát és immáron a 3.0 szériamodellt koptassam. Mai napon is dolgoznom kell, de este az új barátaim közös vacsorára invitáltak, tehát nem fogom egyedül tölteni ezt a jeles és egyébként babonások számára közveszélyes napot.

Update. Az előző sorokat meg ebédidőben írtam, amikor átugrottam a könyvtárba netezni egy kicsit. Munka után elbicikliztem a Morrisonba és vettem egy csokor virágot, egy Baileyst es egy kis After Eight desszertet a vendéglátóimnak. Ők pedig töltött káposztával kedveskedtek és még sikerült hozza venni egy "francia krém" címen futó tejfölt is. Azután behabzsoltam a torta rám eső részét is, miközben válogatott alkoholos itókákkal (köménypálinka és bodzapálinka) kínálgattak. Ennyit a rendíthetetlen antialkoholista imidzsemről, mert most csak feladtam a nagy ünneplés miatt. Alapvetően nem bírom az alkohol fanyar ízét, ezért nem is iszok sört vagy bort. A gyomrom is remegni szokott az italtól, mintha menne a hasam, úgy tűnik anyai ágon ezt az érzékenységet örököltem. Vagy pedig volt pár japán a felmenőim között, akikről nem tudok. Azért a bodzapálinka nem volt rossz, de a kedvencem mégis a Baileys marad. Amiről meg otthon adtak elő még régebben, hogy az női ital és igazi férfi olyat nem iszik. Ettől még szeretem, mert az édes csoki elnyomja a mellékízt, amit ilyenkor érezni szoktam. Az este további részében a családdal beszéltem röviden telefonon, aztán máris 30. éves + 1 napos lettem.

King's Lynn képtár

2010-06-22T11:17:00.007+02:00

Végre volt időm és lehetőségem feltölteni pár képet King's Lynn városáról, ahol immáron két hónapja éldegélek.

A képtár linkje : KATT. Igyekeztem a szebbeket kiválasztani, de pár épület még így is kimaradt, mert vagy a munka vagy az időjárás közbeszólt.

Akit esetleg érdekelne a városról szóló általános angol leírás, annak a wikipedia King's Lynn szócikkét javasolnám, amelyet majd szeretnék magyarra is lefordítani nektek.

Szintén érdemes ellátogatni a PE30 nevű oldalra is, ahol sok-sok hasznos linket és elérhetőséget lehet találni a város üzleteiről és szórakozási lehetőségeiről. Mielőtt megkérdezitek, nekem is csak később esett le, hogy az oldal címe a város irányítószáma.

Holiday!

2010-06-19T20:00:00.001+02:00

Időarányosan ki kellett vennem pár napot a próbaidő alatt, így ma szombaton haza is repültem Magyarországra, hogy a családommal és a barátaimmal töltsek pár napot.

Úgyhogy a viszontlátás örömére itt van két kis vidám nóta a témához kapcsolódóan:

Nem ér a nevem

2010-04-30T19:44:00.008+02:00

Egy kis csapongás közepette, most hirtelen a mai naptól folytatom a blogot, aztan majd meglátjuk, hogy mennyit tudok meg begépelni az elmúlt napok eseményeiből. Ma nem volt igazan jó napom. Már reggel megint úgy keltem fel a teljesen kihűlt szobában, hogy éreztem, hogy a torkom kapar es mar sejtettem, hogy ennek nátha lesz a vége. Reggel meg egy utolsó pillantást vetettem a HomeLetes papírra, ami az albérlethez kell és a tervek szerint az ebédszünetben akartam visszavinni.

Aztán szépen lementem reggelizni, ahol mar megint az unalmas menüből kellett választani, de legalább most megint volt lazac, ami hol van, hol nincs játékot szokott játszani ebbe a csoda hotelben. A pincértől külön kertem, hogy ne rántottat, hanem tükörtojást hozzon hozzá mert mar az első nap tapasztalataiból okulva nem akartam, hogy ezt a vizes-olajos-tejes rántottát fogják az egyébként kiváló es elit csemegéhez adni. Persze elnézték és kihozták a rántottát. Én megint neki veselkedtem, hátha időközben változott az íze, de a villa most is megállt a számban és enyhe émelygés tört rám, így végül ott hagytam.

A munkahelyen semmi különös nem történt délelőtt. Próbáltam simulékonyan itt és ott is lenni, de mostanában többnyire a vényköteles részleg tárájánál voltam az emberhiány miatt. Ma végre sikerült az ebédidőm beosztását is tisztázni, igy minden nap 1/2-től 1/2 3-ig tart. Legalábbis ezt hittem, mert aztán csak csereberélték. A tízórai szünetben (angolul tea break, azaz teázási szünet) megkérdeztem az egyik középvezetőt, hogy ki legyen a munkáltatói referenciám és végül nem a helyi még nagyobb főnök, hanem ő vállalkozott, hogy a nevét, rangját es telefonszámát adja a nemes feladathoz.

A robot utan ki is hasznaltam az alkalmat es elmentem a helyi Barclays bankfiokba, ami nem messze a munkahelyemtol eppen az Elizabeth Duke's Head Hotellel szemben van. Szepen kivartam a sort, majd pont az a no szolgalt ki mint eloszot. Udvariasan elmagyaraztam, hogy immaron az angol es magyar kartyam birtokaban szeretnem a magyar szamlamrol a penzt atteni az angol szamlamra. Meg is ertette a feladatot, de azt mondta, hogy nem tekinthet bele meg az egyenlegembe sem. Elutazasom elott tudtam, hogy mennyi van rajta es azota, hogy mennyit vettem ki, de nem is ertettem, hogy mi a gond ezzel, hiszen mindket kartya es mindket szamla az en birtokomban van. Meg azt is megkerdeztem tole, hogy melyik olcsobb a kozvetlen utalas vagy ha automatabol kiveszem a penzt es beviszem neki, mert igy is, ugy is a sejtesem szerint 2%-t elbukok. Elment megkerdezni meg valakit, majd vegul a kezembe nyomott egy nemzetkozi szamlazassal foglalkozo telefonszamot. Fel is hivtam a bankfiokba, mikozben veletlenul az egyik Ally McBeal mp3-t is elinditottam, igy egy kicsit zeneltem a helyieknek, mert vagy 10-15 masodpercig nem tudtam leallitani. Utana csak letrejott a kapcsolat es az ugyintezo no kimerito alapossaggal megkerdezte a csaladi nevem, a szuletesi datumom, a kartyam utolso negy karakteret, anyam csaladnevenek utolso ket karakteret, aztan... Nos, aztan lejart az egyenlegem a "3" halozaton, amirol mar tegnap este SMS-t is kaptam, majd meg a vonal is megallt.

Ezekutan elmentem a Missops (vagy valami ilyesmi) nevu ugynokseghez, ahol leadtam a papirjaimat, majd elmentem a helyi "3" boltba, hogy angolosan kifejezve magamat pop-upoljam a mobilomat. Az undokabb cseled dolgozott ott, aki meg felig gunyosan meg is kerdezte, hogy meg mindig a Samsung mobilom van-e. Mondtam neki, hogy igen, aztan azt is, hogy a Skype altal SMS-ben megkuldott link ellenere megsem tudtam eltolteni a Skypeot, mert megallt egy biztonsagi hibara hivatkozva. A reakcioja egy rovid lesajnalas ("en megmondtam" nezes kozismertebb neven) volt, majd utana megkerdeztem, hogy akkor a mostani, uj angol szamom SIM kartyajara nem lehet a havi 15 fontos vegtelen wapos csomagot feltenni. Erre kozolte, hogy uj SIM kartyat kell adni hozza, amin en ertetlenkedtem, aztan miutan rakerdeztem hebegett valamit arrol, hogy a meg ujabb angol szamra at lehet kuldeni ingyen a regebbi angol szamra erkezo hivasokat ingyen. Ekkor mar kicsit felment bennem a pumpa es mivel a bankot akartam elintezni a rendelkezesre allo szuk egy oraban, igy vegul csak egy sima 20 fontos feltoltest kertem.

Visszamentem a patikaba es az emeleti pihenoben feltoltottem a mobilom, majd csak kimentem a folyosora, hogy a konyvet olvaso es kavet iszogato kollegakat ne zavarjam. Megint felhivtam az ugyintezot, aki immaron nemet valtott menet kozben, de a hivasom alapjan mar legalabb nem kerdezte vegig a kerdeseket. Elmondta, hogy nem tudnak ugy utalni, ahogy kertem, aztan vegul abban maradtunk, hogy akkor automatabol inkabb felveszem a penzt. Vegul mar nem mentem vissza a bankba, mert a 15 perc erre a kiveszem-beteszem (ld. "hasi tasi nem ker kodot" reklam) jatekra keves lett volna. Ugyhogy semmi ertelme nem volt a mai napi banklatogatasomnak.

A magyar egyenleg azert kellett volna, mert par napja, amikor feladtam a munkaugyi kozpontos papiromat, akkor annak a dijat a magyar szamlarol kivantam volna levonatni, ezert sem lehetett volna azt, hogy total kinullazom. Az Erste Bank par szaz forintos havidijarol nem is beszelve, ami miatt muszaj lett volna par ezrest rajta hagyni, mivel ugy gondoltam, hogy ha anyagilag megis megszorulnek, akkor a csaladomnak egyszerubb lesz arra a szamlara betenni, amit itt meg ki tudok venni.

A munkahelyen a pozitiv meglepetes az erdelyi leanyo, Tunde feltunese volt, aki hozott nekem egy helyi ujsagbol egy berendezett lakasrol szolo hirdetest es mivel ok lattak a parjaval, igy nagyon meggyozoen javasolta, hogy hivjam fel a szamot.

Kozben en egyre rosszabbul ereztem magam a natha miatt, ami talan annak is koszonheto, hogy egyfolytaban megy a legkondicionalo, ahova beosztottak. A szunetben ert bankos es mobilos incidens utan meg este betevedt egy undok banya is, akit megkertem, hogy irja le a csaladnevet egy papirra, mert mostanaban ezt a modszert talaltam ki, ha erthetetlen nevekkel bombaznak. Erre kikelt magabol, hogy o nem szereti, ha nem ertik meg elsore, amikor a gyogyszerert jon es aztan szepen megtagadta, hogy a nevet leirja. Az egyik kolleganomnek vegul lepasszoltam, de utanas a maradek fel oraban ugy voltam a patikaban, mint akit leforraztak. Aztan az egyik kolleganom latta rajtam, hogy kiakadtam, ezert vigasztalni kezdtek egy kisebb kifakadas utan, hogy ilyenek mindig is lesznek es masok mar azt mondtak nekik mar az utcan is, hogy en milyen kedves es udvarias vagyok. A dicseret jol esett, de valahogy nem tudtam most felderulni. Amikor ugyanis kivisszuk a csomagot a betegeknek, akkor ugyis megkerdem megint a nevet es a lakcimet, tehat nem ertettem, hogy a neninek miert volt a keresem oly teljesithetetlen...

Szepen hazamentem az erosodo szelben es lehet hiba volt, hogy ilyen nathasan csak az oltonyfelso volt rajtam. Felmentem a szobamban es vegul csak felhivtam a hirdetest, igy holnap megyek lakasnezobe del tajban. Itt most harom napos unnep lesz, mert a majus elso hetfoje "bank holiday", azaz munkaszuneti nap. Lesz valamilye futoverseny es a hotelem melletti teren szinpad is, mert mar elkezdtek a kordonokat hozni. Egy gyors es finom vacsora utan a szobamban vegul ugy gondoltam, hogy csak megnezem mar ma este kivulrol a lakast, amit holnap fogok megnezni, aztan nem a szobaban tunyulok, hanem a leheto leghosszabban kiirom magam a konyvtarban. Ennek az eredmenyet lathatjatok most 36 perc alatt. Mara talan ennyit, aztan most vissza a multba!

A vacsora csoda

2010-04-23T19:43:00.002+02:00

Ezen a napon csak lefotóztam már az étlapot, hogy megörökítsem az utókornak. Mivel senki nem mondta, hogy fordítgassak, így remélem nem gond, ha csak angolul ömlesztem az információkat.

Tehát volt egy olyan napi kedvezményes menü, amely "lunch or dinner for a fiver" néven futott. Itt egész jó és főképpen nagy adag kajákat adtak öt fontért.

1. Chicken and mushroom pie with market vegetables
2. Grilled gammon steak with a fried egg and chips
3. Curried chicken with rice and poppadoms
4. Baked lasagne with chips and salad sauce
5. Pasta linguine with chicken and mushroom sauce

A lista néha váltakozott, de a két kedvencem a Garfield által is imádott lasagne és a füstölt sonka rajta volt szinte minden nap a menün. Bár azt nem igazán értettem, hogy egy kocka lasagnet, ami ugyebár húsos tésztaétel, hogyan lehet két-három marék sült krumplival felkínálni. A félig-meddig dekorációként adott salátában is volt egy pár érdekesség, mintha legalábbis pitypanglevél lett volna az egyik. A trükk persze az volt a hotelban, hogy bár a menü öt fontba került, ettől még sima három dl ásványvízért is képesek voltak kiszámlázni min. 1,5 fontot. A hitelkeretem így is napi 27 font volt, amit a munkáltatóm fizetett. A fenti öt közül egyedül a currys csirkét hagytam ki, mert később rákaptam a drágább ételekre.

A tényleges étlap a következő fogásokból állt:

To Start
1. Chefs homemade soup of the day (3,5 font)
2. Shallow fried whitebait, tartare souce (4,25 font)
3. Caesar salad - Anchovies, Parmesan and Croutons (4,25 font)
4. Chicken liver plate, Homemade chutney and toast (4,75 font)
5. Garlic bread (2,5 font) with cheese (2,95 font)

Main Course
1. Whole Tail Scampi, Chips and Garden Petit Pois (8,95 font)
2. Local Pork Sausages, Colcannon Potato and Red Onion Gravy (6,95 font)
3. Beer Battered Haddock Fillet, Chips and Mushy Peas (8,95 font)
4. Pan Fried Lambs Liver, Bubble & Squeak and Crispy Streaky Bacon (7,95 font)
5. Baked Salmon Supreme, Wilted Spinach, Prawn Cream sauce & Potatoes (8,95 font)
6. Honey Mustard Baked Ham, Fried Egg and Chips (6,95 font)
7. Cheesy Topped Seafood Pie, Salad and Crusty Bread (8,95 font)
8. Chargrilled Rump Tip, Gratin Potato, Tomato, Mushrooom and Peppercorn Sauce (12,95 font)
9. Butternut Squash and Thyme Risotto, Parmesan and Evoo (6,95 font)
10. Linguine Pasta Bowl, Garlic Mushroom and Pepper Cream Sauce (6,95 font)

Side Dishes
Portion of Chips, House Salad, Local Market Vegetables, New Potatoes (all 2,75 font)

Ha most igazán jó gasztroblogger lennék, akkor készítettem volna mindről fotót, de annyira azért nem voltam vagány. Így is az étterem része a hotelnak nagyon elegáns volt, mintha egy legalább 50-80 éves szalonba csöppentem volna. Bársonyszékek és sok-sok falambéria mindenhol. Az is tetszett, hogy a padlón is sok szőnyeg volt, tehát nem csak egy sima szocreál kockakő, hanem valóban megadták a módját.

Az előételeket pár napig nem ettem, mert naiv módon spórolni akartam egy kis pénzt a cégemnek, aztán a munkahelyen is kérdeztek erről és mondták, hogy nyugodtan fogyasszak. Egy fárasztó nap után nem is jöhetett volna jobban a potya vacsora. A séf házi levese általában egy nagyon finomra tört és besűrített borsóleves volt, de néha csinált hagymalevest és csirkelevest is. A gombaleves is népszerű errefelé, de attól egy csöppet undorodom, így ha a pincés srác azt mondta, hogy ma az készült, akkor általában mást választottam. Az egyik kedvencem a cézár saláta volt, mert ezt a két szakács másféleképpen készítette, mert hol több tengeri herkentyű és kevesebb sajt volt rajta vagy éppen fordítva. A májasat eleve ki se próbáltam, míg a másik kedvencem az utolsó lett. Gyakorlatilag sima félbe vágott hotdog kiflis melegszendvics, amire szépen a sajt rásült. Ezt azért bárki meg tudja csinálni otthon.

Az állandó főételeket a májas fogás (a negyedik) kivételével mindet végig eszegettem a hotelben töltött egy hónap alatt, ha éppen nem a ritkaság számba menő lasagnát ettem az ötfontos menüről. Amint láthatjátok imádják a chipset, ami itt a sült krumplit és nem a burgonyaszirmot jelöli. A sima főtt burgonyát viszont képesek héjával együtt feltálalni, így a sült krumpli abszolút nyerő választás. Az ár-mennyiség-minőség kellemes összhangban állt ennyi pénzért, így néha akkora adagokat kihoztak, hogy alig bírtam megenni. Az egyik kedvencem itt a tengeri herkentyűs süti lett. Egy kisebb méretű tálba teszik alulra a rákot és tintahalat is tartalmazó szürkés szószt, amire rárétegeznek egy adag tört krumplit, majd az egészre tesznek még rengeteg sajtot, amit a sütőben egyben kisütnek. Nem is hittem volna, hogy ez ilyen fenséges csemege, csak arra kellett vigyázni, hogy fel kellett nyitni az evőeszközzel, hogy a benne megrekedt hő távozhasson.

Desszertet igazából csak egyszer ettem, mert nem hetekig nem fedeztem fel, hogy vannak ugyanis édességek is a magasban egy fekete táblára kiírva. Aztán kipróbáltam egy tortaszeletet, ami annyira nem jött be, így bőven beértem az előétel és főétel kombinációval, aztán a szobámban úgy is tudtam még a boltban vett cuccokból nassolni.

Naplemente a folyóparton

2010-04-22T19:03:00.000+02:00

Ezen az este kicsit kimentem a fejemet kiszellőztetni a River Ouse partjára. King's Lynntől csak két kilométerre van a tenger, bár a dokk miatt oda nem igazán lehet csak úgy kisétálni. A folyón néha békésen elúszik egy halászbárka, de este már ezek is visszafelé tartanak. Igyekezniük is kell ám, mert a tenger apály-dagály váltakozása miatt a folyó vízszintje rendkívül ingadozó. Ezt legjobban a komp mólójának lépcsőinél lehetett látni. A sirályok is csak ültek a víz tetején, ami már túl messze volt ahhoz, hogy kenyeret dobáljak nekik. Sose voltam jó kislabda hajításban sem, de azért tettem pár kísérletet. Még közelebb is mentem hozzájuk, de nem akartam az agyagos iszapban elsüllyedni. Így aztán a madarak hoppon maradtak, majd csak simán leültem egy padra, mp3-t hallgattam a mobilról, aztán az első hetemen gondolkodtam.

Volt is min rágódni a napsütésben, mert a kollégák és a betegek felváltva szóltak be nekem, ami kezdetben rosszul esett. Már az első napok egyik megkaptam azt az egyik kollégámtól, hogy "ha a magyarok a világháborúban a németeket támogattuk, akkor minek jöttem Angliába dolgozni?" Erre próbáltam valamilyen udvarias választ találni, de aztán mit szépítsem, a pénz miatt. Angoloknál illetlenség a fizetésről beszélni, így ezt a választ mondva le is szálltak erről a témáról, de aztán csak előadtam, hogy a nagyapák bűneiért nehogy már én legyek a hibás. Erre sem tudtak mit válaszolni.

Aztán volt egy kolléganőm, aki megtanult egyetlen magyar szót, a "köszönömöt". Szegényke eléggé sokat szenvedett vele, mert volt az "kosonom", "kösszönöm", de aztán csak ment neki. Nagy örömében el is kezdte bent ismételgetni, mert sikerélménye volt. Az már egy másik történet, hogy egyetlen szó után lazán kijelentette, hogy ő akkor most már tud magyarul. A történet itt még akár kedves is lehetne, amikor az egyik főnököm meghallotta és így kommentálta : "The Hungarian language is disgusting." Aztán csak lazán odafordult a lengyel oktatómhoz és neki is megjegyezte : "so does the Polish language." Most erre mit lehet mondani? Összenéztünk Malgorzatával, de én jobban felhúztam magam rajta. Ennyit talán akkor a diverzitásról és a nem kötekedünk a másik kultúrájával lemezről. Ezután gyakorlatilag be is fejeztem a magyar oktatást, mert amikor még vagy kétszer a köszönéseket megkérdezték, majd viszolyogva közölték, hogy ezeket nem tudják kiejteni, utána le is tettem a kísérletről. Az egyik asszisztens lány is csak azért kérdezett magyar szavakat, mert vagányságból meg akart tanulni véletlenszerűen kiválasztva egy kelet-európai nyelvet. Én még örültem is volna neki, hogy éppen a magyart választja, bár tudtam, hogy nem komoly ez, inkább csak ilyen közvetett nyalás jellegű, de igazából csak a káromkodások érdekelték volna. Azokat meg nem árultam el neki, mert nem szeretem az ilyet, ha valaki ezzel indít.

A harmadik eset egy néni volt, aki a múltkor előadott név kérdés során kicsit kibukott rám, amikor visszakérdeztem, hogy ismételje el a családnevét. "Nem tudok megbízni egy gyógyszerészben, aki nem ért meg elsőre." Képzelhetitek, hogy éreztem magam zárás előtt tíz perccel, mint akit leforráztak, hogy aztán felmossák velem a padlót. A két kedvesebb kolléganőm látta, hogy megbántott, ezért még vigasztaltak is, hogy ilyen zsémbes nénik mindig is lesznek és ne foglalkozzak vele. Ez már a harmadik munkanapomon, még múlt hét pénteken történt, de gondoltam így csokorba gyűjtve egyszerűbb kiadni az érzéseket.

Szóval, ülök a parton és azon ábrándoztam, hogy mi a fenét is csinálok én itt? Ez a kérdés többször is felmerült bennem. Aztán úgy gondoltam, hogy nem tudnak eltántorítani a céltól, így néhány családdal folytatott telefonfülkében folytatott Skypeos panaszáradat után lehiggadtam és elhatároztam, hogy még jobb, gyorsabb, rugalmasabb leszek munka és nyelv terén. A fordulópont azért nem jött a terv szerint, mert arra még pár hetet várni kellett egy bizonyos eseményig.

Az angol ABC rejtelmei

2010-04-21T13:00:00.002+02:00

A gimnáziumban a nyelvtanulást a legtöbb esetben a köszönésekkel és a ki honnan jött jellegű párbeszédekkel kezdik, holott néha még az ABC sem megy egyszerűen. Az angolokról tudni kell ugyanis, hogy imádnak betűzni, de ebben legalább igazán profik, mert olyan sebességgel tudják ezt előadni, hogy alig győztem lépést tartani velük.

A neveknél volt egy olyan problémám, hogy hogyan ejtjük a w-t? Ugyebár ez magyarul a "dupla vé", ám a hírekben korábban hallottam, hogy George W. Bush nevét a közepén "dáböl jú"-nak ejtik magyarosan írva. Tehát miért dupla u, ha egyszer dupla v? Aztán valaki felvilágosított, hogy anno a w-t valójában két u-betűvel írták, mint uu, s ezért is ejtik úgy, ahogy... Valahogy ez a rész kimaradt a suliban.

Aztán a másik kedvenc ABC-s témám a y és u keverése. Mert ha kiejtjük őket,
y ("váj") vagy u ("jú"), akkor óhatatlanul nekem a why és a you angol szavak ugrottak be, amiből egy totál kavarodás lett, mert az y az nem a you. Néha még SMS-ben vagy írott szlengben is "U"-val írják a "Te" szót tehát erre asszociálva próbáltam a fejemben szétválasztani őket. Remélem bírtok még követni.

Az "a", "e" és "i" hangoknál is mindig körkörösen a soron következővel ejtjük őket, tehát "a" ("é"), "e" ("i") és az "i" ("áj").

S most képzeljétek el, hogy elkezdik darálva betűzve mondani a neveket, miközben annyira próbáltam koncentrálni a háttérzajban, amennyire csak lehetett. Volt néhány felsülés, de aztán egyre jobban felpörögtem. Ám amikor ilyen apróságok is össze tudtak zavarni, akkor néha azon tűnődtem, hogy mit is keresek én itt? A fonetikai jelekkel is hadilábon állok, mert azt soha senki nem vette komolyan a suliban. Mára talán ennyit, remélem kevés nyelvtanárt sikerült megríkatnom.

Hőn áhított hősugárzó

2010-04-20T17:31:00.001+02:00

Ez a nap a hirtelen lehűlő idő miatt a megfagyás lassú folyamatáról szólt. Munka után ugyanis szépen visszatérek a hotelba, ahol már a folyosón megfogtam a radiátort és tudtam, hogy nincs fűtés. A szobában is minden jég hideg volt és nem is értettem ennek az okát, mert korábban be volt kapcsolva, így a szobában a bútorokat picit átrendezve néha leültem mellé a hátamat neki támasztva és úgy sakkoztam vagy éppen olvasgattam. Néha annyira meleg volt, hogy már pólóban kellett a hotelszobában lennem.

Most erről szó nem lehetett és mivel már a hétfő estét is zokniban aludva töltöttem, ezért lementem panaszkodni a recepcióra. Még gondolkodtam is rajta, hogy biztos bennem van a hiba, mert már Nottinghamben is eljátszottam ezt nulla sikerrel. Itt is szépen rám meredtek a kérésemet hallva, aztán kinyögték, hogy mivel most hétköznap van és kevés a vendég, ezért nem fogják a fűtést felkapcsolni, mert egyénileg a szobákat nem lehet szabályozni. Én ezt is megérteném, de ha egyszer miattam a munkáltatóm fizet, akkor azért elvárnék egy kis kényelmet, hogy ne két réteg ruhában kelljen éjszakáznom.

A megoldás egy hősugárzó formájában érkezett, ami nem túlzok, kb. 4-5 hajszárítóval felért, mintha egy kisebb Boeing gép elszállt volna a hotel felett. A zajt még ki is bírtam, mert bekapcsolva hagytam, amíg fürödtem, de éjszakára nem mertem járva hagyni. Így is elég antik volt, mint maga az egész létesítmény is, így nem voltam róla meggyőződve, hogy esetleg nem okoz majd zárlatot. Aztán pár nap alatt kikísérleteztem az optimális meleg nyerés / zajtűrési hányadost, így hű társam lett az egy hónap alatt, amíg ott vendégeskedtem.

A szoba kelléke volt még egy fiókba beszerelt, de onnan ki nem vehető hajszárító, illetve egy hihetetlen réginek tűnő nadrágszárító is. Ám eszük ágában nem volt adni egy vasalót, de szerencsére az első hetekben egyszer nem kapott el az utcán komolyabb égi áldás. Volt ugyan még teafőző is, mert ezt viszont alapnak gondolják, de nem csodálkozom immáron, hogy ennyire népszerűek a kandallók is, mert az angol időjárás nagyon változékony a szigeten.

A kicsi lakosztályom egyetlen meleg pontja éppen a fürdőszoba volt, mert ott ment éjjel-nappal egy le nem kapcsolható törölközőszárító, amit próbáltam úgy hasznosítani, hogy az egyik kukával a fürdőszoba ajtót állandóan kitámasztottam, tehát a magyar kreativitásra nem lehet most sem panasz.

Úgy rohan az idő

2010-04-19T13:00:00.001+02:00

A héten már a patikában dolgoztam, amikor azt mondták ugyanis nekem, hogy elmehetek ebédelni "half one" után. Ám ami nekünk tükörfordításban fél egyet jelent (12:30), addig nekik már a fél kettőt (13:30), de miért is? Mert élőszóban általában nem teszik bele a "past" szócskát a kifejezésben, tehát valójában half past one-ra gondolnak, ami már magyarul fél kettőt jelent. Engem még az is zavart, hogy a délelőtti és délutáni időpontoknál az AM és PM kifejezést használják, tehát nincsen 17:30, hanem 5:30PM. Valahogy ezt ők így szokták meg, de nekem kezdetben még nehéz volt ezt megszokni. Volt úgy, hogy árnyékra vetődtem, aztán közölték, hogy van még egy óra a nekem kiszabott ebédidő elkezdéséig.

Városnéző séta

2010-04-18T17:08:00.001+02:00

Tegnap a reggeli előadásával voltam elfoglalva, pedig azért csináltam mást is. Szombat reggel ugyanis rövid sétára indultam a hotel körül és megnéztem a másik helyi templomot (St. Nicholas) kívülről, ami után elsántikáltam a kikötővel szemben lévő helyi életet bemutató True Yard múzeumhoz, hogy aztán megismerkedjem a helyi Lidllel. Ez nem volt túl szimpatikus, mert a belső kialakítása egy raktárra emlékeztetett és a kínálat sem volt túl fényes. Később egy kis pihenő után betértem kiöltözve a patikába is, hogy igazolványképet csináltassak magamról. Beültem a dobozba, ahol a gép elmondta az instrukciókat, majd pár perc alatt már készen is lett a négy kép. Ezek után elmentem a könyvtár mellett, majd a London Roadon megnéztem a próbaidő utáni patikámat is kívülről. Az út végén a városka határánál áll egy hatalmas bástya-kapu kombináció (South Gate), ami az egykoron szebb időket látott vár egyik maradványa. Az egyik sáv még át is halad alatta, de biztos már többször átalakíthatták, ha az itt járó emeletes távolsági buszok is átférnek. Ezután teljesen mazoista módon a fájó sarkaimmal az út által bizarr módon kettévágott temető mellett kisétáltam a Hardwick iparnegyedbe, mert említették, hogy ott fogom a PC Worldot megtalálni, ahol esetleg számítógépet vehetnék a kihozott pénzemből. A séta valójában elég hosszúra nyúlt, mert még egy híd is átívelt a délre tartó egy nyomsávos vasút fölött is, de aztán csak sikerült megtalálnom az áhított boltot. Voltak ott nagyon szép gépek és még fel is hívtam Trolley fedőnevű barátomat a nagy izgalomban, de aztán csak letettem róla, mert még csak akkor jöttem ki és a pénz kellett másra is. A negyedben benéztem még lakberendezési boltokba is, hogy ismerkedjek az árakkal és a kínálattal, majd tovább haladva a város legnagyobb Tescójáig után visszafordultam és hazabandukoltam. Ha eddig nem lett volna baja a lábamnak, akkor most végleg lerendeztem magam, mert kb. 5-6 kilométer sétálhattam és a vízhólyagok tovább sebesedtek.

Éjszaka ez még erősebb fájdalomban nyilvánult meg, így úgy döntöttem, hogy vasárnap nem megyek már sehová sem és pihenek. A mobilomra letöltöttem egy sakkjátékot, amivel nagyon jól elszórakoztam, mert az egyre nehezedő fokozatok sem jelentettek már akadályt. A lábamat is házilag megműtöttem, hogy könnyebben gyógyuljon, de talán a részletekkel megkímélnélek benneteket. Végül a szép napsütéses időben kimentem a hoteltől kb. 200 méterre lévő folyópartra papucsban, ahol pár igazán fotogén vadkacsát sikerült megetetnem a száraz zsömlékkel. Úgy dobáltam a falatokat, hogy szépen feltotyogtak a konkurens sirályok rosszallásának ellenére hozzám, miközben megfordult a fejemben a kacsasült gondolata. Milyen is lett volna az igazi magyar virtus bemutatása a helyieknek, ha előveszek egy íjat és nyilakat és levadászom őket? Aztán csak kacérkodtam a gondolattal, mert már abban sem voltam biztos, hogy a táblaerdő nem tiltja-e a vadmadarak etetését.

Egy átlagos angol reggeli

2010-04-17T08:15:00.003+02:00

Péntek óta már tudatosult bennem, hogy kapok reggelit és vacsorát is. A pincér srácnak nagyon érdekes volt az akcentusa, mert kezdetben alig értettem, hogy mit is akar. Ez a két mondat maradt meg bennem leginkább:
"Tánk'já" = Thank you.
"Já'sö'" = Yes, sir.

A reggeli egy svédasztalon volt feltálalva minden nap, amin müzlik, joghurtok, briósok, croissanok és pár iszonyú fanyar gyümölcslé állt. Elvileg a müzlihöz volt egy kancsó tej, de néha csak a poharamba töltve magában ittam, mert sima víz az nem volt sehol.

Aztán az asztalnál helyet foglalva a következő fogások közül lehetett választani:
- Black pudding
- Hash brown
- Haddock
- Salmon
- Gammon
- Sausage
- Mix
és ehhez járt a háromféle tojás közül egy szabadon választható : scrambled egg, poached egg és mirror egg, illetve white toast vagy brown toast. Itókának kaptunk teát vagy kávét.

Sajnos nem fotóztam le a reggeli menü étlapját, így csak emlékezetből mesélek. A tojás maradt meg bennem a legjobban, mert imádom ugyan a rántottát, de hogy egy hónapon minden nap azt kellett enni, az azért már sok volt. Azóta sem ettem, mert most egy időre meguntam.

Tavaly már ettem ezt a scrambled egget, ha jól írom, ami valójában egy felvert tojás, de mivel tesznek bele egy csomó tejet, ezért inkább egy fakó omlett lesz belőle. A körutazáson is gyomorforgató volt, ahogy nem volt benne elég tojássárgája, mintha csak valami habot ettem volna, így egy-két kísérlet után erről lemondtam.

A poached egg (buggyantott tojás) az, amikor a tojás úgy van félkészre sütve, hogy teljesen bevonja egy burokban a fehérje, aztán amikor felnyitod, akkor szépen kicsorog a sárgája. Valahogy anyám sosem mondta, hogy ez lenne a buggyantott tojás, mert a családban nálunk ez szintén tükörtojás néven futott.

A mirror egg (tükör tojás) már legalább egyértelmű és azt nem kell túlragozni. A kalóriadömping után nézzük a főételeket!

A black pudingos sztorit meséltem később a barátaimnak és a családnak, hogy kezdetben azt hittem, hogy ez csokoládé puding. Csak egyszerűen nem értettem, hogy képesek ezt enni reggelire, de szerencsére leellenőriztem a szótárban, mielőtt kikértem volna, mert valójában ez a véres hurka.

A hash brown valójában a Szabolcsban csak lapcsánka néven futó krumpliétel. Reszelt krumpli kicsi liszttel elkeverve és kisütve. Nagyon finom, de azért a magyar változat az még masszívabb volt és a fűszerezés is jobb volt.

A salmon és a haddock két halfajta, a lazac és a tőkehal. Ez igazi fejedelmi csemege volt egy kis citromcikkely ráfacsarása után, de a szálloda elég gyakran kifogyott belőle, mert mindennap ezt ettem volna szívem szerint. A mennyiség is váltakozó volt a chef hangulatától függően, mert néha adtak néha négyet, máskor csak egyet.

A gammon pedig nem más, mint füstölt sonka, ami fenséges, csak egy csöppet nehéz étel reggelire.

A sausage kis apró kolbászkát jelölt. Néha eltűnődtem rajta, hogy mi is lehet benne, de ízre határozottan jó volt.

A mix pedig egy kicsi vegyes tál volt, amikor mindenből adtak valamennyit.

A pirítósokat sem kell szerintem sokat magyarázni, de a fő különbség, hogy a barna az nem a kenyeret, hanem a megégetési faktort jelenti. Néha úgy kellett a kormot a késemmel lekapirgálni, aztán meg a kiporciózott kis vajdarabkákkal valahogy könnyen csúszóvá varázsolni.

Italnak én többnyire maradtam a hideg tejemnél, mert hoztak ugyan nekem teát, de túl sok örömöm abban sem volt. Meg lehetett ugyan választani, hogy milyen filtert tegyenek bele, de úgy tűnik, hogy az angolok imádják a majdnem forrásban lévő vizet iszogatni. A pincér kihozta ugyan a kb. 3-4 dl vízbe tett filteremet, amit gyorsan ki is kellett szedni belőle, amint letette az asztalra és elfordult, mert pár másodperc késlekedés után a csersavak miatt ihatatlanul kesernyéssé vált, amihez volt párszor szerencsém. Felszolgálás előtt ugyanis egy ideig már a vízbe volt téve a filter, tehát ezért kellett ennyire iparkodnom. Hiába bontogattam fel a kis zacskókban lévő barna és fehér cukrokat, semmi sem használt már olyankor, ha elkéstem. A teához felszolgáltak egy kis csupor tejet is, amit elvileg bele kellett volna önteni, de két kísérlet után ezt is feladtam, mert valami borzasztó visszataszító állagú lötyi lett a végeredmény. Mintha egy kakaószínű italt innánk, aminek már se tej, se tea, se tiszta víz íze nincsen. Úgyhogy a langyos tejet egy kis hűlés után inkább a maradék pirítóssal megittam a legtöbb esetben.

Hungry Hungarians

2010-04-16T11:56:00.002+02:00

A második munkanapon már az üzletbe is kiengedtek. Nagyon furcsa volt betoppanni egy új környezetbe, mert hirtelen rám zúdult rengeteg név és szabály. A legfontosabb szereplő az oktatóm, a lengyel Malgorzata, akit itt mindenki csak Margaret néven emlegetett, mert képtelenek voltak megtanulni és normálisan kiejteni a nevét még az elmúlt négy év után sem. Róla csak jókat tudok mesélni, de mivel még éppen csak a történet elején tartok, így rá és a szerepére majd még visszatérek.

Ami engem illett, a nevemet ejtették "Ékos", "Ékosz", "Akosz", "Akos" neveken, de aztán csak sikerült kilyukadni az "Ákoshoz". Én univerzális vagyok ezen a téren, mert akár a "gyere ide" szókapcsolatra is hallgatok. Szerencsére ők nem kezdtek el "Tamáskámnak" hívni, min tudjuk ki...

Az igazi értetlenség Magyarországhoz kapcsolódott. Nem igazán tudták hova tenni, de nem csak a munkatársak, hanem az átlag angolok is, amikor néha bátorkodtam beszédbe elegyedni velük. Néhány érdekes kérdés, amit feltettek:
- Magyarország az Európai Unió része?
- Magyarország mediterrán ország?
- Határos Törökországgal?
- Kaukázusban van?
- Anyám háza a tengerparton áll?
Ez utóbbit el is meséltem pár barátomnak viccesen, hogy már-már rálátok a Fekete-tengerre, hallom a sirályokat és a tenger hullámzását, érzem a sós levegőt, csak az a fránya Kárpátok kitakarja a látóteremet... A lényeg, hogy óriási sötétség van a fejekben, mert egy kalap alá vagyunk véve, így cseh, lengyel, szlovák, magyar vagy román nekik egy kutya. Néha azt éreztem, hogy a La Manche csatornánál megáll a civilizáció és talán még a múltjuk miatt ismerik a franciákat, németeket és esetleg az oroszokat, de mi a térképen sem vagyunk rajta. Az egyik vásárlóm és a boltban is az egyik eladó a "hungry" szóra asszociált, amikor az országunk nevét hallotta, de erre most mit mondjak? Szegény törökök a pulykával nem jártak jobban (ld. turkey vs. Turkey).

Aztán az első napokban annyira nem is volt lehetőség kibontakozni, mert ebben a hierarchikus rendszerben mindenki a saját feladatával volt elfoglalva. Engem beraktak a "Healthcare" részbe, ahol azokat a gyógyszereket kell az asszisztensektől kérni, amelyek "pharmacy only" - P jelzésűek. Ez egy közbenső kategória a vény nélküli ("over the counter" - OTC) és a vényhez kötött gyógyszerek ("prescription only medicine" - POM) között. Így tehát itt próbáltam helyt állni a kasszánál és mivel nagyon nagy forgalmú patikába kerültem, így ez elég nehéz volt.

Kezdetben még az érméket sem ismertem, mivel itt a papírpénzek mellett van 2 és 1 fontos, majd 50, 20, 10, 5, 2 és 1 pennys érme. Ám hogy ne legyen egyszerű az élet, az egy fontosoknak a királyságtól függően változik a hátoldala, így az euróhoz hasonlóan legalább 4-5 fajtát láttam már. S mivel korábban csak az angliai nyaraláskor volta a kezemben font, ez azért kevés volt, hogy memorizáljam őket. Aztán szerencsére a kasszában is sorrendben vannak, de ami igazán leegyszerűsítette a dolgot, hogy eltér a színük. Ez pont a hozzám hasonló birkáknak találták ki, mert az egy és két fontos aranyszínű. A két fontos még hasonló is a mi 100 forintos érménkhez, mert a pereme arany, de belül meg bronz. Aztán az 50, 20, 10 és 5 fontos érmék ezüst színűek, míg a semmire nem alkalmas 1 és 2 pennysek pedig bronz színűek. Ha eddig bírtatok követni, akkor azt is megemlíteném, hogy méretben is vannak ingadozások, mert felváltva jön egy kicsi, egy nagy. Tehát a 2 penny nagyobb az 1 pennysnél, de az öt pennys méretben a mi egykori egy forintosunkhoz hasonló. A 20 pennyseknél még az a kis trükk is előfordul, hogy nem kör alakúak, hanem nyolcszögletűek. Én csak hálát adhatok az égnek, hogy a korábbi váltópénzektől már megváltak, mert éppen elég ezt követni. A wikipediára itt rákattintva lehet látni, hogy a két fontosak a címért teszik ki. Nos, ez eddig nem tűnt fel, mert ki fogja így tenni az asztalra és kirakót játszani velük? Az egy fontosok hátoldalát pedig itt lehet megcsodálni. Most legalább én is tanultam valami újat és nem túloztam, amikor legalább öt fajtát emlegettem, mert 17 (!) van belőlük, attól függően, hogy éppen hol verték őket (Wales, Scotland vagy North-Ireland). A lényeg úgyis a méret és a szín, tehát aki ezt begyakorolja, utána már nem annyira bonyolult....

Csak megjegyezném itt, hogy pár nappal később a Morrison nevű hipermarket bejáratánál egy olyan gépet is láttam, hogy a sok aprót bele lehet dobni, aztán a beépített lyukak eleve szelektálják az érméket, majd beváltják nagyobb címletre. Egyszer ki kellene próbálni, mert a sok kis apróság eléggé húzni szokta a pénztárcámat és a boltban ki szoktam tenni az asztalra, hogy váltsák be.

Visszatérve a patikára. A munkaidő reggel fél kilenctől este fél hatig tartott, de közben volt egy órás ebédszünet is, illetve az angoloknál szokás cigiszünet / teaszünet adása is, így minden második órában elmennek 15 perces pihenőkre, mert nem szabad a szegény dolgozókat ám leterhelni. Ezeket be is tartatják a dolgozókkal és engem is többször noszogattak, hogy menjek fel és igyak egy kis vizet. Akkor volt alkalmam csevegni pár szót a munkatársakkal, mert lent szigorúan csak a vásárlóké az elsőbbség és nem lehet magánbeszélgetést folytatni. Ugyanezért nem lehet mobil sem senkinél és egyébként is féltek attól, hogy majd valaki a saját zsebére elkezdi feltöltögetni a mobilját a kasszánál.

Ami a kasszákat illeti, itt minden érintőképernyős. Kaptam még tegnap egy hatjegyű számsort, ami minden egyes vásárló előtt be kell ütni. Ezzel elég nehezen tudtam megbarátkozni, mert felesleges bónuszkörnek gondoltam, de így azonosítják be, hogy ki szolgálta ki az illetőt és a kamerán keresztül is figyeltek mindenkit, hogy kezd el a saját szakállára dolgozni. Kicsit nehezen boldogultam a kasszával, mert annyi funkciója volt és a betegek is letámadtak ilyen-olyan ügyes-bajos dolgokkal (pl. áru kicserélés, hűségkártyák, ajándékkártyák), hogy szinte mindig segítséget kellett kérnem. Aztán néha a kassza se nyílt ki, néha én felejtettem el visszaadni, de ilyenkor meg már röviden jegyzőkönyvezni kellett egy blokkpapírra, hogy miért is nyúltam bele a kasszába eladás nélkül újból. Nehéz volt ezt a sok szabályzatot betartani, de aztán csak egyre könnyebben ment. Ezt nem is egy nap alatt értettem, hanem jó 2-3 hét kellett hozzá, amíg a legfontosabb funkciók bevésődtek és rutinszerűvé vált.

A hátam mögött lévő gyógyszerrengetegben is helyismeret hiányában problémás volt kiigazodni, de aztán megmutatták, hogy mi szerint vannak csoportosítva a dolgok. A betegekkel való kötelezően felteendő kérdésekről majd később értekezek, mert így is csak a magyar helyzetről akartam írni ma, erre már a pénzeken át a kasszánál tartunk.

Az első munkanap

2010-04-15T17:00:00.002+02:00

Az első munkanapomon a reggelit kihagytam, mert annyira fel voltam pörögve.S arról sem tudtam, hogy a Boots ezt is fizeti, így örültem, ha elsántikáltam a sétálóutca végén, a szállótól kb. 300 méterre lévő hotelbe.

Tegnap már ledöbbentem, ahogy futólag vetettem a patikára egy pillantást Clive oldalán, de most kivilágítva látni ezt a csarnokot megint más élmény volt. Angliában a legtöbb Boots patika nyitott polcos, tehát ez azt jelenti, hogy a vény nélküli gyógyszerek (mostantól OTC - Over The Counter) szépen ki vannak téve a polcokra és a kedves beteg kedvére mazsolázhat. Ebben az üzletben azonban nem csak patika volt, hanem fényképes rész, babaápolás és sok-sok szépségápolás. A dimenziókról talán annyit, hogy a csarnok méretű "patika" kb. 80-100 méter simán volt és keresztbe is úgy lehetett 25-30 méter. Csak a polcsorokból volt tizenöt-húsz, tehát ilyen méretű üzletben még nem is dolgoztam.

A mai napon igazából tíz percnél többet nem is töltöttem lent, mert felmentünk, ahol kaptam a férfi öltöző egyik szekrényéhez kulcsot, majd az egyik menedzser a velem szembe jövőknek bemutatott és látszólag mindenki örült az egzotikus idegennek. Hirtelen úgy éreztem magam, mint aki a Barátok közt sorozatba került, mert gyakorlatilag nem volt két egyforma keresztnevű illető. De komolyan, ez nem vicc! Elmesélték, hogy kb. 65-70 ember dolgozik ott, de abból elég sok a részmunkaidős. Úgyhogy szerencsére csak 10-15 embert zúdítottak rám hirtelen, de aztán betessékeltek egy nagyobb emeleti konzultációs szobába, ahol egy rakás formanyomtatványt kellett kitöltenem. Még egy rövid telefonos interjúban is részt kellett vennem, mert a JobCentrePlusnál (angol munkaügyi központ) időpontot kértek nekem, hogy minél hamarabb behívjanak a National Insurence number ("Nemzeti Biztosítási Szám) megszerzéséhez szükséges interjúra. Másoknak erre hónapokat kellett várni az ügyintézésnél, de ekkor még nem tudtam, hogy milyen mázlim van ezen a téren, hogy a munkáltatóm felpörgette ezt a kötelezően megszerzendő okmányhoz vezető utat.

Aztán kaptam ideiglenes belépési kódot a MyStore.nethez. Ez egy belső használatra szánt internet alapú rendszer, ahol körlevelekről, akciókról, beosztásokról lehet információkat gyűjteni, de talán a legérdekesebb és legfontosabbak az "e-learning" címen futó modulok. Ezekből kellett párat megcsinálnom, amíg a komputert nem sikerült lefagyasztanom, aztán Debbie, a gondjaimra bízott hölgy újból és újból segített belépni, mert a papírcetlire felírt jelszavam és kódom is megmakacsolta magát az egyre jobban elfagyó hálózatba csatlakozásomnál. Az e-learningek nem voltak vészesek, mert néha elég triviális dolgokat is a felhasználó szájába rágtak ábrákakl megfejelve és pár egyszerű feleletválasztó kérdéssel vissza is kérdeztek a lényegre. Ilyen volt pl. a tűzvédelem részeként a tűzoltókészülékek típusairól; a különböző létrák kezelésről; a balesetvédelemről; a vallási, szexuális vagy etnikai diszkrimináció elkerüléséről és a a "legendás vásárlói ellátásról" (Legendary Customer Care) szóló modul. Házi feladatnak pedig megkaptuk, hogy a szabadidőnkben csináljunk minél többet, mert a kötelezőkön túl rengeteg szabadon választható is fent van a rendszerben.

A patikában nem lehet papucsot hordani, mert félnek, hogy a dolgozók balesetet szenvedve pert indítanak, így egész nap fekete cipőt kell hordani. Egyelőre elnézték, hogy egy barna bőrcipővel állítottam be, de legalább az öltözékem többnyire megfelelt nekik. A női asszisztensek és egyéb eladók a kötelező fekete-fehér Boots egyenruhát hordják. A srácoknak részlegtől függően változik az ing, de csak a patikában lévő srácnak kellett nyakkendőt hordania. A gyógyszerészek szerencsésebbek ilyen téren, mert a nőknek kosztümöt kell hordani, ami a legtöbb esetben fekete, szürke vagy barna, míg a férfiaknak az öltöny a kötelező viselet. Erről legalább időben értesültem, így bőven hoztam inget és nyakkendőket. Arról már viszont nem tudtam, hogy elvileg a fekete nadrág az elvárt öltözék, ami nekem nagyon gyászos benyomást keltett volna, de a többnyire sötét színű vászonnadrágokat elfogadták.

Az ebédidőmben elmentem a közeli boltokat felfedezni, ahol felfedeztem egy egyfontos boltot, ahol máris bezsákoltam első szerzeményemet egy tálcát, majd az egyik közeli hipermarketban, a Sainsburyben vettem egy négy személyes evőeszközkészletet is a vacsorához. Mivel nem voltam tisztában, hogy ehetnék is a hotelben, ezért a szobában ettem hideg élelmet.

Az éjszaka megint nem telt valami fényesen, mert fájt mindkét nagylábujjam, de aztán csak rájöttem az okára. A ráejtett bőrönd miatt csinos kis vérömleny keletkezett a köröm alatt és ezt a feszítő érzés fájt ennyire egész nap a cipőben dolgozva. Még bosszankodtam is, hogy csodálatosan elintéztem magam az első napokra.

Első Boots továbbképzés

2010-04-14T23:59:00.006+02:00

Reggelinél szépen kiöltöztem megint ingbe és nyakkendőbe, hogy megadjam a módját az első hivatalos angol továbbképzésemnek.Az étkezőben új játékossal bővültünk, ő Vioria vagy becenevén Vivi. Ő egy román gyógyszerész hölgy, aki nagyon-nagyon kedves volt velem végig a nap folyamán. A családjával ő már három éve él kint, de még csak most kezdett el velünk együtt aktívan dolgozni, mert eddig a nyelvet próbálta tanulni. Szegénykének most sem ment valami fényesen az angol, de mivel magam sem vagyok a nyelv legjobb használója, így mélyebben nem minősíteném.

Taxi vitt ki minket a város határában lévő ipari parkba, amely a Boots központja. Tegnap a vonatból láttuk már ennek a komplexumnak egy részét, mivel elég árulkodó volt az udvaron álló rengeteg Boots logós kamion. Maga a park tényleg hatalmas, mintha egymás mellé tettek volna kb. 5-10 darab Metró nagyságú lapos épületet. A sofőrünkkel elég jól elbeszélgettünk az út alatt és imádnivaló volt a helyi akcentusa. Én Vivivel utaztam, míg a többiek a másik taxival jöttek a reggeli csúcsforgalom ellenére.

A továbbképzésen az eddigi öt fős kis csapatunk is tovább nőtt, mivel a bemutatkozás után megtudtuk, hogy van itt meg egy litván, egy német, egy spanyol, egy olasz és egy francia gyógyszerész is. Maga a továbbképzés inkább informális beszélgetés volt általánosságokról, illetve mindenki mesélt valamit magáról. Kaptunk egy OTC gyógyszerekről szóló felettébb hasznosnak tűnő könyvet, illetve egy csomó Bootsba való beilleszkedésünket megkönnyítő segédanyagot, illetve szabálykönyvet. Az idő gyorsan telt, így egy kis szendvics magunkhoz vétele után kivittek minket egy kis busszal az állomásra. A francia srác nagyon idegesítő volt a nap folyamán és végig hülyeséget és pajzán dolgokat beszélt, illetve meg németül is beszólt a német lánynak, Helenának. Kicsit olyan volt, mintha ivott vagy drogozott volna, de aztán csak szimplán kanos volt és szerinte jópofa volt malac dolgokat mondogatni. Vivivel számcsere után érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd immáron én már csak Helenával és Emanuellel, a román sráccal folytattam tovább a vonatozást, mivel mindketten Norfolkban, illetve Suffolkban kezdtek el dolgozni, tehát nem is lesznek térben messze tőlem.

A vonatút elég eseménytelen volt, mivel sok-sok szántóföld mellett haladtunk el. Bennem a felfedezés örömébe egy kis nyugtalanság is vegyült, mert nem tudtam, hogy mire számítsak King's Lynn felé tartva. Emanuelnek át kellett szállnia Petersboroughban, míg nekem Elyben kellett leszállnom. A vonatról láttam a már útikönyvekből ismert hatalmas katedrálist. Még fogadkoztam is, hogy ide mindenképpen visszatérek majd. A King's Lynn-i járatra várni kellett kb. 40 percet, így az egyszerű, múlt század elejét idéző takaros állomáson zenét hallgattam, majd perce pontosan meg is jött a vonatom. Angliáról tudni kell, hogy a különböző vonalakat más-más vasúttársaságok irányítják, így azok külsőre is eltérnek design és persze belső kialakítás terén is. Itt ugyan még a "mezei" vonatok is százszor különbek, mint a Szabolcsban futó IC-k. Egyik budapesti nyaralásomkor a Budapest-Váv, illetve Budapest-Esztergom vonalon futó modern kocsik emlékeztettek leginkább az angol vasutakra.

folyt. köv.

Kicsit megkésve, így négy hónap elteltével mesélek a megérkezésem körülményeiről. Haladtunk szépen Elyből King's Lynn felé és jobbra semmi, balra semmi, mintha megint az Alföldre kerültem volna. Itt-ott ugyan voltak csatornák és a kisebb településeken láttam Hollandiát idéző kis kikötőket, de igazából a nagy semmi fogadott King's Lynn felé ment. El tudjátok képzelni, hogy mennyire dobogott a szívem, hogy hová is kerültem. Még szórakoztam is azon, hogy az MP3-ak közül a Madonna főszereplésével készült Evita musical Buenos Aires betétdalát hallgattam:

What's new Buenos Aires?
I'm new, I wanna say I'm just a little stuck on you
You'll be on me too

I get out here, Buenos Aires
Stand back, you oughta know whatcha gonna get in me
Just a little touch of star quality

Fill me up with your heat, with your noise
With your dirt, overdo me
Let me dance to your beat, make it loud
Let it hurt, run it through me.
Don't hold back, you are certain to impress
Tell the driver this is where I'm staying

Hello, Buenos Aires
Get this, just look at me dressed up, somewhere to go
We'll put on a show

Take me in at your flood, give me speed
Give me lights, set me humming
Shoot me up with your blood, wine me up
With your nights, watch me coming
All I want is a whole lot of excess
Tell the singer this is where I'm playing

Stand back, Buenos Aires
Because you oughta know whatcha gonna get in me
Just a little touch of star quality

And if ever I go too far
It's because of the things you are
Beautiful town, I love you
And if I need a moment's rest
Give your lover the very best
Real eiderdown and silence.

You're a tramp, you're a treat
You will shine to the death, you are shoddy
But you're flesh, you are meat
You shall have every breath in my body
Put me down for a lifetime of success
Give me credit, I'll find ways of paying

Rio de la Plata
Florida, Corrientes, Nueve de Julio
All I want to know

Stand back, Buenos Aires
Because you oughta know whatcha gonna get in me
Just a little touch of
Just a little touch of
Just a little touch of star quality

Mindenki cserélje ki szépen a Buenos Airest az új lakhelyemre és így már a szöveg is érthetővé válik. Azért a sztár lét még nagyon-nagyon messze van, de az akadályok és pofára esések már elkezdtek edzeni, mint Evitát, így talán egyszer ez is eljön majd. Akkor azért még nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz az új életforma felvétele.

A vonat befutott és szépen kikászálódtam a sok bőrönddel, erre sehol senki, akinek értem kellett volna jönnie. Aztán az eloszló tömeg után a peron legvégén ott várt egy öltönyös úriember egy "Boots - Novaki" táblával, ha jól emlékszem. Rövid bemutatkozás után kiderült, hogy ő Clive, a helyi store manager, azaz üzletvezető. Nem hitte, hogy ennyi cókmókkal jövök, ezért nem hozta a kocsiját, nem is hívott taxit, hanem szépen elsétáltunk a négy-öt utcányira lévő hotelbe. Szerencsére segített a csomagjaimat vinni, de még így is csak loholtam mellette, mert eléggé sietősre vette a lépteit. A sétálóutcákban rengeteg üzletet láttam, de nem is volt erre igazán idő, hogy most különösebben nézelődjek, de a Vancouver Center már ismerős volt a neten megnézett fotók alapján. Néhány műholdképre is rápillantottam még otthon, mint egy ínyenc, aki előkóstolókat vesz, de az úti élményt nem szoktam azzal rontani, hogy előre lelövöm a poént magam előtt azzal, hogy mindent megnézek. Így csak rácsodálkoztam a kisvárosra, majd a patikából akkor mentek haza az utolsó emberek, akiknek röviden bemutatott, majd a szállodába gördültünk tovább. A díszkövön a bőröndök kerekei szép zajt csaptak, de fél hat után a belváros már elcsendesedett. A hotelban Clive bejelentett, majd segített a holmimat felvinni a szobába és elbúcsúzott a holnapi viszontlátásig.

Egy kicsit pihentem, majd még a napsütést látva kimentem a folyóhoz és a városról kattintottam pár képet. A könyvtárig eljutottam, majd addigra már szépen be is sötétedett, ezért visszatértem az Elizabeth Duke's Head Hotelba, amely angliai kalandozásom során egy hónapig az otthonom volt.

Utazás Nottinghambe

2010-04-13T23:59:00.008+02:00

A mai nap azzal kezdődött, hogy a vonatunk kb. 11:00-kor indult Nottinghambe és addig kitaláltam, hogy megnézem Birminghamet napfényben is.

Az időkeret elég szűkre volt szabva, mert reggelit értelemszerűen nem kaptunk, így csak a tegnapi két szintes belvárosi Tescoban vett kaját ettem meg, illetve egy kis vizet félre tettem a vonatozáshoz.

A többieknek nem volt kedve csatlakozni az újabb városnézéshez a tegnapiak után, mert inkább a bankkal foglalkoztak és pakolgattak, de én eleve alig vettem ki cuccot a bőröndjeimből. A térképen sikerült beazonosítani azt a helyet, ahol elvileg a lagúnák lehetnek és egy rövid séta után meg is találtam. Ez inkább emlékeztetett Amszterdamra, mint Velencére, de biztos nagyon kellemes lehet ilyen éttermekként is üzemelő mini hajókon eszegetni. Tettem egy nagyobb kört és láttam azt az épületet is, amely a mintázata alapján valamilyen kórháznak tűnt. Aztán kitaláltam, hogy ameddig az időm engedi körbejárom a tegnap már megismert helyszíneket. Egyedül a katedrális volt újdonság, de a korábban angol XXL-s kategóriától ez éppen csak egy kis M-s méretű templomocska volt. Megint elmentem a Bullringhez és a csillogó napfényben kattintottam pár fotót. Még olyan helyre is elmentem, hogy a teraszról fotózva csak az épület látszódjon, mintha valamilyen űrbéli bolygón járnánk. Annyira belemerültem a fotózásba, hogy végül az idő elszaladt és a visszatérésre szánt 15-20 perces időintervallum kevésnek bizonyult, így szégyenszemre még itt-ott erőltetett séta mellett futnom is kellett. S bár tudtam, hogy merre kell menni, Birminghamről tudni kell, hogy a fél város ki van fúrva nagyobb sugárutaknak, illetve maga a vasút is a házak alatt fut. Így tehát értékes időt veszítettem és még a cipő is szépen feltörte a lábamat. Ismerhettek már annyira, hogy ez az én formám, hogyha valami túl simán menne, akkor okozok magamnak egy galibát. A dombra felmenetel után berohantam a csomagokért és már mindenki más lent volt az épület másik oldalán a taxinál. A cipekedés közben ráejtettem bőröndöt a lábfejemre, de ennek akkor még nem fogtam fel a jelentőségét. Nem örültek túlságosan, hogy várniuk kellett rám, mert mint kiderült a vonatjegyet is rosszul vették meg és tegnapra szólt. Ezt mintha még láttam is volna tegnap, de nem akartam okoskodni a megbeszélésen. Szerencsére a taxis hamar elvitt a pályaudvarra, ahol megvettük a jegyeket, majd simán elértük a peronunkat. A vonatok itt perce pontosan közlekednek, így a digitális kijelzőn a vonat közeledtét követve nem maradtunk le semmiről sem.

Birminghamet magunk mögött hagyva alig másfél óra alatt átértünk Nottinghambe. Ott a társaim kitalálták, hogy pénzt spórolunk meg, ha gyalog elmegyünk a szállodába, amely állítólag a közelben volt. Én már alig bírtam sétálni és csak lassan húzgáltam magam után a négy bőröndömet egymáson is egyensúlyozva. Elsőre rossz irányba mentek a helyi térkép ellenére, majd szóltam nekik, hogy nem is arra kellene mennünk. Egy dombtetőn felcaplatva elértük egy útbaigazítás után a Holiday Inn hotelt. A sarkamat meg jobban feltörte a bőrcipő ettől az értelmetlen cipekedéstől, mert most már tudom, hogy inkább taxit kellett volna fogadni.

A szálloda elég elit helynek számított, de meg volt az a rossz tulajdonsága, hogy hiába kapcsoltam ki a légkondit, ettől még a kerengető rendszer ment tovább, amitől egy diszkrét "jégverem" lett továbbra is a szobám. A nagy huzavona után egy jó órát álltam a meleg víz alatt és egy kis szusszanásnyi pihenés után megint elmentünk felfedezni az újabb angol várost.

Én bevallom, szinte járni nem tudtam, mert annyira sebes lett a lábam. Ez pedig sokat rontott az élményen, ráadásul délutánra mégis szeles és borús lett az idő, még ha az eső nem is esett.

Magában a városban annyira nem volt mit nézni. A főtere szép a katedrális méretű kupolás városháza, illetve még a vonat ablakából láttam egy dombon álló kastélyt is, de ezeket és néhány díszesebb épületet leszámítva nem igazán volt semmi említésre méltó. Mivel havonta kell majd ide továbbképzésre járnom (ekkor még ezt hittem), még lesz alkalmam felfedezni, de valahogy most nem voltam felfedező hangulatban a reggeli után. Baromira szégyelltem magam, hogy elkéstem Nottinghamben és mintha a többiek is nehezteltek volna rám.

Bementünk egy villamost követő séta után a Victoria Shopping Centerbe, ahol megnéztünk szakmai ártalom gyanánt az egyik legnagyobb Boots patikát, amit valaha láttam. Két szintes volt és még bent is voltak belső mozgó lépcsők. Árultak itt már mindent, tehát kicsit úgy éreztem, mintha pláza lenne a plázában. Az egyik eladónőtől kértem sebtapaszt a nyitott polcos OTC részlegen, mert a táblák ellenére nem sikerült rábukkanni a sebtapaszokra. Kicsit sajnálkoztam amiatt is, hogy nem jutott eszembe a vízhólyag angol neve, pedig Harryék meg tanították is Budapesten, de aztán a nő felemlegette a "blister" szót, így már legalább ez bevésődött. Kicsit eltűnődtem azon, hogy mégis mi fog ebből az egész munkavállalásból kisülni, ha még egy ilyen alapszó sem jut eszembe, de aztán vásárlásban éltük ki magunkat. Felfedeztünk egy egyfontos boltot, ahol vettem egy kis elemózsiát. Vettem a többiekkel együtt konnektorba illeszthető konvertálót is. Nekem volt saját még a tavalyi Calais-Dover kompról, de az itteni elvileg csak villanyborotvához volt jó. Az eladó srác magyarázta, hogy jó lesz ez sima feszültségű konnektorhoz is, de később derült ki, hogy mégsem. Ki érti ezt? A fürdőszobában lévő konnektoroknak ugyanis két bemeneti nyílása van, míg minden másnak három, tehát lehet az eladó srác értette félre, hogy mit is akartak Emanuelék.

A vásárlás után visszatértünk a szállodába, ahol gyakorlatilag én visszavonultam és próbáltam sajgó sarkaimat pihentetni. A vacsora már legalább egy kis kárpótlást nyújtott, mert a Boots fizette az étkezésünket. Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán csak elfáradtunk. Este annyira nem bírtam tovább a hideget és a bejárati ajtó feletti ventilátor zúgását, hogy lementem a portára panaszkodni. Mondanom sem kellene, de senki nem jött fel az ígéret ellenére és én hiába próbáltam végleg lekapcsolni, ettől még alaphelyzetben is hangosan keverte a levegőt. Úgyhogy így a második éjszakám is rosszul telt Angliában, de igyekeztem nem rossz ómenként felfogni.

Hátralévő életem első napja

2010-04-12T23:59:00.014+02:00

Pár nap kényszerű hallgatás után itt vagyok, kedves rajongóim. Sajnos most csak így ékezet és úgy tűnik aposztróf nélkül (szerk. - éppen most korrigálom 2010. 09. 01.), illetve bűbájos y és z betűcserékkel megspékelve tudlak benneteket szórakoztatni életem legújabb fejleményeivel, mivel jelenleg a King's Lynn-i könyvtár legújabb és alighanem egyetlen magyar tagjaként próbálok pár publikus gondolatot elétek tárni a szűkre szabott 1 órás időkeret alatt, mintha visszarepültem volna megint az egyetemi évekbe, amikor a Netscapes gépekre vártunk két előadás között. Szóval úgy alakult, hogy az utolsó napok a búcsú jegyeben teltek. Szombaton egy kis sütizés keretében találkoztam pár barátommal (az érintettek tudják a "szigorú" óránkénti váltásban történő időbeosztást), míg másnap mar a lázas mobil winchesterre való mentegetéssel és pakolással telt a nap. Csináltam pár (kb. 100-150 db) fotót a szobámról és a kutyámról, aztán végül még anyám is engedett pár kattintást. Mit ne mondjak nem volt valami lélekemelő elbúcsúzni a korábbi életemtől és pár bőröndbe bepakolni.

Drága anyám lázasan vasalt, mivel ha ismeritek a termetes Godzilla alkatomat, akkor sejthetitek, hogy nem könnyű rám ruhát találni. S mivel kint elvárás lesz az elmondások alapján minden nap a nyakkendő és ing viselése, így jobbnak láttam, ha minél több dolgot bepakolok. Ellátogattam ugyan a British Airways honlapjára, ahol nagyon korrekten leírtak, hogy mik a csomagok dimenziói. Ez még csak véletlenül sem keverendő össze az X-dimenzióval. Elvileg van egy laptoptáska, egy utastérbe is felvihető csomag, illetve egy raktérbe leadott. Végül nem a hármas Matroska-babákra emlékeztető szettel mentem, hanem édesanyám vadi új oldalzsebekkel is megfejelt már-már hajóbőrönd méretű bőröndjébe pakolgattam. Így is átrendeztünk mindent vagy ötször, de a megengedett 23 kg helyett végül 25.5 kg-nál állt a mérleg, amikor nagy keservesen sikerült végre megmérni, mert valahol mindig lelógott. Aztán forgattam, mint egy Rubik kockát és csak találtunk egy olyan pozíciót, ahol mérhetővé vált. A kutyám, Laura (művésznevén "Foltos") méricskélése ment még ilyen nehezen, amikor citerázó lábai közül egyet mindig sikerült letennie. :)

A lényeg, hogy belefáradtam az egészbe, aztán úgy voltam vele, hogy inkább kifizetem a büntetést, de nem fogok már semmit sem kipakolni. A háztól való búcsú roppant lehangoló volt, de Debrecenbe érve gyorsabban teltek az események. Mindig is utáltam búcsúzkodni, így most se volt jó érzés az unokaöcsikémet úgy lefektetni, hogy csak hetek múlva láthatom élőben megint. A többiek nyugovóra tértek, de én még mindig a másolással voltam elfoglalva, amibe talán nem mennék most bele mélyebben. Éjjel 01:30-kor még fent voltam, míg 03:00-kor meg már kelni kellett, mert ugyan a gép csak 08:25-kor indult, de 2 órával korábban kellett csekkolni. Vagy check-in, ha igy jobban tetszik nektek.

A reptérre elég hamar elértünk hármasban, mert a bátyám vezetett, akivel végig dumáltuk az utat, míg anyukám csak hátul szunyókált. A reptéren ért az a meglepetés, hogy a laptoptáskának álcázott legkisebb bőröndömet nem fogadták el, így ki kellett fizetni meg egy bőrönd díjat (35 font). Erre én magam is gondoltam, mert ilyen erővel a 13 kg helyett +10 kg holmit hozhattam volna.

Leadtuk a két bőröndömet tehát, majd egy rövid búcsú után bementem a kapun. Nem, ez nem a csillagkapu. Rutinos voltam Kairó után, mivel megint a Ferihegy 2B-rol ment a gép. Azért mondanom sem kellene, hogy nem ment ez olyan simán, mivel szigorúbb volt az ellenőrzés. Le kellett venni az övemet, az öltöny felsőmet, a kabátomat, az órámat és persze a szemüvegemet. A fémdetektoron áthaladva még mindig csipogtam, erre az őr félre állított, majd fehér kesztyűben diszkréten, de alaposan végig motozott... Ehhem. Már vártam, hogy mikor jönnek az intim részek vazelinnel, amit nem kívánnék semelyik ellenségemnek sem, de aztán elővett egy kézi fémdetektort és az csipogni kezdett a cipőmnél. Levettem, majd azt külön átküldték megint, de valószínűleg csak a gyártáskor valamilyen kis fémszál maradt benne. Úgyhogy már rég nem éreztem magam ilyen csupasznak, mert ilyen ellenőrzés még a négy egyiptomi repülés alatt sem volt. Így is szándékosan minden mobiltöltőt, elemtöltőt, USB kábelt ás mobil adatkábelt a nagy kofferbe tettem, nehogy baj legyen belőle.

Maga a gep elég termetes jószág volt, mert ilyen 2*3 üléses géppel legutoljára Kairóból vittek Asszuánba. Itt teljesen tele volt a járat és egyszerre ment 4 gép (!) Londonba. Maga az út egy darabig eseménytelenül telt, amit a mellettem ülő 75 és a halál között lévő bácsi felváltva használt angol és magyar nyelve szakított csak meg...

Sajna lejárt az időm, így mára ennyit. :)

* * *

folyt. köv.

Senki ne lepődjön meg, hogy napokig nem volt bejegyzés, mert ezt most április 17.-én írom, csak visszadátumoztam az időrendi sorrend követése miatt...

Szóval ott tartottam, hogy a bácsi emigrált 1965-ben és Houstonban él az USA-ban, aztán szemérmetlenül flörtölt a stewardessekkel. Én elfelejtettem bevenni a Daedalont és mivel éjjel alig aludtam, reggel pedig már nem bírtam enni, így egyre jobban korgott a gyomrom és fajt a fejem. Szerencsére felszállás után pár perccel kaptunk egy klasszikus angol szendvicset, amit imádnak itt a helyiek is. Háromszög alakúra vágott kenyér sajtkrémmel. Nem volt rossz, de ha nem kapok hozza egy kis itókat, akkor megfulladok... Az utazási betegség is felütötte rút fejét, mivel London fölött 3-4 bónuszkört kellett tenni, mire a Heathrow reptér fogadott minket. Ekkor ereztem azt, hogy elkezd kavarogni a gyomrom és hamarosan a róka koma is megérkezett volna, ha végre nem kezdünk el ereszkedni. Én ültem a középső ülésen és a kisebb bőröndben ("laptoptáskában") lévő válltáskámban lévő gyógyszerért nem akartam felállni, de a macho hősködés majdnem rosszul végződött. Pedig tanulhattam volna a korábbiakból, mert ezt az egyszemélyes műsort már Egyiptomban is eljátszottam, csak ott az ablakból hátrafelé fotózás pláne összezavart...

* * *

folyt. kov. 2.

A híres Heathrow reptéren lassan, de szépen landoltunk és pár perc után majdnem utolsóként kikászálódtam a gépből, majd elég egyirányúan tereltek minket egy útlevél-ellenőrzés felé, amit bescanneltek, majd egy hatalmas csarnokba kötöttünk ki, ahova a csomagjaink érkeztek. Ilyet még nem is nagyon láttam, mert egy nagy digitális táblára a különböző járatok csomagjainak érkezése volt feltüntetve, hogy melyik körkörös forgóra érkeznek. Ágcsi biztos tudná ennek a pontos nevet, de a vágány sem illik rá, így maradjunk tehát annyiban Kazincy szellemét (és a méltán hírhedt Pécsi Blankát) követve a "bőröndérkeztető forgó bigyó" lett a rövid keresztségben a neve. A csomagjaim szépen rendre meg is érkeztek elég hamar, majd egy tolható kiskocsira szépen rátettem őket, miután kivettem a kézi táskámat is.

Kiérve ebből a csarnokból, amelybe más repterek termináljai simán beférnének, egy csomó táblás emberkébe botlottam. Ahogy körbementem vagy ötször, csak nem sikerült az A-Teames táblával felékesített illetőt megpillantani. Aztán gyorsan telefonáltam Budapestre az egyik ügyintéző leányzónak, hogy szóljon az angoloknak, hogy ők meg szóljanak a sofőrnek, hogy megjöttem és hiányolom a vörös szőnyeget. Persze-persze. Aztán a helyzet megoldódott magától, mert a semmiből anyagiasult angliai utazásom folytatásában nélkülözhetetlen kísérőnk. Igen, beszélhetek immáron többes számról is, mert pár perc után egy lengyel lány is csatlakozott, aki Johanna (helyesen írva Joan) néven mutatkozott be. A terem üvegajtaján kiérve közvetlenül egy több szintes autóparkolóba érkeztünk. A sofőr egy terepjáróval jött, aminek a csomagtartóját külön lehetett csak lezárni, de még így se volt magasabb, mint a kocsinak a pereme. Ezt most nagyon jól elmeséltem, de talán akkor úgy mondanám, hogy elől volt egy öt üléses utastér, míg hátul az állatok és egyéb cókmókok szállításra alkalmas fedett plató volt a csomagtér. Egy kicsit szörnyülködött, hogy ennyi holmim van, de aztán elrendezett mindent. El is indultam, hogy beszálljak a kocsiba jobb oldalról, de hal' Istennek az ajtó nyitva volt, így láttam, hogy ott a kormány van, így legalább az első jelentős égéstől megkíméltem magam. A kocsiban elkezdtünk beszélgetni hármasban angolul, majd a Londont körülvevő autópályán átmentünk Lutonba, ahol az új szövetségünkhöz még egy lengyel srác (kiejtve "Zsagor") és a román Emanuel csatlakozott. Így már nem fértek el a csomagjaink, ezért a sofőr mellett ülve az ölemben kellett a következő 1,5-2 órára a csomagjaimat tartani. Én próbáltam a sofőrrel beszélgetni, aki az útfelújítást ecsetelte, míg hátul az érthetetlen módon két külön járattal érkező lengyel kollégák kedélyesen nagyon jól elcseverésztek egymással.

Birminghambe nagyjából kettő óra magasságában érkeztünk, de az izgalomtól még csak most kezdtem el igazán érezni, hogy meg nem is ettem semmit a mai napon. A szállásunk az Old Fire Station ("Régi Tűzoltóállomás") volt, amely maradjunk annyiban, hogy egy éjszakára elment, de egyébként nem volt egy nagy eresztés. A legfurcsább az volt, hogy a folyosók nagyon-nagyon keskenyek voltak és mivel eleve egy testesebb - köznyelvben kövér - ember vagyok, így már-már néha azt éreztem, hogy menten beleszorulok majd a két ajtófélfa közzé. Aki most mosolyog, az gondoljon Micimackóra a Nyuszi házánál...

Aztan volt egy kis szusszanásnyi idő, amit a többiek pihenéssel töltöttek a cseppnyi kis szobákban, míg én elmentem a kocsiból kifigyelt Tesco Express névre hallgató boltba. Amikor beleptem ebbe a csemegébe, még csak akkor tudatosult velem igazán, hogy Angliában vagyok, mert a polcokról angol termékek figyeltek kajánul. Vettem egy kis vizet, pár szendvicset és diétásnak nem igazán mondható péksüteményt a többieknek is.

Az eligazítás nem tartott sokáig, gyakorlatilag az angol A-Team lengyel képviselője a kezembe nyomott pár bankos papírt, illetve elmondta, hogy mit kell majd elintézni a következő hetekben. Ennyit talán arról, hogy majd mindenben segítenek, de ők a kiközvetítésért voltak felelősek és mostantól tényleg magamnak kellett intézni mindent...

Ennyit talán mára, mert az egy óra megint letelt.

* * *

Úgy tűnik, hogy ez a nap sosem akar véget érni vagy én akkor túl részletesen beszámolni nektek. Szóval megkaptuk a papírokat, majd az alig egy órás igazán családias megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy elindulunk Birminghamet felfedezni. Elsőnek betértünk egy közeli Barclays bankfiókba, amellyel szemben egy körforgalom közepén egy kicsi Big Bennek megfelelő toronyóra állt. A srácok nem intéztek el a bankos papírokat időben, mint én vagy Joan, de bizonyos okmányok hiánya miatt nem is tudtak a helyiek segíteni nekik. Hármasban folytattuk az utat, miután Emanuel leszakadt tőlünk.

Birmingham tényleg nyüzsgő nagyváros, de a történelmi belvárosát csak az nem találja meg, aki nagyon nem akarja. Kicsit olyan érzésem volt, mintha őket is lebombáztak volna a világháborúban, mert néha egészen szocreál betonépületeket is belepasszíroztak a látképbe. A könyvtárban "Zsagor" előjegyzett magának egy gépet, mert itt még az idegenek is ingyen használhatják a helyi gépeken 1-1 órát az internetet. Nálunk hol van ilyen, hogy gyakorlatilag egy turista ingyen netezhetne? Mi pedig a könyvtárral szemben vártuk Emanuelt a következő kb. 2 órában, mert ugyan legalább ötször felhívott minket, egyszerűen nem talált el hozzánk. Az időjárás is egyre rosszabb lett és a borult ég alatt az egyre erősödő hidegben szobroztunk őt várva. Közben én elmentem kisebb körökre és igyekeztem lencsevégre kapni a főbb attrakciókat, majd miután visszamentem két lengyel társamhoz, akkor Emanuel közölte telefonon, hogy ő inkább már visszamegy a szállásra. Ekkor kicsit mindannyian kiakadtunk rá, mert miatta nem néztünk körbe napsütésben. Végül a maradák trió is három felé szakadt, mert lengyelek a könyvtárba húzódtak be, míg én végigmentem a sétálóutcán és annak a végében megcsodáltam a templom mellett egy nagyon furcsa épületet. Csupa körből álló borítása volt, de térben itt-ott kipúposodott, mintha egy Vasarely festményt ötvöztek volna egy méhkaptárral. Aztán találtam egy telefonfülkét, ahol a batyámat felhívva, majd általa Skypepal visszahívva el tudtam mesélni a családnak, hogy minden oké, megérkeztem, élek és új társaimmal virulok. Ekkor már kezdett sötétedni is, de mivel Kasia a kezünkbe nyomott egy Birmingham térképet, így simán elnavigáltam magam egyedül is. Bementem a hatalmas helyi plázába (Bullring), amely nem túlzok, simán vetekedett a budapesti West End méreteivel, mivel legalább 3-4-5 szinten lehetett költeni a pénzt a helyi vásárlóknak. Én bedobtam a helyi Burger Kingben egy menüt (kb. 5-6 font volt), tehát végre egy kis meleg élelem is jutott a feneketlen bendőmbe. Aztán próbaltam megkeresni a csatornákat, amelyeket lengyel vendéglátónk emlegetett. Azt mondta ugyanis, hogy Birminghamben több lagúna van, mint Velencében. Erre már akkor is egy belső felmordulás volt a válaszom, de azért nem adtam fel. A szállásunkon adott prospektusban ugyanis tényleg láttam néhány szép épületet egy folyócska partján, de nem volt már idő megkeresni. Helyette belebotlottam megint abba a zsiliprendszerbe, amely hatalmas toronyházak tövében húzódott. Mellette pár lelkes sportoló futkározott, míg én csak ámulattal néztem a dombos vidéken a kisebb hajók dombon való felemelésére szolgáló szerkezetkomplexumot. Úgy képzeljétek el, mintha sok-sok sorompó lenne egymás után, hogy egy 10-15 méteres hajó beférjen, aztán több lépésben szépen le vagy éppen fel tudjak engedni őket. Nos, ilyen zsilipből legalább 20-25 volt egymás után, tehát ilyen utazásra csak az időmilliomosok nevezhetnek be... A városban még lefotóztam pár érdekesebb köztéri táblát, cinikus választási plakátot és a helyi SyFy csatorna "V" sorozat reklámját is. A szállásra visszatérve három társam már otthon volt és Emanuel nagyon kiüthette magát, mert eléggé zavartan viselkedett. Másnap arra hivatkozott, hogy lebetegedett és a fárasztó utazás miatt nem volt kedve este sem csevegni velünk. Én a helyi szállásunkon lévő gépre letöltöttem a birminghami fotókat, majd rámásoltam Zsagor egyik pendrivejára, majd zuhanyzás után mindenki nyugovóra tért már jóval előttem.

Az első éjszaka borzalmas volt, mivel ebben az ősrégi házban a lábam éppen az ablaknál volt, ahol a klasszikus nyaktiló típusú felfelé tolható ablak volt, ami azonban oly rosszul zárt, hogy gyakorlatilag már-már a szabad ég alatt is aludhattam volna. Szerencsére volt elektromos fűtőtest a helységben, amit felvettem maximumra, majd végiggondolva a nap eseményeit én is elaludtam.

Andrea Bocelli & Sarah Brightman - Time to say goodbye

2010-04-11T11:43:00.005+02:00

Elérkezett a búcsú pillanata.

Andrea Bocelli & Sarah Brightman - Time to say goodbye

Quando sono solo
Sogno all'orizzonte
E mancan le parole
Si lo so che non c'?luce
In una stanza
Quando manca il sole
Se non ci sei tu con me, con me.
Su le finestre
Mostra a tutti il mio cuore
Che hai acceso
Chiudi dentro me
La luce che
Hai incontrato per strada

Time to say goodbye
Paesi che non ho mai
Veduto e vissuto con te
Adesso si li vivro.
Con te partiro
Su navi per mari
Che io lo so
No no non esistono piu
It's time to say goodbye.

Quando sei lontana
Sogno all'orizzonte
E mancan le parole
E io si lo so
Che sei con me con me
Tu mia luna tu sei qui con me
Mio sole tu sei qui con me
Con me con me con me

Time to say goodbye
Paesi che non ho mai
Veduto e vissuto con te
Adesso si li vivro.
Con te partiro
Su navi per mari
Che io lo so
No no non esistono piu
Con te io li rivivro.
Con te partiro
Su navi per mari
Che io lo so
No no non esistono piu
Con te io li rivivro.
Con te partiro
Io con te.

* * *

When I'm alone
I dream on the horizon
And words fail;
Yes, I know there is no light
In a room
Where the sun is not there
If you are not with me.
At the windows
Show everyone my heart
Which you set alight;
Enclose within me
The light you
Encountered on the street.

Time to say goodbye,
To countries I never
Saw and shared with you,
Now, yes, I shall experience them,
I'll go with you
On ships across seas
Which, I know,
No, no, exist no longer;
With you I shall experience them.

When you are far away
I dream on the horizon
And words fail,
And yes, I know
That you are with me;
You, my moon, are here with me,
My sun, you are here with me.
With me, with me, with me,

Time to say goodbye,
To countries I never
Saw and shared with you,
Now, yes, I shall experience them,
I'll go with you
On ships across seas
Which, I know,
No, no, exist no longer;
With you I shall re-experience them.
I'll go with you
On ships across seas
Which, I know,
No, no, exist no longer;
With you I shall re-experience them.
I'll go with you,
I with you.

* * *

Magyar verzió :

Zámbó Jimmy és Miklósa Erika - Miért búcsúznál

Én és az RPSGB tagság

2010-04-01T23:00:00.009+02:00

A blogot alapvetően azért hoztam létre tavaly nyáron, mert akkor már függőben volt a terv, hogy szeretnék Angliában gyógyszerészként dolgozni. Az RPSGB nem más, mint a Royal Pharmaceutical Society of Great Britain, azaz a Nagy Britannia-i Királyi Gyógyszerészeti Társaság, rövidebb címén az angol gyógyszerészkamara. Ennek lettem a tagja, még ha éppen a bolondok napjára is esett és már-már ironikus volt az időpont.

A tagság ugyanis alapvető fontosságú, hogy elinduljalak Angliába, mert ha nem szerepelek az adatbázisukban, akkor kalandom itt véget is ér és nem dolgozhatok. Tegnap végre feltöltöttek az adatbázisba, amit meg is nézhettek erre a linkre kattintva.

A kivándorlásom vagy nevezzük csak simán kinti munkavállalás okairól, a felvételi eljárásról, a lehetséges városokról és a kinti életről majd hosszasan mesélek később a blogban, csak eddig nem akartam semmit sem elkiabálni. Igyekszem a gyógyszerész kollégák számára hasznos információkat is majd megemlíteni, miközben azért a "civil" foglalkozásúakat is elszórakoztatni.

Mivel most az RPSGB tagság valósult meg, így az időrendiséget picit felrúgva ezen regisztráció folyamatának bemutatásával kezdeném a mesélést.

2009. december eleje - megkaptam a második állásajánlatot, amely Fakenhamről szólt. Akkor már eldőlt, hogy szeretnék kimenni, így még az ünnepek előtt gyors ügyintézésbe kezdtem.

2009. december közepe - meglátogattam a korábbi munkáltatóimat, akik írtak nekem munkáltatói igazolásokat, illetve a Belügyminisztériumtól kértem postai úton erkölcsi bizonyítványt. A Városházán is jártam, ahol 2000 forint illetékbélyegért adtak angol nyelvű anyakönyvi kivonatot. Ezután pár hét szünet jött, mert már csak az új évben folytatódott az ügyintézés.

2010. január eleje és közepe - a jelenlegi és az egyik előző főnökömtől kértem referencia levelet, amely abból állt, hogy dicsérniük kellett a munkabírásomat és a szakmai hozzáértésemet. Ez nekem roppant furcsa volt, mert eddigi munkahelyváltásaimnál nem igazán kellett ilyen jellegű öntömjénezés és nem is rajongok azért, ha dicsérgetnek. Nem is értettem, hogy mire is jó ez pontosan, hiszen egy levélben mindenki azt ír, amit akar, de egy munkavállaló értéke nem feltétlenül ebből fog kiderülni. Végül ők szépen átolvasták és elfogadták az együtt megírt leveleket.

Közben el kellett mennem igazolványfotókat is készíteni. Ez sem ment persze egyszerűen, mert törvényszerű volt, hogy az első szérián végül a szemüvegemen tükröződött az egyik lámpa fénye és az RPSGB leírásában pontosan szerepelt, hogy milyen feltételekkel fogadnak el fotókat. Még az is meg volt szakszerűen szabva, hogy ne vágjak arcokat és ne takarjam ki az arcomat semmivel, mintha legalábbis rendőrségi adatbázis számára készülnének. A fotók elkészülte volt a könnyebb dolog, még ha sosem felejtem el, ahogy biciklivel mentem szépen nyakkendőben, ingben és felül öltöny felsőben, mint aki csak félig öltözött ki egy színházi estére. A képek sorsa ugyanis az volt, hogy egy legalább 2 éves ismeretségből származó ismerősöm dedikálja a hátoldalát és írja rá, hogy valóban én szerepelek rajta. Mellékeltek hozzá még egy olyan okmányt is, amelyben bekérték a dedikáló adatait és elérhetőségét. Itt végül elsőnek Pálmát, legjobb barátomat választottam, de aztán hiába ismerjük egymást 17 éve, de kikötés volt az is, hogy lehetőleg gyógyszerészeti pályámmal kapcsolatos emberke legyen az illető. Így fájó szívvel, de kedvenc házi pszichológusomtól autogramjától megváltam és végül második főnökömet kértem fel a harci feladatra.

Aztán még az EEKH számára is kellett eljárási díjat (kb. 2*18375 = 36750 Ft) fizetni, hogy elküldjék a következő két nyomtatványt:
- Certificate of Good Standing (Jó hírnevet tanúsító hatósági bizonyítvány)
- Certificate (Hatósági tanúsítvány)
A második elvileg a konformitást igazoló papír, de aztán később csak ilyen egyszerű nevet kapott az EEKH-tól. De ne ugorjunk előre, mert mivel Nyíregyházán élek, így nem röppenhettem be 10 ezer forintos vonatjeggyel minden nap Budapestre. A banki átutalást választottam, ami egy szokásostól eltérő formanyomtatvány kitöltésével folytatódott, mivel angol számlára ment az összeg. Másnap vissza kellett mennem és hivatalos banki igazolást is kérni az Erste Banktól, hogy tényleg elküldték a pénzt.

A banki megpróbáltatások nem értek ennyivel véget, mivel az RPSGB egy csinos jelentkezési díjat (application fee) is kért (kb. 102 font, azaz durván 31000 forint). Hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, nem lehetett közvetlenül utalni és csekken sem befizetni. Éppen ezért ezt csak úgy tudtuk megoldani, hogy az A-Team birminghami irodájának utaltam a pénzt, akik utána csekkszelvényt már tudtak benyújtani a kamara felé.

S volt még egy, ha jól számolom ötödik műsorszám is, amely az orvosi igazolás volt angolul, hogy nincsen semmi munkát akadályozó bajom és mehetek ki mérget keverni. Decemberben már jártam a doktornőmnél és elkövettük azt a hibát, hogy akkor ráírtuk a dátumot a lapomra, mert később derült ki, hogy az összes okmányon ennek egyeznie kell. Ezért most szépen megint felkerestem és készségesen kitöltött mindent újból.

2009. január 28. - elutaztam Budapestre az A-Team Hungary már jól ismert irodájába. Ott az egyik kedves alkalmazott, Andi segített, hogy hová is menjek tovább a fővárosban. Az angol kamara ugyanis bekért még pár okmányt, ami egész pontosan abból állt hogy le kellett az "orvos" szó miatt fordíttatnom a korábban említett egészségügyi igazolásomat. Ugyanígy járt a Debrecenben kapott diplomám angol nyelvű fordítása is, mivel ott is a pecsétet szakfordító irodával kellett lefordíttatni. Szerencsére a többnyelvű anyakönyvi kivonattal jól jártam, mert abba már nem tudtak belekötni, így azt elfogadták. Emellett még fordíttatnom kellett az EEKH - Elektromos Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal által éppen ősszel újabb 5 évre meghosszabbított működési engedélyemet igazoló kártyám két oldalát is, így végül a négy oldal együtt került 10 ezer forintba. A fordítást így is pár nappal későbbre vállalták el.

Aznap még közjegyzőnél is jártam, mivel az útlevelemről, a működési engedélyemről és a diplomámról angol nyelven is kértek igazolást. A négy oldal itt végül csak kb. 4400 forintba került. Kicsit ugyan zokon vettem, hogy nem vállalták ott élőben, és ezeket ott kellett hagynom eredetiben, mert nem szívesen adtam ki a kezem közül a dokumentumokat. Ezeket később a korábban említett ügyintéző hölgy adta vissza, amikor február 7.-én megint Budapestre mentem, hogy a csillagkapus fórumtalálkozón részt vegyek.

Az ügyintézés rám eső része tehát itt egyelőre lezajlott. Andi elküldte a papírjaimat az EEKH felé. Itt meg tudjátok nézni pdf formátumban, hogy tulajdonképpen mit is kértek be. Elvileg az ő részükről már mindent adott volt és mivel én három évnél korábban végeztem, ezért kellett a jó hírnevet és a szerzett jogot ennyi papírral igazolnom. A fordítások és a közjegyzés után pedig elvileg az RPSGB számára is minden okmányom készen állt, de a biztonság kedvéért még az A-Team angliai és romániai munkatársai is átnézték a papírokat, nehogy akár egy vessző hiba is legyen. Engem így is már megkavart, hogy akkor ékezettel vagy ékezet nélkül töltsem ki a nevem vagy éppen hogyan is írjam alá. A "dr." cím meg eleve nem is használható kint, de azon annyira nem is keseregtem.

2010. február 5. - írtam egy szívhez szóló emailt az EEKH számára, hogy beérkeztek-e az okmányok. Meglepő módon már fél vagy egy órán belül válaszoltak emailben és közölték, hogy ugyan befutott február 2.-án a csomag, de 22 nap az eljárási idő, amit majdnem az utolsó napig várva ki is töltöttek. Ez perdöntő volt a folyamat időbeli lefutását nézve, mivel az RPSGB az EEKH-ra várt.

2010. február 28. - majdnem a névnapomon kaptam egy ajánlott csomagot az EEKH-tól, amiben benne lapult 2 angol és 2 magyar nyelvű lepecsételt igazolás. Értelemszerűen felrémlett bennem, hogy bár csatoltam a kérvényt nekik, hogy ezeket a dokumentumokat eredetiben küldjék el közvetlenül az RPSGB-nek, valahogy mégis nálam kötöttek ki. A dátum alapján február 23.-án voltak kiállítva. Mondanom sem kell, hogy írtam egy levelet nekik, amiben rákérdeztem, hogy akkor most merre is tartanak az igazolások, erre közölték, hogy ők eleve emailben adták fel nekik. Mit ne mondjak, ez azért szíven ütött ennyi pénzért és sosem derült ki, hogy akkor most előzetes email után valóban elküldték-e nekik postai úton is vagy sem.

Ezután újabb várakozás következett, miközben nekem fel kellett mondanom a munkahelyemet április elsejével, mert nem igazán volt rá lehetőség, hogy csonka hónapban is esetleg dolgozhassak. Így szép lassan azért elkezdtem morogni, mert nem akartam két szék közzé esni, hogy itt már felmondok, ott meg még nem él a munkaviszonyom. A tanúsítványoknak, illetve az A-Teamnél lévő papírjaimnak és a csekkszelvénynek ugyanis egyszerre kellett volna befutnia úgy, hogy közben még egyik se legyen 3 hónapnál régebbi.

2010. március 11. - a kamara megerősíti, hogy megkaptam mindent és most kezdődik el a tényleges felvételi folyamat. Az előbbi aggodalmam csak tovább fokozódott.

2010. március 24. - csütörtök délután jött egy újabb email, amiben közölték, hogy a jelentkezésem lezárult és most már a regisztráció következik. Ehhez megint ki kellett tölteni pár nyomtatványt, amelyben többek között személyes adatokra kérdeztek rá megint. Volt benne egy önkéntesen kitölthető kérdőív arról, hogy milyen rasszba tartozom és mi a vallásom. A lényeg azonban a 202 fontnyi (60000 forint) regisztrációs díj (registration fee) befizetése volt. A korábbi bónuszkör helyett itt megint mást találtak ki, mert a kártyaszámomat kellett megadnom egy újabb formanyomtatványon, amiben hozzájárulok, hogy levegyék a pénzt, mintha online vásároltam volna az Amazonnál.

2010. március 25. - péntek délben feladtam a levelet mindennel megfejelve (légi posta, ajánlott, térti vevényes).

2010. március 30. - újabb email, hogy a regisztrációm is kész és 10 munkanapon belül iktatnak.

2010. április 1. - meglepő módon az előbbi már másnapra meg is történt és kamarai tag lettem hivatalosan is.

Teljes jogú tag majd akkor leszek, ha letettem a három hónapos próbaidő végén lévő záróvizsgát, mert utána már magamtól is expediálhatok. A városom helyett is valamiért a lakcímemet tették ki a honlapra, de ezt majd úgyis módosítom majd, ha beálltam. A lényeg úgy is az, hogy mivel RPSGB tag lettem, így akár másnaptól már lehetne dolgozni.

Ezzel zárult végül ez a hosszadalmas procedúra és én boldogan osztottam meg ismerőseimmel is a hírt, még ha ők nem is tudhatták, hogy milyen hosszú utat jártam be eddig. Mellette még most zajlik az "angol bankszámla projekt" is, de arról majd egy külön bejegyzésben értekezem.

Nancy Ajram - Marathon

2010-04-01T19:10:00.008+02:00

Hosszas keresés után végre megtaláltam ezt a számot!
A történet úgy kezdődik, hogy a tavalyi egyiptomi nyaralás előtt jártam párszor az Index Hurghada fórumában, hogy a szállodákról és az országról tájékozódjak. Az utazás előtti lelkesedésem odáig fajult, hogy elhatároztam, hogy pár szót vagy legalább a betűket megtanulom arabul. Az egyik felhasználó nagyon lelkes volt a nílusi hajóút kapcsán és küldött nekem pár arab zenét, úti szótárt és nyomtatható egyiptomi térképeket. Még nem is láttam ilyen önzetlen segítséget a neten egy idegentől és jól esett a kedvessége.

Az elküldött fileok között volt Nancy Ajram száma is, amelyből akkor és most se értenék egy árva szót se, ha nem lelem meg most feliratozva a YouTubeon. A szám a maratonfutásról és a szerelemről szól röviden, de maga a dal úgy megmaradt bennem, hogy többször meghallgattam egymás után akkor ősszel és most is. Azóta kiderült, hogy Nancy Ajram libanoni, de szép sikereket ért el az egyiptomi fiatalok körében is. Ez a pörgős száma valószínűleg mindig egyiptomi utazásomat fogja eszembe juttatni. Remélem tetszeni fogtok nektek annak ellenére is, hogy természetesen a hölgy arabul énekel a társaival (Yuri Marqadi, Dina Hayek, Haifaa Wahby és Joe Ashqar) együtt.

Itt van a latin betűkkel leírt szövegkönyv:

elhagni elhagni
rah tesbagni
lagini belagik
men houn lahouni
shrik enta shrik
bel beit ma bkhalik
gom ehagni we sbagni
bel marathon
sghir wala kbir ma trah ma betkoun
a tebea asir andek marathon
helwi el haraki fiha baraki
gom elhagni rah tesbagni
afen shababek
law farah be dwabek
betol btethalek
wel roh btetjalah
kel denie kela
betnadilek yalllaaa

Ez pedig már egy még gyorsabb feldolgozás, amit picit áthangszereltek:

Nancy Ajram hivatalos oldala
Nancy Ajram a magyar wikipedián

Súlytalanság sújthatna

2010-03-16T23:21:00.011+01:00

Mostanában egyre több flash játék használ olyan fizikai modellt, amely képes gravitációt és síkidomok egymáson, illetve felületeken való elcsúszását és súrlódását is reálisan modellezni.

Itt van pár kedvencem, amelyet az Abydos Gaten is megosztottam az ismerőseimmel:
Perfect Balance
Super Stacker 1
Super Stacker 2
A feladat itt az lenne, hogy minden elemet elhelyezzünk úgy, hogy ne dőljön le, amíg az óra számol. Ilyen egyszerű... Kezdetben.

Circles and Squares
Köröket és négyzeteket tudunk a pályán úgy terelni egy megadott helyre, hogy a méretűket és formájukat is változtathatjuk, miközben még a teret forgatva magát a gravitációt is befolyásolhatjuk. A pirosakat viszont ki kell lökni a játéktérből és ettől lesz igazi kihívás minden logikai játékot kedvelő számára. Szépen nehezedik, bár itt-ott voltak eléggé próba szerencse alapon megoldható feladatok is.

Játék határok nélkül - Jeux Sans Frontières

2010-03-13T20:34:00.010+01:00

A kilencvenes évek másik kedvenc vetélkedője a Fort Boyard mellett számomra a Játék határok nélkül volt.

A Játék határok nélkül egy évtizedek óta futó műsorszéria volt, amelyben a magyarok 1993-1998 között vettek részt. Általában közszolgálati tévék finanszírozták a produkciót és a változó összetételű évadokban az éppen résztvevő országok egy-egy város csapatával képviseltették magukat. A műsorokban minden ország bemutatkozott egy rövid filmmel, így olyan volt, mintha egy turisztikai műsort összekötöttek volna egy kis bolondozással.

A nemzetközi játékban elsősorban a békehangulat ragadott meg, hogy a különböző nemzetek fiai és lányai így együtt tudnak mókázni. Talán ez fejezné ki legjobban az Európai Unió egységét. A színes jelmezek miatt úgy tűnt, mintha egy nagy vidám karnevált néztünk volna. A bohókás, teljesen komolytalan feladatok ugyanis többnyire csak ügyességiek voltak, ezért tőlünk általában testnevelésszakos fiatalokat vagy sportolókat küldtek játszani. A Magyar Televíziót a helyszínen Geszler Dorottya, majd később Borbás Mária képviselte, akiket remekül kiegészített Gundel Takács Gábor ironikus megjegyzései, amikor egymást kellett a játékosoknak akadályozni vagy éppen a pontduplázó jokert valaki nem jókor használta fel (pl. görögök). Néha ahhoz is fűzött kommentárokat, hogy a szomszédos közvetítő állásban ordibáló olasz kollégái mennyire mély beleéléssel dolgoztak. Egyszerűen lehetett érezni, hogy ő is élvezi az események közvetítését. Nálunk ugyan csak pár évig ment a móka, de nyaranként kötelező program volt a számomra. Jó volt mindig viszontlátni a francia főbírót, illetve egy idő után a többi ország tévés embereit is. Mintha az is rémlene, hogy párszor nekik is játszaniuk kellett, de ebben annyira nem vagyok biztos.

Aztán a produkció egyik évről a másikra eltűnt, amit nagyon hiányolok. A gyártási költségek emelkedtek, mert egy-egy epizódot mindig máshol forgattak. Emlékszem, hogy a hazai kecskeméti és pécsi adásra. Aztán szóba került, hogy több adást ugyanott vennének fel, hogy ne kelljen ekkora stábot utaztatni. A magyar részről egy idő után ugyanazok a városok léptek fel, mert nem sok önkormányzat tudta bevállalni a költségeket.

Később hallottam, hogy a nézők petíciót indítottak a műsor felélesztésére, de ebből 2010-re se lett még semmi sem.

A YouTubeon néhány adás szinte végig megtekinthető. Itt egy kis ízelítő:

Kit itt belépsz, hagyd itt minden recepted!

2010-03-12T22:32:00.010+01:00

Pár alapvető viselkedésnormát érintő gondolat eszembe jutott, hogy hogyan tehetnénk hatékonyabbá a gyógyszerész-beteg kapcsolatot.

Nem kezdenék el túlságosan hosszasan kirohanni a mai vásárlói morál negatív változásának ócsárló irányába, mert mi is csak emberek vagyunk a táraasztal mögött, így csak pár olyan dolgot említenék meg címszavakban, amit én magam is elvárnék másoktól, ha bemegyek egy üzletbe vagy egy másik patikába.

Kezdjük ott, hogy ha megérkezem, akkor megnézem, hogy egyáltalán nyitva van-e az adott intézmény, jelen esetben a példánknál maradva, a patika. Tehát teljesen felesleges letépni a kilincset, rángatni a zárat, ha nincs a nyitva tábla kitéve vagy nincs semmi mozgás bent. Ha pedig elfelejtették megfordítani, akkor meg lehet kopogni vagy csengetni. Ugyanígy nem kellene neki menni a bejárati ajtónak a babakocsival és megvárnám, amíg a fotocellás ajtó kinyílik vagy az álmos gyógyszerész éjjeli ügyeletben kibotorkál az elektromos zárat megnyomni. Ez sajnos nem mindenkinek egyértelmű és volt szerencsém pár koppanást látni.

Miután sikeresen bejutottam a patikába, akkor mindkét félnek illene köszönni. Tisztában vagyok vele, hogy erről önmagában regényt lehetne írni, hogy kinek hogy mikor milyen stílusban kellene ezt megtennie kortól és nemtől függően, de a lényeg, hogy ha bemegyek valahová és rám köszönnek, akkor vissza szoktam köszönni, mert ezt evidensnek tartom.

Ha már a patikában sorba állok, akkor megtisztelném a másikat azzal, hogy kikapcsolom a telefonomat vagy fel sem veszem addig, amíg éppen velem foglalkoznak. Tudom, hogy ez is rohanó világunkban már túlzott kérés, hiszen mindenkinek szíve-joga bárhol cseverészni, de ha közben feltartja a sort vagy nem tudok visszakérdezni az adagolás miatt, akkor áll az egész gyógyszerkiadói munkafolyamat.

A mással való telefonálás mellett a kedvencem, amikor a kedves látogató bevágja a recepteket, majd kifordul, hogy ő most nem várja ki a sort, mert előtte elmegy a boltba is még. Aztán amikor visszatér, akkor csodálkozik, hogy nincs beütve, csak összekészítve, hiszen honnan is tudhatnánk, hogy most készpénzzel vagy bankkártyával óhajt vásárolni? Az olyan extra kívánságról már nem is kellene beszélni, hogy legyen mindenkinél TAJ kártya vagy legalább felírt változata, hogy ha mégis elírta a doki a vényen, akkor lehessen javítani, mert végső soron a beteg akar támogatást igényelni.

Az első négy pont általában még így se teljesül, mert amikor bejönnek az "itt mit kapok?" vagy "itt milyen kedvezményt adnak?" kérdéssel, akkor elég gyakran önmaguktól is kifordulnak köszönés nélkül. Ilyen esetekben eleve szó nincs kialakult hűségről vagy szimpátiáról, mert csak a pénz beszél. Az egész kedvezmény adás eléggé elharapódzott az utóbbi években. Nem sajnálom én senkitől sem, de azon senki nem gondolkodik el, hogy minden szatyor, újság, akármilyen szétosztott apróság pénzbe kerül. Manapság mindenkinek jár minden a "kiszolgálhattok" mentalitás tükrében, aztán az senkit sem hat meg, hogy tudja azt az adott patika kitermelni, mert úgyis az a tévképzet el az emberekben, hogy mindenki milliomos és a gyógyszerek teljes ára után nyerészkednek a patikusok. Fogalmuk sincs, hogy bizonyos értékhatár fölött is ugyanannyi a haszon, mintha 10x drágább értékű gyógyszert váltana ki az illető.

Általában itt lyukadunk ki oda, hogy az adott gyógyszer nincsen készleten. Tudom, hogy ciki, hogy nem tartunk mindenből legalább egy tucattal több milliós összértékben, de készletérték és forgási sebesség is van a világon. Manapság egy nap kétszer is szállítanak már a nagykereskedők, így ha valaki nem éppen péntek délután váltja ki a több hete felírt létfontosságú orvosságát, akkor aznap vagy másnap reggel meg is érkezik pár órán belül. Régen hol volt ilyen? Néha eltűnődök, hogy vajon ezt miért nem lehet megérteni? Miért kellene több tízezres vagy olykor százezres gyógyszert készletben tartani, ha korábban senkinek nem írták fel? Vagy ha fel is írták, akkor is előfordul, hogy éppen eladtuk, hiánycikk ellátási gondok miatt vagy a doktor a szokásos adag dupláját vagy tripláját írta fel több hónapi szükségletként, tehát eleve esélytelen, hogy az adott patika minden lehetőségre fel tudjon készülni.

Ugyanígy meg kell említeni a helyettesíthetőséget, aminél a beteg görcsösen az orvosnak jobban hisz, mint a gyógyszerészének, mintha mi direkt akarnánk a drágát rátukmálni a páciensre vagy rosszat akarnánk neki. Ez akár a bizalmi válság jele is lehet, aminek legyőzése érdekében küzdeni kell és kommunikációs tréningeken fejlődni. A legtöbben magával a kifejezéssel nincsenek tisztában, mert nem értik, hogy nem más hatóanyagot javaslunk nekik. Én sem rajongok érte, hogy adott hatóanyagból kihoznak 5-10 ugyanolyan hatóanyag tartalmú helyettesítő gyógyszert, de ha sikerül leszorítani az árat a gyárak közti verseny miatt, akkor elvileg a beteg és vele az állam is nyert. Az már senkit nem érdekel, hogy a patika árrése ezzel együtt tovább szűkül, miközben évente bérfejlesztést és növekvő rezsit is kell fizetnie.

Aztán ott vannak még a készítendő gyógyszerek, amelyek közül a legnépszerűbbekből a legtöbb patika azért előre is szokott bekészíteni. Aztán ha még sincs készen, akkor a betegek egy része morog, holott egyedi összetételnél szintén esélytelen, hogy éppen legyen készen egy kenőcs, kúp vagy oldat. Ha sikerül rávenni, hogy hagyja ott a vényét, akkor az a furcsa szituáció is elő szokott fordulni, hogy megszabják, hogy mennyi időt kaphatunk az elkészítésére (ld. boltba átugrásra szánt negyedóra). Az senkit nem zavar, hogy szombat van esetleg, hogy kevesebb létszámon vagyunk, hogy napokkal ezelőtt felírták, ha egyszer ő most ért rá ezt beadni. Az ilyen vásárlókat igyekszünk finoman erről leszoktatni, de az is előfordult már, hogy gyakorlatilag megzsaroltak minket, hogy ha nem csináljuk meg ott és azonnal, akkor elviszi a többi vényét is. Erre mit lehet mondani?

Amikor pedig már látszólag mindenen túl lennénk, akkor néha előjön a szatyor kérdés is. Miért nem lehet hozni egyet, ha tudom, hogy öt tápszert fogok kiváltani? Próbáltam betegként gondolkodni és az is igaz, hogy ha x ezer forintot kifizet, akkor miért ne férhetne bele egy tíz-húsz forintos szatyor (halkan jegyezném meg, hogy a környezetvédelmi díj kb. a 80%-t teszi ki), de valójában az elkérésének is rengeteg előadási módja van. Mert ha nagy ritkán elfelejteném a vásárolt termékeket beletenni nekik és kedvesen megkér a beteg, akkor rögtön nyúlok én is érte és adom szívesen, de ha egy doboz gyógyszernek flegmán követel, akkor azért az rosszul esik. Más üzletekben még ennyit sem adnak ingyen.

A végére marad a korábban említett kedvezmény és ajándék téma is. Régebben adhattunk a vények után receptenkénti kedvezményt, amit azonban januártól betiltottak egy december végi kormányrendelettel, mivel tilos eladásösztönzést végezni a patikában. Az újsághirdetések és szórólapok is azok lesznek akkor mostantól a nagy liberalizmusban? Mások ezt simán úgy játszik ki, hogy nem a támogatott vényes gyógyszerek után fizetett összegből, hanem a pluszban vett gyógytermék árából adnak kedvezményt vagy ajándékutalványt adnak. A köztes megoldás talán még a hűségkártya program, amivel mindenki jól jár, de okulásként itt olvasható egy extrém eset is ízelítőül. A néni éppen kiváltotta ingyen a pontjaiért a katalógusból kiválasztott termékeket:

- Ajándékot nem is kapok?
- De hát most tetszett kiváltani a pontokért a törölközőt és a C-vitamint.
- Azok a pontjaim, nem az ajándékok...

Szóval itt tartunk most, hogy a betegek azt látják, hogy mindenhol nyílnak a már nem is gyógyszerészek kezében lévő patikák és maximálisan vissza is élnek az erősödő piaci versennyel. Ha emelkednek a gyógyszerek árai, akkor nem azt látják a médiának köszönhetően, hogy a kormány levette vagy csökkentette a támogatást, hanem hogy a gazdag gyógyszerészek nyerészkedni akarnak rajtuk még jobban. Nyilván szakmán belül itt is vannak fekete bárányok, de a többség próbálja a vállalkozását évek óta egyre csökkenő nyereség ellenére becsületesen, hivatástudattal működtetni, miközben egyetlen más szakmát nem köt annyi rendelet és szabály, mint éppen a gyógyszerészetet. Tehát amíg egy virágárus, pék vagy akármilyen más szolgáltató szabadon emelheti az árakat, addig nálunk eleve több millió forintot kell a készletbe beinvesztálni, ami csak pörög, de soha nem lesz kivehető. A fix támogatás miatt kötöttek a lehetőségek, amelyből fakadó bevételek ráadásul még fokozatosan csökkentek is a gyógyszerár-árrés összefüggés miatt, így a patikák próbálnak a vény nélküli gyógyszerekből és a gyógytermékekből kompenzálni. Aztán amikor szóvá teszik az emberek, hogy bezzeg az XYZ hipermarket vagy drogéria olcsóbban árulja a sampont vagy hajerősítő vitamint, akkor azon nem gondolkodnak el, hogy ott mások a beszállítók és az anyagi dimenziók. Egy multi megvehet több ezer darabot, míg egy vidéki patikus nem, hogy még igazán kedvező áron is tudja adni. A pénz azonban mindenkinek pénz, és nem feltétlenül mérlegeli, hogy érdemes-e átmenni a város másik végébe akármilyen kedvezményért ilyen benzinárak mellett. Az ilyen kellemetlen tendenciák csökkentik az emberekbe, az ország és a szakma jövőjébe vetett hitemet.

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke

2010-03-12T20:32:00.003+01:00

Véletlenül botlottam ebbe a versbe és bár rákeresve úgy tűnik, hogy sokan közölték már, egy kis ismétlés sosem árt.

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke
(Firenze 1984. X. 12. )

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér ...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!

Fort Boyard - Az erőd

2010-03-09T21:41:00.015+01:00

Minden idők legjobb és leglátványosabb vetélkedőjét a francia TV5-n láttam sok-sok évvel ezelőtt.

Stílusosabb lesz, ha magával a főcímmel kezdjük az erőd felderítését!

Imádom ezt a dobolást, ahogy elindulnak a gumicsónakkal a kis szigeten álló börtönerőd felé. Az épület történelméről itt olvashattok bővebben. A lényeg, hogy régen egy tenger által körülölelt börtön volt, amelyet 1990 óta egy népszerű televíziós vetélkedő, a "Fort Boyard" forgatására használnak. A feladat abból áll, hogy különböző kamrákba kell bemenni, ahol ügyességi vagy logikai feladatokat kell megoldani, majd 7 kulcs megszerzése után a második fázisban már a végső megoldáshoz vezető kulcsszavakat nyerhetnek a játékosok, hogy aztán a kb. 80 perc játékidő letelte után a megoldás betűire ráállva (ld. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag) végül az aranyat is megszerezzék a kapu leereszkedése előtt.

Látszólag tehát ennyi a feladat, de közben a feladványok is sokat módosultak, mert voltak túl könnyűek és túlságosan is nehezek. Ezeknek a listáját talán most nem sorolnám fel, mert a kiváló angol és francia oldalon el tudjátok érni ezeket. Itthon csak egy évad készült belőle a TV2 gondozásában 2000-ben, de a formátum rajtunk kívül sok helyen szintén csak egy évet élt meg, de a franciáknál a lelkesedés töretlen. Náluk vannak különkiadások gyerekekkel, illetve hírességekkel (pl. Eva Longoria) és sportolókkal. A nehézségi szint miatt nem is csodálkozom ezen, mert egy-két erőgyakorlat még edzett embereken is kifogott.

Pedig a megvalósítás minden téren nagyon pazar és látszik, hogy bejáratott, hogy mit hogyan milyen szögből érdemes mutatni a nézőknek. Párszor csináltak éjszakai adást is a sorozatból, amikor fáklyák világítanak meg mindent. Hihetetlen!

Minden egyes kamrához tartozik egy kék folyadékóra, amelyet belépés előtt megfordítanak. Ennyi idő áll rendelkezésre a feladat elvégzésére. Néha vannak nagyon kegyetlen egyirányú játékok (pl. hozzá bilincselik egy csőhöz a játékost, akinek végig kell menni egy akadályokkal teli pályán vagy vasrács lezárja a kivezető ajtót), ahol hiába dörömbölnek lelkesen sürgető kiáltással a kontroll monitorokon mindent látó társak, a játékos akkor sem tud kimenni, ha akarna. Ilyenkor bezárják a cellába és kiesik a játékból, ahol a börtönbe kerül. Ebben az esetben a játék megy tovább, de közben bevágják, hogy az erőd egyik nagy melák karaktere elviszi egy cellába.

Nagyon ritkán az is előfordul, hogy több játékosnak egyszerre kell bemennie és egymást segítve kell megoldani feladatokat. Ha hibáznak, akkor akár mindenki kieshet. Valamelyik játékban volt is arra példa, hogy a 6 fős csapatból csak kettő maradt már a végjátékra.

Néha a ősz szakálló varázsló féleség (a mi verziónkban Bárdy György egy csöppet őrült kalózt alakított) felhívja a világítótoronyba az egyik játékost, akinek egy találós kérdést kell megválaszolnia vagy pedig hanyag eleganciával kidobja a kulcsot az ablakon bele a tengerbe, amihez egy búvár már előre bekészült és alulról veszi a csobbanást. Régebben ilyenkor egy másik játékosnak bele kellett ugrani a hideg tengerbe, hogy a kis bójával ellátott kulcsot felvigye egy kötélhágcsón. A későbbi változatban mintha ez a fázis már kimaradt volna.

Ha összejött a 7 kulcs, akkor a kincseskamrához mennek és berakják a zárakba, majd utána jönnek a kulcsszavak gyűjtése. Általában a műsoridő kétharmada ilyenkor már letelt és nagyjából 2-5 szó megtalálására van lehetőség. Ezek a kihívások már nem a cellákban, hanem technikai eszközök igénybevételével az udvarokban vagy a börtön külső részén zajlanak (pl. le kell ugrani a mélybe gumikötéllel, kimászni a párkányra, bemenni a kígyók vagy pókok közzé stb.) A játékosokra persze figyelnek, hogy ne essen bajuk. Ha az idő elfogy, akkor a szót rejtő pergamen el szokott égni egy kis füst kíséretében.

Később behozták a Tanácsot. Gyakorlatilag egyesével behívták a játékosokat az oroszlánfejet viselő próbamesterek elé és mindenki kapott egy-egy feladatot (pl. szeg beverése felváltva, 21 francia kártyával, színes golyók sorrendje emlékezetből). Ilyenkor hol a végső mérlegelésnél felhasználható bónusz érméket vagy extra kincskamra időt vagy a kútból lezúduló pénzeknél kisebb ládák vagy zacskók kinyitásához szükséges apró kulcsokat kapnak a játékosok.

Aztán amikor a gong letelik, akkor összegyűlnek a játékosok a kamra előtt. Néha itt ugyan a show kiesik a valós időből, mert a gong után már általában már a 4 perces fosztogatásra használt idő kezd el fogyni. Felindra elküldi az eddig mutogatott tigriseket pihenni, így elvileg szabad az út, mert a kapu magától kinyílik a korábban összegyűjtött kulcsok miatt. Ám ekkor ki kell találni a kulcsszavakból a végső megoldást vagy pedig játékosokat kell feláldozni. Ez azért nem ilyen kegyetlen, mert arról van szó, hogy van négy oroszlánszobor a kapunál, amibe ha belenyúlnak, akkor kapnak egy-egy megoldáshoz vezető újabb szót, de az illető kezére rázáródik a bilincs és így ő már nem mehet be. Később ezt úgy változtatták meg, hogy be kell nyúlni egy üreges műanyag eszközbe, amiből ugyan ki lehet venni a kulcsszót, de a játékos mindkét keze beleszorul, így nem tud markolni és ezáltal segíteni semmit sem.

A végjáték ugyanis arról szólna, hogy bemennek a középen lévő betűket rejtő udvarba, miután a nagymacskák lepihentek. Rá kell állni a megoldásra vagy ha hosszabb szó, akkor ágyúgolyóval kipótolni, majd az idomár lány elfordítja a tigris fejet. Láttam régebben egy nemzetközi mixet, ahol mutatják, hogy a padlón a betűkészlet persze cserélhető cirill és kalligrafikus arab jelekre a játékosok nemzetiségének megfelelően. A lényeg, hogy mindenki izgatott és egy haláli jó nyikorgó hangot játszik be a forgató csoport. Egyesével mutatják az izguló játékosokat eközben, akik arra várnak, hogy vajon a középen lévő kút tetejéből elkezd-e hullani a sok aranytallér. Néha ugyan hibáznak a csapatok és akkor rögtön elkezd lezáródni a kapu, de a többség azért sikerrel jár. Ez is trükkösen van megcsinálva, mert alig lehet benyúlni értük és mivel fogytán van az idő, így a lányokat ölükbe szokták kapni a legények és abba dobálják az érméket, hogy minél többet ki tudjanak vinni. Mostanában apró kulcsok is vannak a pénzérmék alatt, amivel kint további ládákat lehet kinyitni plusz pénzért. Aztán az ajtó elkezd leereszkedni és a tigrisek újból elfoglalják az udvart. Itt is történt egy kis módosítás, mert régebben totál leereszkedett a rács, de egyszer valaki nem tudott már kibújni alatta, így később ezt a hatáselemet mellőzték. Kint elengedik a fogságban lévő társakat és lemérik a tallérok súlyát, amit átkonvertálnak a csapat nyereményének, amelyet 1993 óta jótékony célra ajánlanak fel a franciák.

Az epilógusban pedig a férfi játékmester felmegy a varázslóhoz a toronyba, ahol megbeszélik a csapatot, akik a nyereménnyel elhajózva maguk mögött hagyják a Fort Boyardot.

Ideális esetben tehát így zajlik a játék, amit én az első parabolaantennánk megvétele óta véletlenszerűen csíptem csak el. Sosem felejtem el, hogy bár sosem tanultam franciául, de ez a műsor olyan látványos és profin szerkesztett, hogy még így is képes voltam nézni. Amikor 1993-ban Párizsban jártunk, akkor is a Forma 1 hotelben éppen ez ment véletlenül a tévében. Nyáron a bátyámmal is néha azt játszottuk, hogy biciklis feladatok végzése közben kulcsokat kellett szerezni nyárfákra felakasztva, mert annyira megmozgatta a fantáziám. Párszor azt kívántam, hogy bár nekünk lennének ilyen kastélyaink, ahol ilyen jópofa játékokat lehetne nemzetközi porondon eladni.

A hangulatból fakadó lelkesedésem most sem múlt el, mert ha véletlenül belekapcsolok, akkor megnézem, de szerencsére az interneten is fent van egy csomó próba (ld. Fortkinglee videói). Érdemes belenézni ezekbe nyelvismeret nélkül is, mert nagyon szórakoztató lesz még így is.

Néhány sör reklám

2010-03-07T18:08:00.010+01:00

Miután a múltkor a kóla világban kalandoztunk, itt az idő egy kis sör ivásra!

Nem igazán élek a folyékony kenyérrel sem, így joggal kérdezhetitek, hogy mégis akkor minek akarom reklámozni? Ez a két hazafiasabb jellegű Soproni reklám levett a lábamról, mert több hazaszeretet tud átadni, mint gondolnánk:

Radnóti Miklós : Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

* * *

A második reklám Magyar Baromfi Terméktanács által készített változata:

Török kezdőknek - Türkisch für Anfänger

2010-02-14T22:03:00.011+01:00

Két éve Törökországban jártam és azóta amikor egy-egy hírben említik a törököket, akkor azokat általában elolvasom. Így lyukadtam ki a Duna TV egyik sorozatajánlójához is, amely a "Török kezdőknek" címet viseli.

A stílus gyakorlatilag egy tinédzser lány bűbájos kommentárjaival megspékelt török-német vegyes családról szóló sitcom. Itt-ott merészen szókimondó és bár többször átlépnek fontos határokat etnikai és vallási kérdésekben, de végül mégsem lesznek bántóak a párbeszédek, mert szerethetőek a karakterek. Tegnap felfedeztem, hogy egy jótét lélek (erika80) feltette az első két évad összes részét magyar szinkronnal. Meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt, amit jól bizonyít, hogy képes voltam 5 órán át egy maraton keretében nézni.

Itt van az első epizód ízelítőül három szeletbe vágva, amikbe érdemes belekukkantani, mert az elsők talán a legszórakoztatóbbak, míg utána egy kicsit már-már csöpögőssé válik a szerelmi szálaktól.

1. rész : Ez az a rész, amelyben elveszítem a szabadságomat

További részek

Roly Poly flash játékok

2010-02-14T21:47:00.005+01:00

Az utóbbi napokban ezzel a flash játékkal játszottam talán a legtöbbet.
Az enyhén szadista cél elég egyértelmű, mert a gonosz kis korong Roly Polykat kell humánus módon másvilágra segíteni. Az eutanáziához egy szép nagy ágyú és pár időzített bomba áll rendelkezésünkre. A profik minimális lövésszámáról több videót is találhattok a YouTubeon, de talán nem érdemes előre lelőni a megoldást. A játék meglepően jó fizikai modellel rendelkezik, mivel az ellenfelek és a különböző tárgyak is képesek elcsúszni életszerűen egymáson. Jó szórakozást!

Roly Poly Eliminator

Roly Poly Cannon 1

Roly Poly Cannon 2

* * *

Néhány kóla reklám

2010-02-11T09:42:00.007+01:00

Egy ismerősöm csak lónyálként hivatkozott ezekre a savas lötyikre, de néha az íze miatt én is csatlakozom a fogyasztói társadalomhoz.
Itt van pár kedvenc reklámom a múltból, amikor a Coca-Cola és a Pepsi látványosan összecsapott egymással:

A jegesmedvéseket is mindig imádtam:

Itt van pár "történelmi" ihletésű:

A végére hagytam a durvábbakat:

2010 köszöntő

2010-01-08T11:43:00.002+01:00

Adjon az új év,
amit a régi nem adott:
nevető örömet, édes bánatot;
adjon az is, aki még nem adott,
hidegben meleget, melegben árnyékot;
kálváriánkban könnyű keresztet,
szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
ha száraz a mezsgye adjon az ég
bőséges esőt, de ne legyen jég;
fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
gazdaszívekben ébresszenek reményt;
minden haragos béküljön jóra,
kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
adjon az Isten mindig jó napot,
templomainkban áldásos papot;
ültessenek a kertbe legalább egyet,
teremjenek fáink roskadva meggyet;
búzatáblákba kevesebb egeret,
adjon az Isten puha kenyeret;
adjon nekünk, ha nem is kérünk,
boldog szerelmet, ameddig élünk.

Ezt a szép köszöntőt az Egészség Természetbarát Egyesülettől kaptam levélben és több blogban is láttam már, ahogy rákerestem. Mit is mondhatnék még? Kívánom, hogy így legyen! Boldog új évet!

Avatar

2009-12-22T22:31:00.010+01:00

Az mindent elárul, ha azt mondom, hogy az ilyen látványfilmek miatt volt érdemes a mozit feltalálni.

Az Avatar című film sorsát már két éve figyelem, bár a történetről csak apróbb pletykákat hallottam. Igazából a rendező személye, James Cameron győzött, mert ő eddig olyan klasszikusokat tett le az asztalra, amely felrázta Hollywoodot. Elég ha csak a Terminátor 2-t, az Abysst vagy a legnagyobb sikert, a Titanicot említenem.

A filmet alapvetően IMAX-ban kellett volna megnéznem, de mivel Nyíregyházán erre nincs lehetőség, így beértem az egyszerű 2D-vel, amit ráadásul a közepén még 15 perc szünetre megállítottak... A látvány szerintem önmagáért beszél így is, mert egészen félelmetes technikai ugrást vitt végbe a rendező és már emiatt önmagában biztos DVD vétel lesz a számomra, mert ezt még át szeretném élni párszor.

Az egész világot végig digitálisan készítették el az utolsó fűszálig, így a néző tényleg azt érezheti, hogy egy idegen környezetbe csöppent. Technikailag mindenképpen tökéletes az illúzió, mert ilyen élethű környezetet még soha nem láttam. Lombok között átszűrődő napfény, lebegő sziklák, vízmosások, éjjel foszforeszkáló növények. Néha ugyan már-már azt éreztem, hogy ez csak erődemonstráció, mivel gyakorlatilag mindenféle napszakot és környezetet igyekeztek megjeleníteni. Technikailag nem hiszem, hogy nagyon kellene még dicsérnem a filmet, mert ezt számos kritikában megteszik helyettem, így talán nézzük a negatívabb vélt vonásokat.

1. Történet

Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor "Bio-Matrix".

Eleve az avatárra való rákapcsolódás, illetve az ezzel járó technikai bonyodalmak is a Mátrixra emlékeztettek, de a két lábon járó óriásrobotok is ezt a hatást erősítették. Az viszont szellemes volt, hogy gyakorlatilag minden élőlényen volt egy konnektor jellegű csáp, így mindenki mindenkivel össze tudott kapcsolódni és ez a végén előre is vetített bizonyos ellenlépéseket, amelyet a Pandora bolygó tett saját maga védelméért.

A Farkasokkal táncoló hatás akkor ugrott be igazán, amikor megláttam, hogy a na'vik hajviselete erősen indiános stílusú volt a tollakkal. A főszereplő is átállt az ő oldalukra, ami szintén várható volt, csak kíváncsi voltam, hogy fogják a test kérdéskört lerendezni a végére. Mert egy darabig nem volt egyértelmű, hogy akkor végül akkor Jake Scully valóban meghalt-e és önként ment az avatárba, de az utolsó rögzített videóüzenet alapján igen.

Az Eragon film akkor ugrott be, amikor sárkányok helyett elkezdték a gyíkokat meglovagolni, amit itt kereszteztek némi Harry Potteres hipogriff hatással, hogy még a szemébe sem szabad belenézni és be kell törni a legelején.

Azt meg végképpen nem értettem, hogy bár a na'vik vallása szerint minden élet szent, de aztán szívbaj nélkül irtják az állatokat, majd az istenüknek ajánlják? Ez lenne a bűnbocsánat a gyilkosságért? Morális szinten ez nekem kevés és valahogy ezt jobban is ki lehetett volna fejteni még a filmben.

Ugyanígy a lebegő kövekről is lehetett volna ezt-azt megtudni, mert ha magától lebeg az asztali tartóban, akkor miért van a kéregben a na'vi falu alatt? Vagy ott még nem repedt szét a föld?

A rendező korábbi munkája a True Lies - Két tűz között pedig a végső csatában egy az egyben le lett másolva, ahogy a repülőn harcoló Jake elveszíti az egyensúlyát és a rakétakilövő állásra esik. Ezt a jelenetet én talán kihagytam volna a filmből, de végül is nem volt ez rossz.

Én ugyanígy kihagytam volna a fa kidöntését is, mert azt az egész jelenetsort hosszúnak és feleslegesnek éreztem, ahogyan menekülnek az ágak elől és aztán meg még lángol is sokáig. A lázadó repülő se tűnt fel senkinek, ahogy később a bázisról való távozásuk is majdnem problémamentes volt.

Itt jegyezném meg, hogy a pilótákra biztonsági okokból eleve adni kellett volna maszkot, de fogjuk fel, hogy minden tökéletesen zár. Ám akkor beszálláskor a pilótafülkének zsilippel el kellene választva lennie a nyitott utastértől, mert akkor beszálláskor kiszökne a levegő, de talán ebbe ne mélyedjünk bele.

Maga a cselekmény kellemes lendületű volt, bár nekem a fordulatokat is sikerült nagyjából kitalálni. Ami talán kicsit kiábrándító volt, ahogy újra és újra visszatértünk a bázisra, az emberek szürke valóságába a lüktető színkavalkád után.

2. Lények

A World of WarCraft nem csak a világfa jellegű óriás kapcsán ugrott be, hanem a na'vik kinézete alapján. Tény, hogy a bőrüket és a törzsi kultúrákra jellemző ruháikat és ékszereiket nagyon megcsinálták, de ha nem lettek volna rajtuk a világító pöttyök, akkor simán fantasy világokban megszokott sötét elfnek (drow) lehetett volna nézni őket. Régen a Lands of Lore nevű játékszériában volt egy ilyen macskaember jellegű faj. A hatalmas fából kialakított falujuknál pedig azt vártam, hogy a wookie nép mikor teszik tiszletét.

Magából a filmmel is ez a fő bajom, hogy én több kreativitást vártam volna el a lények és az egész bolygó megtervezése során. Készítettek legalább 10-15 különböző fajt, de valahogy nem mertek elrugaszkodni a földi formáktól. Más evolúció, más törzsfejlődés.

A növények közül talán a leginkább a bambuszerdő zavart abban a jelenetben, amikor Jaket üldöző a párducjellegű lény a film legelején. Miért nem tudtak már valami kreatívabbat kitalálni? Mert azt még elfogadom, hogy Cameront megfertőzte a tengerek mélye és pár korallból csinált egzotikus növényt, de én több új növényt hoztam volna be. Szerencsére az éjszakai világítás nagy ötlet volt, így ott legalább kompenzált.

Ugyanígy megcsinálta a hatlábú pörölycápát. Oké, szépen néztek ki a pávaszerű tollakkal, de ettől még minek kell ezt a dinoszauruszos vonalat erősíteni? A na'vik is kaptak pár lovat, ami nekem annyira nem jött be, mert dramaturgiailag is teljesen feleslegesek voltak, hiszen a végső csatában sem kaptak hangsúlyos szerepet. A szárnyas gyíkok és a rá vadászó ragadozómadár is mintha csak a Jurassic Parkból soron következő részéből lépett volna. Imádom azokat a filmeket is, de egy másik naprendszerben mást várna az ember.

Olyan apróságokra meg már rég nem kell figyelni, hogy a lebegő sziklán hullik alá a víz és ugyan elporlik a levegőben, de mégis mitől? Párává változik? S mi táplálja fentről, hogy ekkora mennyiségben hullik alá? S ki kötötte össze a sziklákat indákkal? A na'vik építették a madaraikkal?

3. Karakterek

Ezekről igazából annyira nem tudok mit mondani, mert teljesen átlagosak voltak. Minden színész hozott egy kellemes szintet és senkiben nem csalódtam.

Én magam nem értem a főszereplő mitől lett ilyen felkapott Hollywoodban, de tény, hogy tud játszani, ha adnak rá lehetőséget. Őt egyedül akkor ismertem fel na'vi testben, amikor oldalról mutatták.

Az új mimikát rögzítő filmes technológiának köszönhetően a legeredetibb na'vi nem más, mint Sigourney Weaver lett, mert az ő arca annyira karakteres. Nagyon örültem, hogy újra jó filmben láthatom, mert már egy ideje semmit nem láttam tőle.

A sámánlány is nagyon alakított, mert a haragos kiáltozásai, illetve szerelmes tekintete nagyon kifejező volt. Ez az új technika bámulatos, mert az animált karakter tényleg profi módon adta vissza a színésznő minden érzelmi rezdülését.

Annak pedig kifejezetten örültem, hogy Michelle Rodrigez egy nagyobb szerepet kapott a LOST fiaskó után, ahol kirúgatta magát egy kisebb botrány miatt. A film elején pedig az SG:A-ból ismert Paul McGillion (dr. Beckett) is feltűnik pár másodpercre.

Mindezen kis kritikák persze csak kötözködés a részemről, mert ettől még az egész világ kidolgozása mesés és technikai megjelenítése messze rávert a mai fantáziaszegény- vagy éppen tucattermékekre. Ilyen részletesen bemesélt bolygót már régóta senki nem vállalta be, mert bár az etalonná vált Star Wars III-ban is gyönyörű helyszínek, de ott a sztori jelentős része városban vagy sivár vidéken játszódott. Itt meg élő volt minden, ahogy a dzsungelben a főszereplővel együtt fedezzük fel az új lényeket. 3D-ben biztos még nagyobb élmény lett volna. Csak remélni tudom, hogy ez a fajta igényes technika a követező évtizedekben elterjedt lesz. Vajon mivel lehet ezt majd még felülmúlni? Nagyon várom George Lucas válaszát pár éven belül. Addig is beérem ennek a DVD változatával, mert jövőre ez biztos vételnek tűnik.

IMDB - Avatar

Flóra margarin reklámok

2009-12-12T23:16:00.008+01:00

Szívbarát Flóra margarin reklámok.

"Mindnyájunknak van szíve, de nem egyformán törődünk vele. Ha látnád a szíved, jobban vigyáznál rá? Egy kis odafigyelés most, sokat jelenthet később. Flóra, szeresd a szíved!"

"Kövesd! Újítsd meg! Bízz benne! Ne add ki túl könnyen, de add bele mindenbe! Öntsd ki valakinek! Tartsd közel szeretteidhez! És bárki is próbálta összetörni, sose félj kitárni! Akár hideg, akár meleg, s még ha kőből is van, vigyázz rá nagyon, ő a központja mindannak, ami vagy!"

Ez utóbbi annyira szép, hogy több nyelven is megnéztem, illetve csodálattal hallgattam, ahogy valaki zongorán is előadta.

Az Olimpia megnyitókról

2009-11-30T19:00:00.010+01:00

Az egyik legszebb ötletet az athéni olimpia megnyitóján mutatták be.

Ez pedig ugyanez a jelenet másik szögből, bár sajnos itt a zene recseg a háttérben:

A görög műsor káprázatos volt, ahogy vízzel elárasztották a stadiont és utána az istenek megteremtették a szigeteket. A zene is magával ragadó ennél a résznél is. Ám a látvány is fenséges, ahogy feljönnek a csillagok a padlón és a nézők előre kiosztott öngyújtóival. Mindezt sikerült még magasabb szintre emelni, ahogy végül még a vízpermetre vetített lézerrel fel is szálltak az égitestek a magasba, hogy aztán összeállva egyesüljenek DNS-sé, amely minden emberben közös és ezáltal mindenki egységes. Szerintem ez egy gyönyörű és scifit szerető szívemet melengető gondolat. Kár, hogy erre a varázslatra mindig négy évet kell várni.

A kínainál pedig a rengeteg táncos ejtett rabul. Amikor elkezdődik a visszaszámolás, a videón keresztül is az volt az érzésem, mintha ott lennék a Madárfészekben.

A tűzijáték formában érkező korábbi olimpiák, majd a kitekeredő LED pergamen is nagy ötlet volt a szervezőktől. Érdemes tovább nézni a folytatást a YouTube-on, mert ilyen showt csak egyszer láthatunk, amikor a házigazdán túl önmagát is ünnepli a világ. Az abszolút csúcsot itt a földgömbnél érték el.

Vajon hogyan tudja majd ezt London 2012-ben és Buenos Aires 2016-ban még fokozni?

* * *

Az elmúlt évek legjobb hivatalos betétdalai, amelyeket rendszeresen meg szoktam hallgatni. Sarah Brightman mindkettőben közös.

Tabáni István - Fényév távolság

2009-11-26T11:06:00.005+01:00

Pár éve láttam a Padlás előadást, de már nem emlékeztem arra, hogy ez a dal onnan van, amikor Tabáni István a Csillag születik második szériájában gyönyörűen előadta.

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán : Padlás - Fényév távolság

Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.

Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Áldott ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Trailer - Prince Of Persia : The Sands Of Time

2009-11-15T23:11:00.004+01:00

Ő pedig a másik üdvöske, amelytől szintén sokat várnék.

A Karib-tenger kalózainak producere tudtommal eleve itt is trilógiában gondolkodik. Kíváncsian várom, hogy milyen fogadtatása lesz ennek a játékadaptációnak. A perzsa-arab-török világból is remélem sikerül becsempészni a hangulatot, bár láthatólag ez is egy önálló Disney mesevilággá fog bővülni, amely csak felhasznál némi valódi kulturális hátteret kiindulásnak.

A számítógépes játékok számomra túl nehezen irányíthatóak voltak Lara Crofthoz képest, mert a Tomb Raider szériában a kamerakövetés jobb volt. Hősünk itt többet kardozik és nekem ez a rész annyira nem jött be, mert kevés volt a mentési lehetőség a játékban és az első pár pálya után elakadtam, majd a lelkesedés elvesztése után végleg félre raktam a Prince of Persia játékokat. A régi 2D-s változatokhoz azért így is számos kellemes emlék fűz, amelyek újra felidéződtek a YouTube videók nézegetése kapcsán.

A PC sorozat tagjai:
- Prince of Persia
- Prince of Persia : The Shadow and the Flame
- Prince of Persia 3D
- Prince of Persia : The Sands of Time
- Prince of Persia : Warrior Within
- Prince of Persia : The Two Thrones

Trailer - Clash Of The Titans

2009-11-15T22:42:00.009+01:00

2010-ben két olyan látványos kalandfilm jön végre a moziba, amelyeket biztosan meg fogok nézni.

Korábban is meséltem, hogy imádom a kosztümos kalandfilmeket, de ezek így egy kis fantasyvel és mitológiával megbolondítva és a mai kor technikai trükkjeivel megspékelve igazán nekem való mozicsemegének ígérkeznek. A jó szereposztás ellenére mély mondandót azt hiszem, hogy véletlenül sem kell keresni, de már a trailerek is üdítően hatnak a sok képregény adaptáció után.

Egyedül azt nem értettem, hogy miért szerepel a "titans" szó a címben, ha a történetben gyakorlatilag nem is lesznek benne. Mivel nem láttam az eredetit, ezért lehet meglepnek és kibővítik a történetet ezzel-azzal.

Janelle Monae - Many Moons

2009-11-15T22:37:00.003+01:00

Múlt hét péntek óta csak ez a dal jár a fejemben, amióta a Stargate : Universe sorozat "Earth" című részében vendégszerepelt az énekesnő.

A tényleges nóta kb. 00:45-kor indul. Ez a neo soulnak nevezett stílus nem mindenkinek fog bejönni. Én olyan szinten megszerettem, hogy azóta is körbe-körbe megy a lejátszómban háttérzenének. S ráadásul még a klipje is scifi.

Egyiptom reklám film

2009-11-08T00:54:00.009+01:00

Találtam egy szép Egyiptom reklámot.

Egész hangulatos, ahogy Abu Simbelnél a felkelő Nap besüt II. Ramszesz templomába. A legszebb mégis az egészben, hogy kellemes emlékeket idéz fel bennem, amikor megnézem. A törökországiak egy picivel lendületesebbek is ehhez képest, mert ott az aláfestő zene is gyorsabb.